A tiszta víz a válság nagy áldozata

A globális válság egy évtizeddel vagy akár többel is visszaveti a világon a vízművi fejlesztéseket, és a lakosság egyre növekvő mértékben képtelen fizetni a vízszámlákat, figyelmeztetett kedden a Világbank a hétfő óta Isztambulban zajló Víz Világfórumon.

A világ vízellátási problémáival és e téren az államok szorosabb együttműködésének lehetőségeivel foglalkozó, egyhetes tanácskozáson mintegy 20 ezer környezetvédő, kutató és vízműszakértő vitatja meg a klímaváltozás és az abból fakadó vízügyi gondok megelőzésének, megoldásának lehetőségeit. Közel egymilliárd embernek nincs hozzáférése biztonságos, tiszta ivóvízhez, 2,6 milliárdnak pedig megfelelő higiéniai körülményekhez. Afrikában naponta ötezer gyerek hal meg hasmenés és más, már jól kezelhető, illetve tiszta ivóvízzel megelőzhető betegségek miatt, hangzott el Isztambulban.

A fórumon kedden ismertetett jelentésben ugyanakkor az OECD arra hívja fel a figyelmet, hogy a válság egyben lehetőséget is ad világon a vízügyi infrastruktúra hatékonyabbá tételéhez, új befektetések bevonásával. Az 1997-ben életre hívott Víz Világfórum három évente ülésezik, négy alapvető céllal: növelni a vízügyi megfontolások szerepét a politikai döntéshozásban, támogatni a vízzel összefüggő nemzetközi kérdések megoldását, konkrét javaslatokat tenni bizonyos megtárgyalt témákban és politikai elkötelezettségre rávenni a kormányokat.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo