Több kormány alatt is szó esett róla, de a megvalósításra nem került sor, csak a 2006-os választásokat követően: a gazdasági tárca igazi csúcsminisztérium lett. 2008 áprilisában, amikor a kisebbségi kormány új struktúrája létrejött, a tárca ismét átalakult: elkerült innen a közlekedés, az energetika, az informatika, a K+F és az innováció. Mint a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium versenyképességért felelős szakállamtitkárát arról kérdeztük Egyed Gézát: melyek azok az elemek, amelyeket most a versenyképességi terület a tárcánál magában foglal?

- Gazdaságfejlesztési szempontból a minisztérium portfóliójában maradt az üzleti környezet, a kkv-szabályozás, a kkv-fejlesztéspolitika stratégiájának, cselekvési programjának kidolgozása, általában az állami támogatással működő programok irányítása, stratégiájának kialakítása és felügyelete. Emellett természetesen itt van Garamhegyi Ábel szakállamtitkár kollégám felelősségében a kereskedelempolitika, a magyar gazdaság exportpozícióinak erősítése, a tőkebehozatallal és a tőkekihe­lyezéssel kapcsolatos feladatok, s a minisztériumhoz került a területfejlesztésért és az építésügyért való felelősség is, ami Szaló Péter szakállamtitkár úrhoz tartozik.

- A versenyképesség olyan terület, amely kiköveteli a tárcák közötti együttműködést. Biztosan több tárcánál van átfedés a fejlesztésekben, a munkahelyteremtésben is, az adórendszer viszont önmagában sem elhanyagolható eleme a versenyképességnek, így gondolom, a Pénzügyminisztériummal való együttműködés fontos terület lehet.

- Az előbbiekben technokrata módon felsoroltam azokat a szakpolitikákat, amelyek a pilléreit képezik egy versenyképes reálgazdaság-politikának. Amit most elkezdett boncolgatni - vagyis hogy hogyan képesek az egyes szakpolitikákért felelős szervezetek egymást erősítve, kiegészítve együttműködni -, az talán még fontosabb szempontja egy kormány hatékony gazdaságfejlesztő, versenyképességet generáló tevékenységének. Valóban, nem lehet közömbös egy gazdasági minisztérium számára az, ami az adópolitika terén történik, hiszen abban, hogy milyen költségvetési rendszert, adórendszert működtet egy ország, filozófia, kultúra, egy egész országstratégia benne van. A reálgazdaság, a versenyképesség szempontjait a gazdasági minisztériumnak kell megjelenítenie, mert senki ne várja el egy szervezettől, hogy szerepéhez közvetetten kapcsolódó kérdéseket hatékonyan jelenít meg a saját gondolkodásában.

- Az augusztus végén megalakult Gazdasági Egyeztető Fórumról szólva a Versenyképességi Kerekasztal elnöke azt mondta - ez a mostani lapszámunk egy másik írásában olvasható -, hogy a magyar gazdaság s benne a versenyszféra túlélőképességét nem szabad összetévesszük azzal, amikor már a tartalékok felélése zajlik. A jelenlegi gazdasági környezet nem kíván már olyan mértékű igazodást, ami a vállalkozók nagy részének utolsó erejét is felemészti? Mit tud tenni a gazdasági tárca, hogy ez ne váljék valóra?

- Nem akarom bagatellizálni a kérdést, csak szeretném objektíven leszögezni: ez a magyar vállalkozások, vállalkozók egy részére igaz, amelyek és akik különösen nagy mértékben kitettek az üzleti, a kiszámíthatatlan, adott esetben követhetetlen jogszabályi környezetnek, a jogszabályok néha önkényes alkalmazásának, lásd a TEÁOR-szám esetét. A vállalkozások számbelileg jelentős részének, főleg a mikro-, kis- és családi vállalkozásoknak, egyéni vállalkozóknak komolyan megnehezíti az életét, amikor nap mint nap találkoznak ezekkel a hétfejű sárkányokkal. Amit a kormány tenni tud: van egy rövid távú, a helyzetet rövid távon javító eszköze, és kell, hogy legyen egy közép- és hosszú távú stratégiája, ami fenntartható módon képes kijavítani a dolgokat. A rövid távú eszköz a nagyon átgondolt, kimondottan a vállalkozói környezet szempontjából elemzett és hatásában megvizsgált jogszabályalkotás, ami, valljuk be őszintén, nem volt jellemző az elmúlt tizennyolc évben, és több okból nem is lehetett.

- Miért, hogy nem is lehetett?

- Most egy kicsit filozofálgatni fogok. A magyar társadalom - és most nem akarok idézni a "Megegyezés" című programból, de ebből a szempontból is osztom az abban hangsúlyozott véleményt - nem az angolszász üzleti gondolkodásra hangolt, hanem inkább kontinentális, a vállalkozást, a vállalkozót mindig is gyanakodva szemlélő társadalom. Nos, amit a hétköznapokban zsigerből magunkban hordunk, azt, ha leülünk az íróasztal mögé, a munkánkban is megvalósítjuk. Nem az van eleve bennünk, hogy hogyan tudunk segíteni, sikert alkotni, hanem az, hogy aha, vajon miből gazdagodott, egyáltalán, miért gazdagabb, mint én, miért kellene nekem segíteni, van neki elég pénze. Az ennek megfelelő attitűdből tesszük a dolgunkat, tisztelet a kivételnek, nem akarok senkit megbántani.

- De hát a szabályozási környezet is ezt a filozófiát tükrözi, jelenleg is.

- Persze, emberek csinálják, csinálták azt is. Olyanok, mint ön vagy én, aki ezt hozta a tudatában, a környezetéből, a családból, az iskolából, a baráti körből. A politika és az apparátus sem mindig érti a gazdaság nyelvét. Látták, tudták persze, hogy alapvetően abból élünk, hogy itt pár millió ember vállalkozásból és munkából megteremti az értékeket, de a mindennapi döntéseikbe ez már nem folyt bele. Változásra van szükség a cél­koordináták meghatározásában és a menedzsmentben is. A menedzsment rövid távon tud változásokat hozni. Ez az elején egy kívülről kényszerített változás, mindaddig, amíg kultúrává nem válik.

- Hogyan lehet ezt a kultúraváltást végigvinni? Erőszakkal biztosan nem.

- Apró lépésekben. Hirtelen nem lehet nagyot ugrani, mert azt, bár nem az, erőszakként élik meg az emberek. Ezt láttuk az elmúlt időszakban. Az apró lépések közé tartozik például az új deregulációs kormányhatározat, amely szerint csak akkor lehet új jogszabályt alkotni, bármelyik tárca terjeszti is elő, ha az abban foglalt többlet bürokratikus terhet egy másik szabályozás keretében képes csökkenteni. Ennek részelem-garanciája, hogy a kormány egy az Európai Unió által kidolgozott és már több tagországban alkalmazott standard költségkalkulációs módszert vezet be az adminisztratív terhek előzetes mérésére. Ennek alapján kell bemutatni, hogy a tervezett jogszabály mennyi többletadminisztrációt tartalmaz, és ha tartalmaz, az előterjesztőnek kötelessége megtalálni a kompenzációját. Négy fókuszterületen - ezek: adóadminisztráció, foglalkoztatás, különböző engedélyezési eljárások, pénzügyi fegyelem és körbetartozások - az előterjesztés előirányozza azt is, hogy adott határidőre készüljenek cselekvési tervek. A pénzügyi területen pedig nem pusztán adminisztratív egyszerűsítésről van szó, a negyedik csomag összességében a gazdaságban lévő körbetartozás mértékét és a gazdaság szereplői számára ebből származó terheket óhajtja csökkenteni. A határozat kilátásba helyezi egy kontrollgrémium felállításának vizsgálatát, amely a kormánytól függetlenül - kicsit úgy, mint a GVH vagy az ÁSZ - abból a szempontból vizsgálja az előterjesztéseket, hogy valóban elvégezték-e rajtuk a szabályoknak megfelelően, a módszertant korrektül és következetesen alkalmazva, a bürokráciacsökkentő vizsgálatot, és valóban nem tartalmaznak-e a vállalkozások számára további adminisztratív terheket.

- A dereguláció, a fölösleges, illetve a túl bonyolult jogszabályok kiszűrése régóta napirenden van, és nem az ezzel foglalkozók hibája, hogy ennek a vállalkozások szempontjából alig volt érezhető hatása. A törvényalkotási folyamatra, hatásvizsgálatokra vonatkozóan pedig eddig is léteztek előírások, amelyeket - és ez minden kormányra jellemző gyakorlat volt - egyszerűen nem tartottak be. Úgy gondolja, hogy ez az új szervezet megoldja ezt?

- Ez a szervezet egy független, a folyamatba beépített auditot tud ellátni, ami akkor lesz fajsúlyos, ha a szervezetnek lesz politikai súlya is. Így a kormány számára kockázatot jelenthet, ha annak ellenére elfogad egy előterjesztést, hogy ez a testület azt mondja róla, az szembemegy a meghirdetett politikával. Ez lehet egy új időszámítás kezdete, ami elvezethet oda - ha a kormány nem lankad, és következetes marad ehhez a programhoz -, hogy idővel érezhetően változik a rendszerbeli kultúra. Itt van a TEÁOR-számmal kapcsolatos mizéria. Egy torzszülött szabályozást a végrehajtó intézményrendszer még tovább rontott, a jó régi attitűdből kifolyólag. A vállalkozói szervezetek megkongatták a vészharangot, ezt meghallotta a kormány, és még a júniusi határidő előtt léptek is az illetékes tárcavezetők, a folyamatot megállították, az új szabályok hamarosan kijönnek. A jó hír ez. A rossz az, hogy az húzta a rövidebbet, aki törvénytisztelő, szabálykövető volt, és a régi szabályok alapján időben intézkedett. Ennek ellenére ez egy hitelesítő példa arra, hogy a kormány a deregulációt és a vállalkozások környezetének érezhető javítását nagyon komolyan gondolja. Üröm az örömben, hogy ez egy utólagos jóvátétel. Nyilván az a jó, ha a folyamatba épített mechanizmusok nem engedik, hogy egy ilyen szabály életbe léphessen. Ha az egyes minisztériumokban, kormányzati szervezetekben ülő emberektől elvárják, és ők megtanulják, hogy nemcsak az intézményük vagy a saját íróasztaluk, hanem az ügyfél oldaláról is kell a folyamatot optimalizálni, akkor ilyen lépéseken keresztül eljuthatunk oda, hogy mindez valóban lassan kultúrává váljék. S ha mondjuk a gazdaság fehérítése, az adóátalakítás kapcsán meghirdeti a kormány, hogy sokkal szigorúbban fogja ellenőrizni és alkalmazni a jogszabályokat, tehát zéró toleranciát alkalmaz - ami egyébként magától értetődő kellene legyen -, akkor ennek nyilvánvalóan az állami szervek működésére is vonatkoznia kell, ahol a jogszabályok következetes betartása szintén feltétlen minimum­elvárás. Így például a különböző uniós pályázatokat kezelő szervezeteknél, ha vannak jogszabályokban rögzített határidők, akkor azokat nemcsak a pályázótól kell megkövetelni, hanem az intézményrendszernek is ehhez kell tartania magát. Ha szankciók vannak az egyik oldalon, akkor a másik oldalon ugyanúgy meg kell jelenniük a szankcióknak. Ha valaki kultúrát akar teremteni, akkor magán kell kezdenie, neki kell a legjobb példával elöl járnia, különben sosem lesz hiteles kultúrateremtő.

- Ezzel abszolút egyetértek, csak a végrehajtással kapcsolatban vannak kétségeim.

- A végrehajtás csak egy technika.

- Csak eddig nemigen sikerült ezt a technikát hatékonyan alkalmazni.

- Ez akarat kérdése is.

- És az akarat most megvan?

- Nézze, most - aktuális kormánytól függetlenül - azt látom, és ezt szívből mondom, hogy valami elindult ebben az országban. Valószínűleg ez azért van, mert sokan már a saját bőrükön érzik, hogy ez a kicsit európai, kicsit ázsiai, kicsit balkáni hangulat, amelyben jól elvoltunk, rövid távon kényelmes lehet, de hosszú távon előbb-utóbb fájni fog, és egyre több embernek fáj. De örülök, hogy nem kellett egy államcsőd a kijózanodáshoz. Mert ha a fiskális paraméterek oldaláról nézem, akkor hál' istennek, ettől már egyre távolabb vagyunk.

- Valóban, a konvergenciaprogram végrehajtásával nincs gond, a baj ott van, hogy nem csak konvergenciaprogramból áll a világ.

- Így van. Legkorábban a fiskális oldalon indult be a pozitív változás. S miután a fiskális kijózanodásnak vannak fájdalmas mellékhatásai, költségei, más területeken is egyre jobban érnek a felismerések. Hogy bizony, miközben mi jól elvagyunk, és toporgunk itt, és megpróbálunk egymás zsebében kurkászni, addig körülöttünk a világban ezerrel megy a gyorsvonat. Az ázsiai tigrisek vagy Kína húsz év alatt háromszor lekörözték a magyar gazdaság teljesítményét, nem abszolút értékben, hanem hatékonyságnövekedésben. Igaz, nem ez fáj nekünk annyira, mert ez messze van, hanem az, ami itt van a határaink mellett. Az, amikor úgy érezzük, hogy a nemzeti büszkeségünk csorbul.

- Attól tartok, az még nem tudatosult a nagyközönségben, hogy a legnagyobb gondunk tetemes elmaradásunk a hatékonyság terén.

- Az elitnek óriási a felelőssége. Hogy egyre hitelesebben ne csak mondja, hogy mit kell tenni, hanem tegye is. Ha kétszínűen éli az életét, abból nem lesz valóban felfelé ívelő spirált hozó társadalmi összefogás. Ha következetes abban, amit mond, és amit cselekszik, akkor az előbb-utóbb vízesésszerűen lecsorog a társadalomba. Legyünk konkrétak. Magyarországon alacsony a foglalkoztatottság. Annak érdekében, hogy az ország gazdaságilag ne szakadjon le, és az országon belül se legyen egyre nagyobb mértékű a társadalmi jóléti különbség, azonnal meg kell oldani, hogy az alacsonyabb iskolázottságú, hátrányosabb térségekben élő népesség számára legyen kellő munkahely-lehetőség. De emellett tudjuk - és ez szerencsére most már napi szinten benne van a közbeszédben -, hogy a szociális rendszereink túlnőtték a társadalmi lehetőségeinket, ráadásul nem is biztos, hogy azok úgy vannak kalibrálva, hogy valóban munkára segítsenek. Az rendben van, hogy a szegényeket kell segíteni, de ha csak őket segítjük, és úgy, hogy a gazdagokat gáncsoljuk, akkor, kis túlzással, a végén tízmillió szegény ember országát fogjuk megteremteni. Tudatosan, átgondoltan kell a szociálpolitikát, támogatáspolitikát folytatni, aminek egyetlenegy vektorának kell lennie: aki egészségében, képességében erre alkalmas, azt a munka felé kell terelni. De jó lenne, ha a mindenkori gazdasági-társadalmi elit a tudat pozitív irányú formálásával is segítené az embereket, hogy higgyenek abban: ők maguk tudnak tenni saját magukért, és ne azt a hamis illúziót keltse, hogy az állam mindent megold. Nyilván, ehhez kell segítség is. De csak annak lehet segíteni, aki nyitott erre. Nézze meg, mennyi befelé fordult, rosszkedvű, a másikban ellenséget látó emberrel találkozunk. Az emberek magukat gáncsolják el. Aztán egymást. Az egyik legnagyobb versenyképességi, növekedési faktor szerintem ennek a kulturális kapcsolónak az átállítása, de ez nem megy egyik napról a másikra.

- Úgy gondolja, hogy a sok kis változás egyszer csak kultúraváltásba csap át?

- Olyan ez, mint a vízforralás. Ha melegítem, hosszú ideig nem látszik semmi, aztán egyszer csak felzubog. A végén pillanatok alatt csap át a mennyiségi minőségi változásba. De előzménye van: rengeteg energiát kell beletenni. Ha a megindult folyamatokat nézem, azt mondom, önmagában egyik sem kellően fajsúlyos ahhoz, hogy érdemben, paradigmatikus módon változtasson a magyar gazdaság és társadalom helyzetén. De ha ezeket az egyenként alig látható változásokat összeadom, akkor előbb-utóbb meghozzák a látható változást, és akkor elmondhatjuk, hogy valóban vettük az új globalizált világban a civilizációs kanyart. Talán már a kanyarban vagyunk.