Megmentik a világ ivóvízkészletének 20 százalékát

A Nagy-Tavak a világ friss vízkészletének 20 százalékát foglalja magában. Az Obama-adminisztráció ambiciózus stratégiát dolgozott ki az Egyesült Államok és Kanada határán lévő tavak megmentésére. A 2 milliárd dolláros programcsomag száz éves természetkárosításra és hanyagságra tenne pontot.

Az összeget az amerikai környezetvédelmi hatóság (Environmental Protection Agency) felügyelete alatt öt év alatt költenék erdő újratelepítésre mind magán tulajdonú, mind bennszülöttek által birtokolt területeken, adta hírül a New York Times. A Nagy-Tavak öt tóból áll: a legnagyobb és legmélyebb a Felső-tó, amely Csehországnál nagyobb területet foglal el, víztömegével a Michigan-tó a második, kiterjedésében a Huron-tó a második, ezeket követi az Erie-tó és az Ontario-tó.

A tavak szörnyű állapotban vannak: a gyárak folyókba, patakokba juttatott mérgező hulladékai és a termőföldekről kiszivárgó vegyszerek mind itt kötöttek ki, s az erodálódó földterületek és egyes ragadozó állatfajok elszaporodása szintén erősítették a negatív folyamatokat. A víz állaga, s a vízi növény- és állatvilág kényes benső egyensúlya veszélyben van.

A program hulladékkezelési céljai a következők:

  • felszámolni a környezetbe kidobott 20 millió kilogram használaton kívüli számítástechnikai hardver-hulladékot (e-waste), és megakadályozni további komputerek illegális lerakását
  • 45 millió kidobott gyógyszeres pirula bevonása a természetből
  • 2 millió kilogram veszélyes háztartási hulladék felszámolása

A program környezeti céljai:

  • a vízparti földterületek rehabilitálása
  • csökkenteni a farmok és háztartások környezetszennyezését
  • egyes ragadozó fajok, valamint az újonnan megtelepedett ázsiai ponty visszaszorítása

A kezdeményezés eredetileg évi 475 millió dollárt allokált volna a megfogalmazott célokra. Az első részt az amerikai kongresszus tavaly már jóváhagyta. A gazdaság mélyrepülésére tekintettel Obama stábja megkurtította a büdzsét, így a következő évben 300 millió dollárt fognak a Nagy-Tavak mentésére fordítani.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo