Az alternatív energia hasznosítása mellett vagy ellen szól a mindenki számára jól látható érv: az osztrák-magyar országhatár szélturbinaerdőre és szélturbinarónára osztja a két oldalt. Ha az odaát bőséges számú, minálunk meg gyanúsan kevés szélkerék alapján arra gondolunk, hogy mindkét állapotra lehetnek reális magyarázatok, álljon itt egy további "prekoncepció": kimutatták, hogy egyetlen 600 kilowattos szélturbina is évente mintegy 7,1 tonna kén-dioxidtól, 2,8 tonna nitrogén-oxidtól, 1114 tonna szén-dioxidtól, 0,9 tonna szén-monoxidtól és 0,18 tonna portól képes megkímélni környezetét.

A levegő tisztaságának védelmét valóban nehéz megkérdőjelezni. Ám a nyugati végeken látott - illetve nem látott - "áramgyárakról" nehéz igazságosan érvelni anélkül, hogy ne lennénk tisztában vele: az Alpoknak hála, velünk ellentétben, Ausztria sem szélben, sem az áramtermelés ingadozását korrigálni képes vízerőművekben nem szenved hiányt.

Az üzleti élet is tudja ezt a különbséget, mégsem adta fel. Egyrészt azért, mert maga az állam sem szegül ellen, még támogatja is a megújuló energiahordozóknak - így a szélnek - a munkára fogását. De annyira mégsem, hogy a jogi és műszaki feltételek szabályozása ne eredményezne éppen annyi nehézséget, amennyit az üzleti szféra szereplői már úgy élnek meg, hogy komoly versenyhátrányt szenvednek, s nem csak a túl gyakori szélcsend miatt. Főleg a szelesebb - nyugati - országrészben már évtizedes csatát vív, igaz, nem az elemekkel.

Ezt látszik igazolni az, hogy a csaknem egy évtizeddel ezelőtt hosszú távú tervekkel és komoly befektetésekkel Magyarországra érkező német társaságot a bürokrácia "szélcsendje" paradox módon "kifújta" az országból. A sokáig budapesti székhellyel alapított és működtetett, a projektjét Sopron közelében megvalósítani igyekvő Hungarowind nevű cég egyszerűen felszámolta vállalkozását, s átvitte befektetését Romániába. A német tulajdonosok Bukarestben keltették életre cégüket Sinus Holding néven.

Noha eredeti, magyarországi szélerőműparkjuknak a fele megvalósult, már nem a Hungarowind jutott egyről a kettőre: a vállalkozásnak elege lett a magyar hatóságok - szerintük - ellenérdekelt magatartásából. Az egykor a Hungarowindnél dolgozó, ma a Sinus Holdingnál ügyvezető igazgató, Lőrincz Mónika a Piac & Profit kérésére a részleteket is felelevenítette: a Sopronkövesd mellé tervezett 45 megawatt kapacitású park engedélyezési eljárását négy teljes év alatt sikerült csak végigvinniük. Azaz mégsem teljesen végig, mert az utolsó stáció, az energiahivatali jóváhagyás 2006-ban szó szerint felemás megoldássá vált. Az állam ugyanis váratlanul azt írta elő a Hungarowindnek - és a hasonló projektekben érdekelt többi vállalkozásnak -, hogy az igényelt kapacitásnak csak a felét valósíthatja meg. Egy törvényre - és 330 megawatt engedélyezhető össz-szélerőművi kapacitásra - hivatkoztak, mondván, a szélerőművi villamosenergia-termelés időjárásfüggő, a közcélú hálózatba történő betáplálás pedig nem szabályozható megfelelően, így a villamosenergia-rendszer kiegyensúlyozott működése kockázatos.

A Hungarowind német befektetője tehát azzal találta szemben magát, hogy az addigi összes költségének, a megtérülés idejének, a vállalkozás gazdaságosságának minden adata teljességgel megváltozott. A 45 helyett csak 23 megawattra adott, úgynevezett összevont kiserőművi engedély ugyanis azt jelentette, hogy az üzleti terv felborult: a hiteltől kezdve a költségeken át a feleannyi bevételig ellehetetlenítette a befektetést a német tulajdonosok számára. Bizonytalan - pontosabban: megbízhatatlan - az a piac, amelyiknek a hatóságai előbb minden engedélyt megadnak, majd jön egy állami hivatal, és egy tollvonással meghiúsítja a cég üzleti tervét, kalkulálhatatlanná teszi vállalkozását. Ezt már túl kockázatosnak érezték a németek, elálltak a projekttől, nem láttak hozzá a szélerőműpark megépítéséhez. Eladták az "üzletet", szerencséjükre volt jó vevő, mégpedig a Raiffensen Bank energiával foglalkozó leányvállalata. A hitelintézet a megrendelt turbinákkal együtt megvásárolta a projektet, a feleakkora kapacitást, valamint az eredeti, 45 megawattra vonatkozó kivitelezési tervet.

A Hungarowind az ötévnyi, 45 megawattnyi kudarc után immáron Sinus Holdingként folytatja déli szomszédunknál, Romániában, ahol szinte pillanatok alatt 720 megawatt üzleti sikerélményre tett szert: ekkora projekt tervezésébe foghatott bele, s már megkapta a hálózatcsatlakozási engedélyeket. Lőrincz Mónika azt nem állítja, hogy "odaát" - illetve Bulgáriában, ahol ugyancsak szélerőműveket telepítenek hamarosan - nincs hivatal, és nincs bürokrácia. Csak azt mondja, hogy Bukarestben az állam és hatóságai belátták: minden uniós országnak, így nekik is előbb-utóbb fejleszteniük kell az alternatív energia termelését, s persze a gerinchálózatot, vezetékrendszert. Ha meg így van, akkor megvizsgálják, hol, mely vállalkozások gondolnak energetikai beruházásokra, illetve hol és mely vállalkozások igényelnek több áramot. Térképet készítenek a kereslet-kínálat alapján, megtervezik a szükséges hálózatfejlesztést, s a cégeknek, melyek beruházási szándékkal jelentkeztek, megadják az előzetes engedélyeket, regisztrálják őket, engedik, hadd tervezzenek, hadd mérjenek szélerőt, szélirányt.

A Raiffensen leányvállalata időközben befejezte a sopronkövesdi 23 megawattos beruházást - bár kezdeti vásárlási lelkesedése alábbhagyott. A további 22 megawattnyi kapacitás - melyhez a német befektető nem kapott engedélyt 2006-ban - abban az értelemben nem veszett el, hogy a hozzá kapcsolódó jogokat a Hungarowind alapító ügyvezetője "megtartotta", hátha lehet még valami belőle. Két évvel később kiderült, az állam mégis módot ad a továbbfejlesztésre, ezért immáron a romániai Sinus Holding színeiben folytatják a tárgyalásokat a sopronkövesdi térség áramszolgáltatójával, az E.Onnal. Sőt ez utóbbi megengedte, hogy a 22 megawatt kapacitást bővítsék 39 megawattra, mert akár még annyi is zöld utat kap az államtól, "belefér" a hálózatba. Az E.On azt is kitalálta, hogy a nyugat-magyarországi térség szélerőműprojektjeit "összetereli", s a csatlakozási pontot az összesen 240 megawattot kitevő fejlesztés öt vállalkozása számára egytől egyig a szombathelyi alállomásnál teszi lehetővé. Ehhez persze a "szeleseknek" fel kell újítaniuk egy 120 kilovoltos, a szombathelyi alállomáshoz vivő távvezetéket, 6 milliárd forintnyi költséggel.

Akadnak tehát jogszabályok, melyek egyfelől korlátoznak, másfelől a hatóságoknak adnak játékteret, mindenesetre a 330 megawatt engedélyezhető össz-szélerőművi kapacitás ügyét egészen a legutóbbi időkig ilyennek tartották a vállalkozások. És léteznek olyan szabályok is, amelyek előírják a szolgáltatóknak a napelemmel, szélturbinával előállított villamos áram átvételét és még az árat is. Ez a jogi passzus inkább a nagyobb vállalkozások érdekeltségét növelte, ezért is látott hozzá számos szakmai befektető ahhoz, hogy megújuló energiát termeljen és tápláljon be a hálózatba. De rajtuk kívül is számon tartanak "gyártókat", akiknek van mit eladniuk.

Az egészen kicsiny cégeket, agrárvállalkozásokat, településeket, lakóközösségeket sokáig nem vették komolyan az energetika hivatásosai, s nem is nézték jó szemmel, hogy hol eladóként, hol vásárlóként akarnak csatlakozni a hálózatra, illetve az egyenáramot váltóárammá gyakran nem megbízható módon, bizonytalan eszközökkel alakítják át. Ezért sem véletlen, hogy az Alpok lábánál lévő magyarországi térségekben a komolyabb cégek már komolyabb turbinákkal, parkokkal vétetik észre magukat, de az ország közepén és keleti részein csak véletlenszerűen látni szélkerekeket: ott inkább a "maguk hasznára" termelő és legfeljebb a többlettel kereskedni akaró települések, kisközösségek, vállalkozások érhetők tetten. A Budapesti Elektromos Művek, az Elmű mégis éppen erre az igényre volt tekintettel, amikor barátságos lépést téve, bevezetett egy könnyített csatlakozási eljárást az 5 kilowatt alatti "áramtermelőknek".

