A zöld olcsóbb is

Magyarország első környezettudatos informatikával foglalkozó konferenciájának mai sajtótájékoztatóján dr. Zombor Ferenc, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hivatalának főosztályvezetője, Lőrincz Vilmos, a GKIeNET kutatóintézet partnere, valamint Turcsán Tamás, a PC World Üzlet rovatvezetője a "zöld IT" időszerűsége és jelentősége mellett érvelt. Az első hazai Green IT konferencián a zöld ombudsman képviselője mellett az üzleti szektor környezettudatosságot támogató vállalatai (IBM, SUN, Gigabyte, D-Link, APC), valamint a civilszektor szakértői (HuMusz, Követ-Inem, WWF) osztják meg gondolataikat az informatika területén szükségessé vált szemléletváltásról.

A zöld ombudsmani hivatal főosztályvezetője, dr. Zombor Ferenc fontosnak tartja, hogy a hivatal főbb ügyei mellett kiemelten foglalkozzanak a szemléletformálás (mint a környezeti nevelés vagy a környezettudatosság) elősegítésével és támogatásával. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez saját, ombudsmani munkájukat is nagymértékben segíti, hiszen hivatala az elkövetkező időszakban a közösségi részvétellel és az ügyféljogok - azaz az információhoz való hozzáférés - ügyeivel kiemelten foglalkozik. E témáknál pedig elengedhetetlen a lakosság tájékozottsága és tudatossága. "Az informatika területével kapcsolatban a zöld ombudsman célja egy környezeti-jogi adatbank kialakítása és működtetése" - mutatott rá dr. Zombor Ferenc.

A környezetvédelem századában elvitathatatlan az állampolgárok környezeti információkhoz való hozzáférésének joga. A digitális gazdaság időszerűségére utalva dr. Zombor Ferenc kiemelte, hogy a környezettudatos informatika továbbfejlesztésében a zöld ombudsmannak hasznos szerepe van a különféle környezetbarát megoldások, eljárások, standardok kialakításában, véleményezésében.

Az otthoni felhasználók is pazarolhatnak eleget

 "A környezetbarát informatikai megoldások nagyarányú hazai térnyerésére és elterjedésére még várni kell" - kezdte előadását Lőrincz Vilmos, a GKIeNET kutatóintézet partnere. A szakember a SUN Microsystems és a GKIeNET közös magyarországi kutatásainak tanulságaira hívta fel a figyelmet. Az informatikai eszközök és rendszerek egyre nagyobb elterjedése egyaránt meghaladta azt a kritikus tömeget, amely mellett már komolyan kell számolni az informatikai tevékenységek környezeti hatásaival. Bár első pillantásra meglepőnek tűnhet, látni kell, hogy az információtechnológia jelentette előnyök minden haszonélvezője érintett a felelősség kérdésében. A felelősség - és így a környezettudatos informatikai rendszerek, eszközök, berendezések használata - elsősorban a nagy energiafogyasztók tekintetében lenne elvárható, habár a gondatlan tömeges otthoni felhasználók is elpazarolhatnak akár ugyanennyi energiát is.

A kutatásban szereplő - pénzügyi szektorban tevékenykedő - vállalatok körében a környezetvédelem, a környezettudatos működés jellemzően nem szerepel stratégiai szinten. Erre utal az az adat is, amely szerint a megkérdezettek mindössze 30%-a méri az informatikai infrastruktúra energiafelhasználását. Ugyancsak elgondolkodtató azon összefüggés, amelyre a GKIeNET partnere felhívta a figyelmet: a vállalatok a környezettudatosságot az energiahatékonyság, a hatékonyságnövelés és a konszolidáció fogalmaival párosítják, azaz "pusztán eszközökben, berendezésekben gondolkodnak; a leselejtezett eszközök kezelése és az új berendezések beszerzése kap környezetszempontú prioritást". A megkérdezett vállalatok kétharmada viszont némi árkedvezmény esetén már szívesen dönt a környezetileg kevésbé káros berendezések mellett.


Felmérés - kattintson a nagyításhoz!

Pénzkímélő

"A környezettudatos gondolkodás ma már egyértelműen gazdaságosabb működést is jelent" - kezdte felszólalását Turcsán Tamás, a PC World Üzlet rovatvezetője. Az informatikai ágazatban egyre több cég ismeri fel, hogy minden feleslegesen elhasznált erőforrás egyúttal környezetkárosító hatású pénzpazarlás is. A zöld koncepció egyes elemei ugyan már kezdenek beépülni a vállalati kultúrába, de a folyamat hazánkban még igen lassan halad. "Az IDG Lapkiadó ezért látja időszerűnek, hogy a zöld forradalom iránt elkötelezett cégek vezetőit egy nagyszabású konferencián ültesse egy asztalhoz a környezetvédelem szakértőivel. A Green IT ma már nemcsak energiatakarékos eszközöket, környezettudatos gondolkodást, hanem teljes szemléletváltást is kíván!" - tette hozzá Turcsán Tamás. Az október 2-i konferencia vendégei megismerhetik a témában végzett legfrissebb kutatásokat, valamint a zöld informatikában elért eredményeket.

A konferencián részt vevő vezető informatikai cégek (az IBM, a SUN, a Gigabyte, a D-Link és az APC) képviselői a szakma aktuális kihívásaival, a már működő megoldásokkal ismertetik meg a látogatókat. A zöld szervezetek (WWF, HuMusz, Követ-Inem Egyesület) a környezetvédelem és az informatika kapcsolatát, lehetőségeit elemzik.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo