Hova bújjunk a kollégák elől? Az év baromságai a Szilícium-völgyben

Úgy tűnik, a Szilicumvölgy 2017-ben kifogyott az ötletekből. Nem volt igazi, nagy újítás – annál több utánzat, vagy éppen olyan „találmány”, amelynek nem volt semmi értelme. Eltekintve attól, hogy gazdagok sok pénzt adhattak ki olyasmikre, amelyeket korábbi újítások a legtöbb ember számára elérhetővé tettek.

 

Feltalálták a repülő autót gy például újra feltalálták a helikoptert. Pontosabban: az Uber bejelentette, hogy 2020-tól repülő taxik szolgálják majd az ügyfeleket San Franciscóban. Repülő autót már sokan terveztek, ám használhatót senkinek nem sikerült gyártani és napjainkra a szakmában egyetértenek abban, hogy repülő autó nem lesz.

Persze az Ubernek sem. Az ő repülő taxijuk lehet helikopter, drón, vagy a kettő keveréke – mindenesetre olyan jármű, amelyet pilóta vezet és olyan drága, hogy csak a gazdagok tudják majd megfizetni. A nagyhangú ígéret hátterében persze az is ott van, hogy New Yorkban már egy ideje üzemel az Uber „repülő autója” – a gyakorlatban a jól ismert helikopterekről van szó.

A földkarcoló, ami széltében terjed A jeles Google nevéhez fűződik a „földkarcoló” feltalálása. A sajátos építmény a felhőkarcoló ellenpárja – olyan nagy épület, amely nem felfelé, hanem széltében terjed. Ilyen lesz a Google új, londoni központja, ahol a több, mint 300 m hosszú és csak 11 emeletes óriás épületben 7.000 ember dolgozik majd. Különösen büszkék arra, hogy a liftek nem csak felfelé, hanem oldalirányba is szállítják majd az embereket, hogy ne kelljen naphosszat kutyagolni a hosszú folyosókon.

A gond csak az, hogy napjaink nagyvárosai, ahol kevés a telek, éppen magas épületeket igényelnek, hiszen azok használják ki legjobban a teret, a sok férőhely alacsonyabbá teszi az irodák, lakások bérleti díját és a felhőkarcolók központi

Egy év alatt óriásit nőtt a gazdagok vagyona
Mindig is tudtuk, hogy a dúsgazdagoknak áll a világ, és a vagyoni egyenlőtlenségek óriásiak. De ennyire? 112 éve nem voltak ilyen gazdagok a gazdagok, mint most. Jól fialt a dollármilliárdosok pénze 2016-ban, derült ki egy új elemzésből.
elhelyezése a tömegközlekedés felé irányítja az embereket. Következésképp a Google-ház maga értelmetlen – nem kevésbé a benne vízszintesen mozgó liftek...

Egy amerikai vállalkozó Lyft Shuttle néven indította cégét. Annak buszai meghatározott útvonalon közlekednek és kijelölt megállóknál lehet rájuk felszállni, vagy azokról leszállni. Ezt az „eredeti” rendszert korábban városi busznak hívták, adóbevételekből finanszírozták, ezért olcsó, a szegények számára is elérhető volt – a bevételek pedig nem magánzsebbe vándoroltak, hanem visszakerültek a közösséghez. A „feltalált” Lyft Shuttle-nál mindez másként működik – kivéve magát a szolgáltatást.

Újra itt a társbérlet A WeWork nevű milliárdos ingatlan-vállalkozás az elmúlt évtől WeLive elnevezésű cége révén közösségi lakásokat is ad bérbe. Ezeket a lakásokat többen, együtt bérlik, az egyes szobákba külön bérlők költöznek, a többi helyiséget, a konyhát, a fürdőszobákat közösen használják. “Co-living”, azaz együtt élés címen hirdetik ezt az „újítást”, amely valóban csak rengeteg fantáziával nevezhető újnak. Mindig is létezett, eddig albérletnek, társbérletnek, diákszállásnak hívták.

Pocsék tea 400 dollárért A Teforia a tehetős, igényes tea-rajongót célozta meg. Azt ígérte neki, hogy ha 400 dollárért megveszi ezt a zseniális kütyüt, olyan teát élvezhet, mint még soha. A teafőző csatlakozott az internethez, onnan szabályozták és csak a világhálón – persze a főzőt gyártó cégtől rendelt – teával működött. Mindaddig, amíg egy tea-szerető brit szakember nyilvánosságra nem hozta tapasztalatait, miszerint hétdolláros teafőzőjével sokkal jobb teát tud főzni, kint amilyen a Teforiából kijön – arról nem is beszélve, hogy a drága masina internetes alkalmazásainak semmi értelme vagy haszna. A gyártás leállt, maradt maroknyi ember, akinek pocsék tea készítésére alkalmas, 400 dolláros készülék áll a konyhájában. Ha mérgében ki nem dobta.

És végül....a dolgozók álma Mindenki tudja, milyen nehéz dolgozni egy zajos irodában, ahol mindenki zavar mindenkit. Ennek orvoslására született a Pause Pod, a “szünet-héj”: gyakorlatilag sátor, amelyet a szellemileg, testileg elfáradt dolgozó társai mögött felállít az irodában és behúzódik oda, hogy viszonylagos nyugalomban kikapcsolódjék... Nem kell mondanunk, hogy e bizarr „találmány” se sokra vitte – bár bizonyosan halálra nevették magukat a kollégák azon a néhány boldogtalanon, akik vettek egyet s belülről hallgatták a megjegyzéseket arról, vajon mit csinálhat éppen odabenn a héjba visszavonult társuk... (Wired- TechCrunch)

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo