A hagyományos fényforrások és a halogén izzók

 

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A világítástechnika fejlődésének történetében a 19. század igazi fordulópontot jelentett, hiszen a század elején Friedrich Winzer jóvoltából megjelent a gázlámpás világítás. Majd az 1800-as évek második felében, talán a minden idők egyik legnagyobb feltalálójának, Thomas Alva Edisonnak köszönhetően egy új korszak kapuja nyílt ki. Ugyanis 1879-ben a nagyközönség előtt is bemutatta szénszálas izzólámpáját, mellyel megalapozta az elektromos világítás elterjedését és annak további fejlődését.

Nem sokat kellett várni az újabb áttörésre, a 20. század legelején a General Electric szabadalmaztatta a volfrám izzószál gyártási technológiáját, sikerének jóvoltából csakhamar kiszorította a korábban más anyagokból készült izzószálakat.

A hagyományos izzókról

A hagyományos izzók átlag élettartama körülbelül 1000 óra volt. Fő tulajdonságuk, amely negatív színben tüntette fel őket, hogy a felhasznált energia alapján 80-90 százalékban hőt állít elő, és csak a maradék energia hasznosul fényként. Elterjedésükben pénztárcabarát mivoltuk játszott fontos szerepet, valamint az, hogy számos kivitelben készítették a gyártók. Mai tudásunk szerint a legkevésbé sem környezetbarát megoldásnak bizonyulnak, így az Európai Unióban 2009 óta több ízben vonják ki a forgalomból őket.

A halogén izzók

Már a 20. század derekán is szem előtt tartották az energiatakarékosság elvét, ennek köszönhetően kerültek a piacra a halogén izzók.

A halogén izzók esetében az izzószálat kvarcüvegből készült búra veszi körül, melyben a gáztérbe bevitt halogénvegyületek által az elpárolgott volfrám visszarakódik az izzószálra. E halogén körfolyamatnak köszönhetően válnak ezek az izzók hosszabb élettartamúvá, mint elődeik.

Továbbra sem örökéletű izzókkal van dolgunk, viszont mindenképpen pozitívumként említhető meg az élettartam megkétszereződése a hagyományos izzókkal szemben, tehát ebben az esetben az átlag 1000 órából, 2000 óra lesz.

Működési feszültségük alapján léteznek a nagyobb, vagyis hálózati feszültségről (230V) működtethető izzók. Ezek az úgynevezett ceruzalámpák (300-500W), melyek az épületvilágításban terjedtek el leginkább. De nem elhanyagolhatók a kisebb feszültségről üzemeltethető halogén izzók sem, melyek használatához egy elektronikus transzformátor által előállított 12V szükséges.

Aki szeretné a hagyományos fényforrásait egy takarékosabb formába önteni, annak érdemes megnéznie az Alkonylámpa halogén izzó kínálatát.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo