– Nagykövet úr, ön szerint a közép-európai országokat nem foglalja le túlságosan az uniós csatlakozás lehetősége? Olyannyira, hogy egymásra már nem is figyelnek eléggé?

– 1989 után érthető volt a Nyugat felé fordulás. A politikai kapcsolatok építésében az Európai Unió prioritást élvez, de legalább ilyen fontos a regionális együttműködés. Idetartozik a CEFTA is, amelyen belül Cseh- és Magyarország húzóországok. A szabad kereskedelem kiszélesítése óriási lépés volt, hiszen ez kulcskérdés az európai integráció szempontjából. Magyarország és Csehország egyformán érdekeltek a további együttműködésben, és a jövőben fontos irány, hogy Horvátország, természetesen bizonyos feltételek teljesülése esetén, szintén a CEFTA tagja lehessen. Az országaink közötti jó politikai kapcsolatokat jelzi különben, hogy csak ez évben februárban Áder János, az Országgyűlés elnöke, márciusban Martonyi János külügyminiszter járt Prágában, és Mádl Ferenc köztársasági elnököt várjuk fővárosunkba. Két év alatt Václav Havel köztársasági elnök, illetve Václav Klaus képviselőházi elnök kétszer, Miloš Zeman miniszterelnök négyszer járt Magyarországon.

– Keveset hallani mostanában a cseh gazdaságról. A kilencvenes évek elején mintaországként emlegették, aztán beszéltek gondokról, megoldatlan problémákról, mint például a privatizáció. Mi most a helyzet az önök gazdaságában?

– A rendszerváltozás idején a térségben talán a cseh gazdaság színvonala volt a legjobb, elsősorban a tradíciók miatt. Hat-hét százalékos volt a gazdasági növekedés. 1997 tájára azonban válsághelyzet alakult ki, a GDP jelentősen, négy százalékkal csökkent, a munkanélküliség növekedett, a reáljövedelmek tíz százalékkal estek. Ezek a negatív folyamatok kikényszerítettek bizonyos lépéseket, amelyeknek ma már megvan a hozadéka. Tavaly a GDP 3,1 százalékkal nőtt, csökkent a munkanélküliség, az infláció pedig mindössze 3,9 százalékos volt. Ötmilliárd dollár érkezett az országba, e téren egy lakosra vetítve az elsők vagyunk a kelet-közép-európai országok között. A gazdaság fölfelé ível, a fejlődés stabilnak tekinthető. Valóban, nem sokat beszélünk erről, pedig érdemes. Szerencsére a cseh–magyar kapcsolatok nagyon pozitívan alakulnak, gazdasági téren is fölfelé ívelő a trend: 1993 óta a kereskedelmi forgalom a duplájára nőtt, a struktúra is javult, a hagyományos termékek – mint például cseh oldalról a szén – visszaszorultak, dominánssá váltak a gépipari termékek. Számunkra nagyon pozitív, hogy a Romániával lebonyolított magyar forgalmat már meghaladtuk, és remélem, hamarosan utolérjük e téren Lengyelországot, ami, figyelembe véve, hogy jóval nagyobb országról van szó, igen szép eredmény.

– Meglepő az is, hogy a magyar tőkebefektetések harmadik legkedveltebb célpontja a Cseh Köztársaság, e téren megelőzik Németországot.

– Egyre több magyarországi vállalkozás – de itt azért nemzetközi tőkéről is szó van – fektet be Csehországban. Például Mariánské Lázněban, Marienbadban a Danubius az egész gyógyszállókomplexumot megvásárolta több tízmillió dollárért. A másik nagy befektető, a BorsodChem, felvásárolta az egyik legnagyobb vegyipari művet. Mindez persze növeli a kölcsönös kereskedelmi forgalmat is. Magyarországon is vannak már cseh vállalkozók, és még sokan szeretnének itt megtelepedni, elsősorban összeszerelést, gyártást kívánnak idehozni. Az érdeklődést mutatja, hogy míg két éve 15, ma már körülbelül 100 cseh cég érdeklődik. Mi pedig bemutatjuk nekik, hogy Magyarország lépcső dél felé, s pénzügyi és más lehetőségek is kínálkoznak ott számukra; együttműködések sora bizonyítja ezt, például a Vajdaságban. Magyarországon a regionális együttműködést is ösztönözzük. Tavaly hét alkalommal 250-260 cseh cég mutatkozott be az országban, ezt a sort folytattuk most májusban Miskolcon. Mindezek a lépések nemcsak gazdasági-politikai szempontból fontosak, hanem a kapcsolatok atmoszférája miatt is.

– Mire gondol?

– Országaink között a lakossági, személyes kontaktusokat is javítani kell. Több száz éve élünk egymás közelében, hasonlóak az emberek, a kultúra. Ez igazán kiváló alapot ad a kapcsolatok bővítésére, javítására. Segíti ezt a városok közötti kapcsolatfelvétel is. Két-három éve még egyáltalán nem volt ilyen, illetve ha igen, nem volt róla adatunk. Ezért egyik fő törekvésem az volt, hogy a magyar városok iránti érdeklődést felkeltsem: mintegy nyolcvan cseh önkormányzatnak írtam e tárgyban levelet, és örömömre, igen pozitívan reagáltak, több mint tíz várossal sikerült már ilyen kapcsolatot kialakítani. Miskolcnak például az észak-morvaországi Ostrava a partnere, és részt is vettek most a miskolci regionális vásáron. Lehet azt mondani, hogy mindez nem nagy dolog, de véleményem szerint kulcsfontosságú a baráti kapcsolatok mélyítése. Ha gyerekek találkoznak egymással, megértik egymást. Ugyanilyen bizalmon alapuló kapcsolatra van szükség. Ez számomra szinte több, mint amikor politikusok találkoznak. Persze ez sok-sok aprómunkát kíván, de megéri. Nem szeretem a feltételes módot, hogy mit kellene tenni. Amit elhatározunk, meg kell csinálni. És én nagyon szívesen csinálom.

– A cseh kultúra ismert és kedvelt Magyarországon, vajon Csehországban mennyire tájékozottak az emberek a magyar kultúrát illetően?

– A cseh kultúrának „jó neve” van Magyarországon, és ez nagy segítség a mindennapi politikában. Tavasszal például egy cseh színházi társulat vendégeskedett a budapesti Bárka Színházban – Örkény Macskajátékát és Csehov Ivanovját adták elő –, és nagy örömünkre szinte azonnal elkelt az összes jegy. Kis túlzással, Hrabalnak több fordítása jelent meg Magyarországon, mint eredeti műve Prágában. Fordítva talán nem ilyen jó a helyzet, Csehországban kevésbé ismerik a magyar kultúrát. Elsősorban a magyar folklór és Liszt művei népszerűek, s persze a popzene, magam, mondhatom, az Omega együttes zenéjén nevelkedtem. Kedveltek a magyar filmek is, és újabb és újabb magyar művészeket ismernek meg nálunk. Ezért is fontos, hogy a gazdaságban jól menjenek a dolgok, mert akkor van lehetőség más területek felkarolására is.