Mérhető a fenntartható fejlődés?

Neves előadók részvételével nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten, hogy áttekintsék a fenntartható fejlődés mérhetőségének lehetőségeit és kihívásait. Az Europrosperitas 2010 Alapítvány rendezvényén az előadások fő célja az volt, hogy gyakorlatias, hatékonyan alkalmazható ismereteket, "know-how"- t nyújtsanak nemzetgazdasági, települési és vállalati vezetőknek, akik a fenntartható fejlődés követelményeihez mérhető módon óhajtanak felzárkózni.

A rendezvényt, melynek a Budapesti Gazdasági Főiskola adott otthont, Dr. Katona Béla, az Országgyűlés és Nemzeti Fenntartható Tanács Elnöke nyitotta meg. A konferencia elnöke, Dr. Göllner András, a
montreáli Concordia Egyetem emeritus professzora beszédében úgy fogalmazott: "Elérkezett az ideje annak, hogy ne csak a szép ígéretekről, hanem a számonkérhetőségről beszéljünk, nem arról, hogy mit
jelent a fenntartható fejlődés, a vállalatok társadalmi szerepvállalása, hanem arról, hogyan mérjük a teljesítést".

Mit jelent a fenntartható vállalati működés?

Csakhogy a vállalati CSR jegyében végzett jótékonykodás nem öleli fel teljes egészében egy cég fenntartható működését. A világ legnagyobb cégeinek 55 százaléka egyáltalán nem integrálja az éves jelentéseibe a fenntarthatósági információkat, beleértve olyan témákat is, mint például a klímaváltozás, felelős vállalatvezetés (corporate governance) és a szállítói lánc (supply chain) menedzsment.

Az ENSZ 1983-ban létrejött Környezet és Fejlődés Világbizottsága nagyon röviden és tömören határozta meg a fenntartható fejlődés fogalmát: "A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen
szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket". A fenntartható fejlődés három alappilléren nyugszik: a szociális, a gazdasági és a környezeti pilléreken és mindhármat együttesen, kölcsönhatásaik figyelembevételével kell mérlegelni kell a különböző fejlesztési stratégiák, programok kidolgozása során, illetve a konkrét intézkedésekben, cselekvésekben.

Van még mit behoznunk

Magyarországon a vállalatok társadalmi felelősségvállalása az elmúlt években gyors fejlődésnek indult, de a a vállalatok éves jelentéseiben a fenntarthatósággal kapcsolatos információk továbbra is elenyészőek, az adatok mélysége, minősége jelenleg nagymértékben különbözik egymástól, a jelentésekben közölt adatok és információk hitelességét, megbízhatóságát tanúsító külső független fél alkalmazása sem elterjedt gyakorlat.

A konferencia résztvevői megismerhették a Gazdasági és Szociális Tanács előterjesztését a magyar kormány számára. Több magán és állami nagyvállalat is megosztotta tapasztalatit az általuk alkalmazott mérési
rendszerekről. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo