Egymilliót spórolni könnyedén

Március 6-án, a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap alkalmából mutatták be az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat nyerteseit. A meghirdető Virtuális Erőmű Program célja, hogy egy 200 MW-os erőmű termelését kiváltsa a megtakarításokkal.

 


Sokat spórolhatunk a munkahelyi költségeken

 

Évi egymillió, beruházás nélkül
A Parlament Gobelin termében a pályázat 2011. október 12-ei meghirdetésétől eltelt időszak tapasztalatairól, a pályázat eredményeképpen létrejövő társadalmi és gazdasági haszonról számolt be Dr. Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács alapító és tiszteletbeli elnöke, Jávor Benedek, az országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke, és Fürjes Balázs Zoltán, a Virtuális Erőmű Program Nonprofit Kft. igazgatója.
Az Energiatudatos Vállalat cím birtokosai évente közel egymillió forintot takaríthatnak meg energiahatékonyságot növelő egyszerű intézkedésekkel. A tapasztalatok szerint a cím birtokosai a program keretében tett vállalásaik nyomán átlagosan, évi 4,3 százalékkal csökkenthetik energiaköltségeiket.
Ez a közel 5 százalékos energiahatékonyság javulás konkrét beruházások nélkül is elérhető: már azzal is komoly eredményeket lehet elérni, ha a vállalati stratégia fókuszba helyezi az energiahatékonyságot, a céges kultúra és a mindennapok részévé teszik azt, valamint ehhez megfelelő erőforrásokat is társítanak.

A vállalkozások energiahatékonyságában rejlő potenciál a teljes magyarországi energia megtakarítási lehetőségek egyharmada. Ha Magyarország valamennyi - egy átlagos háztartásnál öt-hatszor többet fogyasztó - vállalkozása valóban tenne az energiaracionalizálás érdekében, az éves szinten akár több tízmilliárd forint megtakarítást jelentene a hazai energiaköltségekből. Ez a Virtuális Erőmű Program célja is, amely azt tűzte zászlajára, hogy a csatlakozó vállalkozásokkal együttműködve egy 200 MW-nyi erőmű termelésének megfelelő energiamegtakarítást gyűjt össze 2020-ig. (A vállalati energiahatékonyság válhat a magyarországi energetikai szektor egyik húzóterületévé a következő években.)

A Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat célja ennek megfelelően a vállalkozások energiatudatosságának növelése, energiahatékonyság területén elért vállalati eredmények elismerése, bemutatása és a tudás megosztása. A pályázat során az érdeklődő vállalatok tesztelhetik energiahatékonyságukat, elnyerhetik az „Energiatudatos Vállalat" címet, amennyiben már konkrét megtakarításokat tudnak bemutatni, és bevált gyakorlatát másokkal is megosztják. A megtakarításokat az egy éve a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal közösen meghirdetett Virtuális Erőmű Program gyűjti össze olyan formában, hogy az állam el tudjon számolni nemzetközi energiahatékonysági kötelezettségvállalásával. A Program gyors elterjesztésében és a szemléletváltás elősegítésében az úgynevezett „Energiahatékony Mentor Vállalat"-ok ügyfél és beszállítói körük bevonásával segítenek.

50 vállalat kapott elismerést

Március 6-án, a program első díjkiosztóján félszáz vállalat kapta meg a pályázat adott díjkategóriájának megfelelő tanúsítványt. A díjazottak nagyobb része a kis- és középvállalati szektorból került ki, amely egybevág a program eredeti törekvésével: az energiahatékonyság jelentőségének megismertetése a kiscégek körében.

Az „energiahatékony vállalat" címre pályázók elsősorban a nagyvállalati körből kerülnek ki, míg az „energiatudatos vállalat" címek megszerzésére a legnagyobb érdeklődést a kkv szektorban tapasztaltak a szervezők. (2050-re Magyarország szinte teljes energia ellátása kielégíthető lenne megújuló forrásokból a Greenpeace friss tanulmánya szerint.)

A díjátadón bejelentették azt is, hogy a jelenleg vállalatok számára meghirdetett pályázat tovább bővül, és meghirdetésre kerülnek az Energiatudatos és Energiahatékony Intézmény kategóriák, valamint egyedi díjak magánszemélyek részére „Az év energetikai tanácsadója", „Az év megújuló energetikai fejlesztője", „Az év energetikusa/energiamenedzsere" és „Az év fiatal energetikai szakértője" címmel.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo