160 milliót költöttek, hogy takarékoskodjanak

A múlt évben csaknem 160 millió forintot költött a közintézmények energiatakarékossági beruházásaira a gyulaházi önkormányzat, és az idén részt vesz egy 3,3 milliárd forint összegű, öt települést érintő szennyvízberuházásban is.

Bardi Béla (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyéért Egyesület) polgármester az MTI-nek elmondta: a kétezer lakosú község sportcsarnokának és uszodáján az ország legnagyobb, tetőre szerelhető, 40 kilowatt teljesítményű napkollektorát helyezték el. Az idősek gondozóotthona, amely ötven embert lát el, ugyancsak napkollektort kapott. A beruházás csaknem 100 millió forintba került, az önkormányzat 7,5 százalékos önerővel járult hozzá, a többi pénzt európai uniós támogatású pályázaton nyerte. A napkollektorok működtetésével a gyulaházi önkormányzat évente 10 millió forint energiaköltséget takarít meg, így tíz év alatt megtérül a beruházás.


A szennyvízhálózatot is fejlesztik

Egy másik, ugyancsak uniós támogatású, 60 millió forint összértékű energiatakarékossági fejlesztés a helyi művelődési otthont, az óvodát és szintén az idősek otthonát érintette. A három közintézmény épületét külső szigeteléssel látták el, kicserélték a rosszul záró ajtókat, ablakokat. A jobb szigetelés eredménye már jelentkezett - folytatta Bardi Béla -, a fűtés éves átalánydíjában a szolgáltató Tigáz Zrt. decemberben visszautalt 2,7 millió forintot, mivel a munkálatok óta kevesebb gázt használnak fel az intézmények.

A polgármester, aki 1976 óta irányítja a gyulaházi helyhatóságot, az idei beruházási tervekről elmondta: a település - amely az első magyar újhajós, Farkas Bertalan szülőhelye - részt vesz egy 3,3 milliárd forint értékű szennyvízhálózat-építési programban. A község önkormányzata látja el a gesztor szerepét Anarcs, Gyulaháza és Nyírkarász szennyvízelvezetésének és tisztítórendszerének kiépítésében. A projekt érinti Ajak és Dombrád meglévő szennyvízhálózatának rekonstrukcióját is. A két utóbbi településen a korszerűsítés költsége 600 millió forint, míg az új szennyvízhálózat a másik három községben 2,7 milliárdból épül. Az összeg 85 százaléka európai uniós forrás, míg a 490 millió forint összegű saját erőt az önkormányzatok ugyancsak pályázati, minisztériumi támogatásból teremtették elő.

A gyulaházi önkormányzatnak továbbra sincs banki hitele, sőt forráshiány sem veszélyezteti pénzügyi gazdálkodását, szigorú takarékossággal elegendő a kiadásokra a rendelkezésre álló évi 470-480 millió forint - hangsúlyozta Bardi Béla polgármester.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo