Már látja a felperest? A felpereseket? Többet is? - voltak a kérdések, amelyeket dr. Fülöp Sándorhoz, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához intéztünk, s maradtak köztük megválaszolatlanok. Azaz kaptunk feleleteket, nem is keveset, csak éppen nem közvetlenül. A jogász és pszichológus végzettségű, a parlament tavaszi ülésszakán megválasztott ombudsman a Piac & Profitnak adott interjújában ugyanis nem egyszerűen csak azt a száraz tényt érzékeltette, hogy a környezetvédelem olyan terület, amely szinte kivétel nélkül minden jogágból merít, hanem azt is, hogy mindinkább felértékelődik az a kultúra, amelyik fel tudja mérni saját környezetkárosítási tetteit.
- Elemezte ilyen alapon a társadalmat?
- Inkább az vizsgálandó, hogy a generációk közötti méltányosság, igazságosság mit is jelent. Ez persze éppen úgy szimbolikus is egy kicsit, mint ahogyan az, hogy egy jogi kategória a jövő nemzedék ügyeinek védelmét, képviseletét jelenti a mában. A Fülöp-szigeteken indított sok évvel ezelőtt egy pert közérdekű környezetvédelmi ügyvéd kollégám a valamikor hetvenszázaléknyi őserdővel borított vidék védelmében. Akkor már csak tízszázaléknyi szárazföldet fedett eredeti növényzet, és a csökkenés veszélyes mértékben folytatódott. Benyújtotta tehát a kolléga a keresetet. A már javában folyó tárgyaláson a bíró egyszer csak faggatni kezdte az ügyvédet: vajon hol van a felperes? A válasz az volt, hogy a jövő nemzedéke a felperes. A Fülöp-szigetek legfelsőbb bíróságán zajló pert meg is nyerte az ügyvéd. A jövő nemzedékek nevében. Mára már szimbólum is ez a kategória.
- Szóval fel tudja-e mérni a ma társadalma saját környezetkárosító cselekedeteit, avagy új tanárok is kellenek új iskolákban, hogy felkészülhessen egy más szemléletű nemzedék?
- Valóban, nem mindig van jelen idejű sértettje a károkozásunknak, de azt hiszem, ma már egyre többen tudják, hogy az árok partjára kidobott akkumulátor a következő generációknak mérgezi meg a talajt, a vizet. Látok némi fejlődést, még akkor is, ha nem elég gyorsat. Az a kultúra, melynek része az egészséges környezet, ma már sokkal inkább igaz, mint akár csak tíz évvel ezelőtt. Egy apró példa: a kilencvenes évek közepén még elképzelhetetlen volt, hogy működő valóság lesz a nagyvárosi szelektív hulladékgyűjtés. Ma már az. És tisztulnak a vidék települései is. A metróban környezetvédelmi plakátokba botlottam a minap. Vagyis már arra is áldozunk, hogy neveljünk, gondolkodásra serkentsünk. Óriási versenyfutás, hogy a sajtónkban, közvélekedésünkben benne legyen a környezet óvása, védelme, s ezáltal a politikából sikerüljön kikényszeríteni a döntéseket, a végrehajtás feltételeinek megteremtését.
- A környezetvédelem ombudsmanjának a szakértők a bástyái - honnan tudja, melyik a jó, s melyik a lobbista?
- Jogász vagyok, tanultam pszichológiát is, ügyvédkedtem hosszú időn keresztül, most meg köztisztviselő vagyok. Éppen tárgyalásokat folytatok, hogy a legjobbnak számító, neves környezeti nevelési szakembert rávegyem: legyen a stábunk része. Vagyis teljesen világos, sokkal tágabb feladat a jogászinál a jövő nemzedékeit képviselni.
- Publikálta: nem egyöntetű vélemény még a környezetvédelem államigazgatási szervezetrendszerével kapcsolatosan az sem, hogy szükség van-e helyi szintű környezetvédelmi hatóságokra. Ezért is kérdezzük: látja-e, hogy ahol vannak "helyiek", a mezőgazdaságban például, ott azt érzik, hogy a környezetvédelmi zászló alatt a gazdálkodást költségesebbé, versenyképtelenebbé teszik, s inkább ártanak, mint használnak a természetnek?
- Inkább azt kell látni ma már, hogy a "szakmai" szabályozásnak is fontos vetülete az üzleti szektor térhódítása a környezetben, s komoly jövőnek néz elébe a környezetvédelmi ipar. A stratégiai döntéseket hozó nagytőke meglátta a jó befektetést, s intenzíven terjeszkedik ebben a szektorban. Miközben ennek kezd vége lenni, az kerül előtérbe, hogy gazdálkodószervezetek, lobbicsoportok lépnek fel környezetvédelmi érdekeket képviselve, nemritkán valamelyik másik ipari érdekszféra ellen.
- Például a napelemet hasznosítók a kőolajosokkal szemben?
- Akár. A megújuló energiát használókkal kapcsolatban is komoly gondossággal kell eljárni, mivel okozhatnak ők is jelentős károkat. Ahhoz persze nem fér kétség, hogy a fosszilis energiára épülő gazdálkodás a katasztrófa felé vezet. De azt is nagyon meg kell rágni, hogy a megújulókat milyen ütemben és sorrendben vegyük elő. Ráugrott a világ a biomasszára - a bioüzemanyagokra külön is -, és roppant komoly erdőpusztításoknak lehetünk emiatt is tanúi. Három-négy év alatt játszódott le ez a túlzásokban bővelkedő folyamat, s látjuk, hogy mi történik például az élelmiszerpiacon. Magyarországon is polemizálnak erről, hiszen az erdészetek azt mondják, bírják, fenntartható módon tudják kezelni az ügyet, más természetvédelmi és gazdasági szakemberek pedig az ellenkezőjét állítják, s féltik azt a fűrészárut, amit újabban az erőművek égetnek el. Egyelőre azt mondják az adatok, hogy a fatüzelésű erőművek gomba módra elszaporodtak, s húszszázalékos hatásfokkal dolgoznak csak - talán túl nagy volt a lelkesedés, és túl kicsi a megfontoltság.
- Mibe kerül tehát a környezetvédelem a gazdaság szereplőinek?
- Sokba, az első időben különösen. Látható, hogy megannyi olyan beruházás valósul meg, ahol a "beépülő" levegőtisztító berendezések a fejlesztés értékének negyven százalékát is elérik. Ha menet közben tisztességesen cserélik a szűrőket, ugyancsak sok lesz a cég kiadása. Másfelől azonban a versenyképességnek van egy olyan aspektusa is, hogy az adott multi, amikor eldönti, hol valósítja meg új fejlesztését, megnézi azt is, hogy mennyire élhető a kiszemelt ország. Volt már Budapestre nemet mondó nagyvállalat, amelyik elégedett volt a szakmai és munkakultúrával, az emberek kedvességével, de piszkosnak, büdösnek, egészségtelennek tartotta a várost, s ezért máshol telepedett meg.
- Bizony ez igaz. De úgy nevezném, hogy kalandorvállalkozás az ilyen. Komoly vállalatok, tőkés csoportok nem törekszenek ilyen előnyökre. Nem viszik olyan országokba, térségekbe leányvállalataikat sem, ahol lazák a környezetvédelmi közerkölcsök, szabályok. De ha mégis, akkor pedig nagyon könnyen szembetalálhatják magukat ellenük fellépő nemzetközi kampányokkal. Az egyik olajipari világcég tett kísérletet ilyen "kirándulásra" Nigériában, s nem kellett sokat várni, hogy nagyon komoly stratégiaváltást kényszerítsen ki belőle a nemzetközi sajtó, a környezetvédelmi mozgalom. A világcég belátta, nagyvállalati szintű kis extraprofitjáért egész good willjét kockáztatta...
- És nálunk?
- Ma már itt sem ússzák meg a kalandorok, a szénszűrők cseréjének elmulasztásáért s más ilyen vétkekért súlyos büntetések dukálnak, s a menedzsment is kockáztatja saját reputációját.
- A vállalati, üzleti titokról értekezett egy írásában, jelezve, ami titok a gazdálkodók szintjén a saját vagyoni érdekeik alapján, az nem titok akkor, ha az államigazgatás nyomósabb érdekei felől közelítjük. Környezetünk, egészségünk érdekei felülírják az üzleti titokra hivatkozó vállalati érdeket?
- A titokra vonatkozó szabályozás egy-két évtized alatt megtöbbszöröződött, de azt is látni kell, hogy az információhoz való hozzáférés gazdasági erő, s ugyanolyan infrastrukturális támogatás illeti meg az Egyesült Államokban például, mint az autósztráda-építést, -fenntartást. Más országok, így Magyarország is, inkább a titokvédelem erősítése mellett vannak. Ez nem történhet azonban környezetünk egészsége ellenében, s ilyenkor nem adhat védelmet az üzleti titok szövegű bélyegző. Azt is joga van tudni az állampolgárnak, hogy ingatlanának a minősége, értéke hogyan alakul a szennyezések, a környezeti veszélyek miatt, hogyan függ ezektől. Egyszerű igazság: az információ hozzáférhetősége is gazdasági tényező, akkor meg különösen, ha valahol túlburjánzik a titok, hiszen az is gátolja a gazdasági fejlődést. Az adatvédelmi ombudsman legalább egy évtizede már, hogy közölte állásfoglalását: semmilyen vállalat nem hivatkozhat üzleti titokra, hogy elrejtse környezetszennyező magatartását. Elsőbbséget élvez az alkotmányos jog, mely az emberek egészségét szolgálja: ezen információkat maradéktalanul meg kell kapnunk.
- Visszaértünk az "elejére": ha a szabadalmi oltalommal védett technológia nem szennyezi a környezetet, de a titkokat ki kell adni a köznek, az komoly üzleti kárt okozhat. De kiderülhet az ellenkezője is, a titok is "besegíthet" például az ivóvízbázis szennyezésébe...
- Valóban, elvileg lehetséges, hogy vállalkozásokat, melyek akár milliárdokat öltek fejlesztéseikbe, környezet- és egészségvédelmi okokra hivatkozva tönkre akarnak tenni vagy "mezei" vagy bizonyos más érdekszférákat kiszolgálni igyekvő "környezetvédők". Megeshet, hogy védett szellemi termékek, szabadalmi leírások megszerzésének az eszköze eme üzleti titkok nyilvánosságra bocsátatásának a kikényszerítése azon az alapon, hogy környezetvédelmi károk keletkezhetnek a mások által nem ismert technológiai eljárások alkalmazásából. Ez is válhat jogi - szabadalmi jogi - problémává. Itt is szükséges az egyensúly megteremtése, s ez bőséggel adhat feladatokat az országgyűlési biztosnak is.
- Vízügyi, energetikai, környezetvédelmi nemzetközi jogi témaként vetette fel a minap Glatz Ferenc akadémikus, hogy a víznyelők eliszaposodását az állandó kotrással ugyan lehet mérsékelni, s ezzel a főváros ivóvízellátását megóvni, de nem árt végiggondolni, mivel a német, osztrák, szlovák duzzasztókat nem bontathatjuk le, vajon nem az az ésszerű, hogy nálunk is duzzasztókkal előzzük meg a folyó okozta káros folyamatokat?
- Egy tanulmányra hivatkozom én is, amely azt állítja, az egészséges víz, az élelem, az energia, a normális klíma az alappillére a fejlődésünknek, ha ezek hiányoznak, tönkremegy a gazdaság is. Ami ezen belül a vizet illeti, a Kárpát-medencében nagyon komoly esélyeket szalasztunk el. A vízben gazdag területre ugyanis valóban jellemző, hogy engedjük átzuhanni, átvágtatni az országon ezeket az értékeinket, s édesvizet öntünk a tengerekbe. Ez így luxus. Szlovák tudósok kutatási bizonyítékait emlegeti ma már fél Európa, a helyi klíma szempontjából döntő, hogy helyben tudja-e tartani az ember a vizet, ezzel gondoskodik a normális vegetációról, párolgásról, s persze a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás is jobb helyzetbe kerülhet. Keresni kell tehát a tudománynak a jó válaszokat, ehhez a bátorításnál többet egy ombudsman egyelőre nem adhat.
- A Ház többször is foglalkozott már a Homokhátsággal - az elsivatagosodás megakadályozásának módjával -, de most, hogy már ombudsmanja is van a környezetvédelemnek, eljut-e akár ez a törvénytervezet, akár a többi a biztoshoz: elemezze a leírtakat, a paragrafusokat?
- Azt látom, hogy kampányszerűen kell valamilyen törvényt megalkotni, s ennek keretében az ombudsmani iroda is három napot kap, hogy olvasgassa a tervezeteket. Azt tűztem ki célul, hogy a tárcák jogalkotási tervei alapján a releváns témájú leendő jogszabályokat lehetőleg hónapokkal korábban megszerezzük, hogy érdemben dolgozhassunk. Ez ugyan azzal is jár, hogy a környezetvédelem jellegének megfelelően rendszerint nem lesz csak egyféle szakmai szempont, melyet képviselünk, de valószínűleg ezzel - éppen ezzel - szolgáljuk a törvényhozók munkáját is: bemutatjuk az árnyalatokat, a többféle "kimenetet".
- Szócsöveivé válnak nem csupán a reális, hanem az irreális zöldeknek is?
- Ez is, az is igényli a fórumot, de ha van elég idő egy-egy jogszabálynál az alapos munkára, akkor elejét lehet venni a túlzott hangerővel kísért irreális igények képviseletének, s értékén lehet kezelni a civilek, a gazdasági szervezetek megnyilvánulásait, a szakmai és hatósági szempontokat. Azt hiszem, az ombudsmani szervezet valódi, társadalmi fórumává válhat az előrelátó jogalkotásnak.
