A kérdés ugyanaz: hol vannak a növekedés határai?

Az ipari társadalom fejlődése még fenntartható szinten volt 1972-ben, amikor a Meadows-jelentés készült, mára meghaladta azt: ma két és fél-három bolygó kellene ahhoz, hogy az ökológiai lábnyomunkat elbírja. Fogyasztásunkkal úgyszólván kihíztuk a Földet. A bioszférára nehezedő terhelés erősödik, ami a természeti környezet súlyos károsodásával és az erőforrások beszűkülésével jár, miközben az energiaigény és a népesség egyre gyorsabb ütemben nő.

Felrázó hatás

Érvényes megállapítások

■ A szerzők rendszerszemléletű áttekintést alkalmaztak, amikor visszacsatolás működik a rendszerben (legyen az pozitív vagy negatív), az output stabil, de ha több visszacsatolási pont is működik, akkor a rendszer (tartósan) nem egyensúlyi állapotban van. Ez jellemző világunkra.

■ Paul Ehrlich 1968-as „The Population Bomb” című könyve után a Meadows-jelentés is igyekezett visszahozni a közgazdaságtudomány diskurzusába Thomas Robert Malthus bő másfél évszázadon át elfeledett könyvének (An Essay on the Principal of Population, 1798) figyelmeztetéseit: a népességszaporulat gyorsulása a problémák egyik elsődleges oka, és célszerű korlátozni az emberiség lélekszámát (maximum két gyerek családonként).

A tekintélyes Massachussets Institute of Technologyban (MIT) Dennis Meadows által vezetett szerzőgárda - a kutatásvezető mellett a tanulmány fő szerzőjeként nyilvántartott Donella H. Meadows és Jorgen Randers - komputeres számításokat igénybe vevő műve gondolatébresztő, sőt felrázó hatással bírt, harminc nyelven tizenkétmillió példányban kelt el világszerte. Az alternatív - zöld, emberi jogi és egyéb - mozgalmak itták minden szavát, de a politikai és üzleti világ fősodra nem tartotta többnek pesszimista károgásnál, még a MIT egyes munkatársai is vezércikkekben kritizálták. „Akkoriban a legtöbb embernek nehezére esett elképzelnie, hogy az emberi tevékenység valaha olyan nagy mértéket érhet el, ami megváltoztatja a bolygó természeti folyamatait" - mondta évtizedek múltán az akkor 68 éves Meadows az Euronaturnak.

László Ervin egy tanulmányában ezt írja: „A következtetések sokféleképpen és mindig óvatos, figyelmeztető szavak kíséretében szerepelnek a jelentésben; a legfőbb és leggyakrabban idézett kijelentés hatását azonban nem mérsékelhette vagy háríthatta el egyetlen tudományos cáfolat sem: »Ha a lakosság számának, az iparosítás, a környezetszennyezés, az élelmiszer-termelés méreteinek, az erőforrások kimerítésének jelenlegi növekedési tendenciái változatlanok maradnak, akkor a növekedés határait bolygónkon már valamikor a következő száz év folyamán elérjük.

Ennek legvalószínűbb következménye az lesz, hogy mind a népesség száma, mind az ipar kapacitása viszonylag hirtelen és irányíthatatlanul visszaesik.«... Ez a következtetés a világmodell standard futtatásának kiértékeléséből eredt, amely megmutatta, mi várható, ha a jelenlegi irányzatok változatlanok maradnak. ... A szakmai adatokkal is alátámasztott kéziratváltozatnak mintegy nyolcvan példányát juttatták el a tudóstársadalomhoz. A kézirat alig váltott ki valamiféle reakciót. ... A módosított futtatások kisebb nyilvánosságot kaptak, mint a standard futtatás, amely a vég közeledtét jósolta." (László Ervinnel, az Első Magyar Fenntarthatósági Csúcsra készített videóinterjút itt megtekintheti...)

Vizsgált tényezők és tévedések

A dolog pikantériája, hogy 1972-ben a szakemberek előtt már ismeretesek voltak azok a természeti folyamatok, amelyek a biológiai egyensúly felborulásához vezettek - környezetszennyezés, ózonpajzs vékonyodása, a főbb üvegházgázfajták növekvő koncentrációja -, de az éghajlatváltozás modern fogalmával még nem álltak elő. A globális felmelegedés mai koncepcióját három évvel később, 1975-ben vázolta fel a Science magazin egyik tanulmánya.

Konkrét jóslatok helyett a „rendszer viselkedési tendenciáinak" megállapítására vállalkoztak a szerzők. Három jövőképet vázoltak fel, az egyik a változatlan növekedési pályán haladást, a másik a technológia sokrétűbb alkalmazásával járó következményeket, a harmadik a stabilizált, vagyis megfogott növekedés sajátosságait ismertette.

Lehetséges jövőképek

■ A „meglepetések nélküli szcenárióban” lényegesebb változtatások híján 2050-re a termelés és fogyasztás jelenlegi rendszere túllépi az erőforrás-kereteket, és „összeomlik”.

■ Ha az anyagforgalom 75 százalékát újrahasznosítjuk, és a légszennyezést 25 százalékkal visszafogjuk, az összeomlás néhány évtizeddel késleltethető.

■ Átlagos gazdasági növekedéssel számolva száz éven belül (2070-ig) elfogy minden rendelkezésünkre álló ásványkincs és (nem megújuló) energiaforrás – még akkor is, ha az 1970-es szinthez képest dupla annyi készletet fedeznek fel –, mert drasztikusan nem lesznek összhangban a növekvő fogyasztással.

A jelentés a Föld és az emberi világ kölcsönhatását vizsgálta, és nyolc paramétert fejtett ki: a világ népessége, születési és halálozási ráta, egy főre jutó szolgáltatás, egy főre jutó élelmiszerkészlet, egy főre jutó ipari termelés, nem megújuló energiaforrások, maradandó környezetszennyezés. A legtöbb faktorhoz exponenciális, vagyis gyorsuló növekedést társítottak, miközben a technológia, ami lehetővé tenné a nagyobb hozzáférést az erőforrásokhoz, csak lineárisan, vagyis egyenletes, adott ütemben fejlődik.

Harmincnyolc évvel később természetesen látható, hogy az akkori becslések nem pontosak, vannak jó közelítések, de vannak nagyobb eltérések is. Például a Föld lakossága sokkal nagyobb létszámon tetőzik majd, mint ahogy jósolták - az aktuális becslés 2030-ra 9 milliárdos lélekszám -, 80 százalékkal túlbecsülték az elektromos áramszolgáltatás és 35 százalékkal az íráskészség elterjedését. Az egy főre jutó élelmiszerkészletet nézve a prognózis 5 százalékkal tért el a 2000-es év számadataitól.

A hústermelés 40 százalékkal - vagyis lineárisan - nőtt 1970 óta, a gabonatermelés pedig alig néhány százalékkal. A fejlődő országok 20 százalékkal javították terményeredményeiket. Napjainkban 36 ország néz szembe rendszeresen az élelmiszerhiánnyal, és 2048-ra összeomlik a halállomány, ha nem változtatunk a halászat és az élelmiszeripar jelenlegi gyakorlatain. A jelentés becslései az egy főre jutó ipari termelést 15 százalékos közelítéssel jósolták meg. Az energiát nem szolgáltató ásványkincseket 1972-ben még nagyjából kimeríthetetlennek vélték. Téves mítosz, hogy a dolgozat azt állította, 1992-re kimerülnek az olajkészletek. A környezetszennyezést vizsgálva, a szén-dioxid-kibocsátás növekedése évtizedek óta 1-1,5 százalék évente. A jelentés 2030 tájára tette a 460-560 ppm (part per million - milliomodrész) szintű szén-dioxid-koncentrációt, aminek elérését az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change - Éghajlat-változási Kormányközi Testület) 2050-re tartja valószínűnek.

Kísérleti jelleggel

László Ervin már említett tanulmányában felidézi a Római Klub akkori álláspontját „A növekedés határai"-ban megrajzolt modellel kapcsolatban: ez volt az első próbálkozás egy kvantitatív világmodell felállítására, ezért szükségszerűen kísérleti jellegű, és nem teljes. A társadalmi tényezőket tükröző változók hiánya különösen szembetűnő, a felhasznált adatok megbízhatatlanok, s miután a modell az általa leírt folyamatokat globális szinten kapcsolja össze, ez valós helyzetekben súlyosan korlátozza alkalmazhatóságát. Mindemellett a globális összeomlásokat valószínűleg megakadályozzák az előzetes figyelmeztetések és a fenyegető tünetek már jóval azelőtt, hogy a körülmények válságosra fordulnának. „A növekedés határai után" húsz évvel, 1992-ben a kötet szerzői újabb jelentést adtak ki (2001-ben Donella Meadows elhunyt), majd 2004-ben egy még újabbat az új adatok és tudásanyagok tükrében frissítve és átdolgozva a korábbiakban megfogalmazottakat. Dennis Meadows ma úgy látja, a következő két évtizedben, vagyis a 2030-ig bekövetkező változások sokkal drámaiabbak és drasztikusabbak lesznek, mint a 20. század történései együttvéve. „Az új technológiák segítenek, de nem helyettesítik az etikai és kulturális változás szükségességét". Meadows szerint 1600 tudós, köztük 102 Nobel-díjas van azon a véleményen, hogy katasztrofális állapothoz közelítünk. Az ökológiailag fenntartható emberi létezés elérése új megközelítési módokat és hatékony társadalmi cselekvést igényel.