Dr. Boross Norbert, az Elmű szóvivője fontosnak tartja eloszlatni azt a tévhitet, hogy az áramszolgáltató céggel lenne kapcsolatban az a vállalkozás, szervezet, magánszemély, amelyik, illetve aki áramot akar gyártani, a hálózatba betáplálni. Az ugyan igaz, hogy az áramszolgáltató hálózatára kapcsolódik a termelő. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy az áramkereskedő és a hálózat üzemeltetője nem ugyanaz a vállalat. A villamos áramot előállító, legyen az nagy erőmű vagy egyetlen szélturbina gazdája, sem az egyikkel, sem a másikkal nincs direkt kapcsolatban, amikor a termékével "kereskedik", ellenben a rendszerirányító Mavirnak szolgáltatja az információkat, még akkor is, ha praktikusan a szolgáltatók összegzik és továbbítják a mennyiségi adatokat. Az Elműnek, illetve az Észak-magyarországi Áramszolgáltatónak, az ÉMÁSZ-nak - jelentette ki a szóvivő a Piac & Profitnak - mindegy is, hogy ki, mikor és mennyit termel, a nagyvállalatnak csupán az a fontos, hogy megvegye és eladja jó áron a villamos energiát. A rendszerirányító Mavir harmonizáló munkájától függ, hogy mikor és mennyit termelhetnek az erőművek, előírásai ugyanúgy érvényesek Paksra, mint a napelemekből álló "házi" rendszerekre, feltéve persze, hogy ez utóbbiakkal tulajdonosai csatlakozni akarnak a hálózatra, s nem csak a maguk berendezéseit működtetik a saját árammal.

Az Elmű-ÉMÁSZ itt tette meg az a könnyítést, hogy az 5 kilowatt alatt termelők esetében egyszerűsítette az eljárást, a szabályt. Egy kikötése volt az áramszolgáltató nagyvállalatnak: az, hogy a hálózatnak átadandó teljesítmény nem lehet több, mint a névleges teljesítmény kétharmada. Ennek az előírásnak az az értelme, hogy betartásával megelőzhetők az úgynevezett rendszeregyensúlyi problémák. E kicsiny partnerek amúgy pedig inkább fogyasztók, mint termelők, de nekik a kevés áramfölösleg eladása is komoly, megbecsült érték.

Ezek a vállalkozások, helyi közösségek megússzák a legtöbbet bírált kötelezettséget is, azt, hogy a kifejezetten eladási célra áramot termelő szélkerekesek, napelemesek mintájára naplót, menetrendet készítsenek. Az Elmű szóvivője a pontosság kedvéért megjegyzi, hogy ezzel a dokumentummal a szélturbinák tulajdonosai nem az áramszolgáltatókat látják el, hanem a Mavirt, lévén ez a szervezet felelős azért, hogy az országban mindig legyen villany. A menetrend is ennek a kötelezettségnek a "tartozéka", s az az értelme, hogy rendszerirányító tudjon kalkulálni e piaci szereplők mindenkori "termelésével", amely azonban a nem egyenletesen fújó széltől, illetve a nem egyforma napsütéstől függ.

Ha kevesebb áramot gyártanak a szelesek és naposok, akkor - az ellátás zavartalansága érdekében - roppant gyorsan be kell kapcsolni a tartalék gázturbinákat. A nap-, illetve szélenergiának - utal az negyed százada napirenden volt, de nem megvalósított programra Boross Norbert - akkor lenne nagy jövője hazánkban, ha mi magyarok is megépítenénk az osztrákokéhoz hasonló szivattyús tározós erőművünket.

Egy ekkora beruházás az állam leckéje lenne. Napjainkban azonban az a megoldás a kézenfekvő, hogy a szélerőművek építőit korlátozza a hatóság, erről szól a 330 megawatt engedélyezhető össz-szélerőművi kapacitás intézménye. Tény, a jogi, műszaki környezet változni - enyhülni - látszik. Az állam alkalmazkodni igyekszik részben a maga teremtette, növekvő mértékű áramtermelési vágyhoz - a szél- és napenergiával termelt villamos energia árát éppen az év elején kilowattóránként 26,46 forintban határozta meg -, részben pedig teljesíti az Európai Uniótól kapott ebbéli kötelezettségeket.

Az energetikai kormányzatnál nem gondolják azt, hogy az úgynevezett összevont kiserőművi engedély megszerzése, bármennyire aprólékos munka is a szélerőműparkok építtetői számára, nagy megpróbáltatással járó feladat lenne. Dr. Gordos Péter szakállamtitkár szerint ráadásul mire e cikkünk megjelenik, éppen az építési engedélyeztetési folyamatot pontosító, egyszerűsítő szabálymódosítás a kormánytól is megkapja a zöld jelzést.

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárca vezető tisztségviselője a műszaki kérdések megoldását legalább ennyire fontosnak tartja, kivált, mert itt keletkezik a legtöbb vita a szélenergiát termelni, eladni szándékozók, illetve az energiaellátásért felelős intézmények között. A szakállamtitkár mégis "üzen" a szélerőművek működtetőinek: a tárcánál már előkészültek a 389/2007-es kormányrendelet menetrendre vonatkozó passzusának módosítására. Tették ezt azért, hogy jobb feltételeket teremtsenek a szélkerekek elterjedéséhez. Eddig plusz-mínusz 30 százalékos "toleranciasávot" tartalmazott a jogszabály: a menetrendet készítő vállalkozások e határokon belül ingyen "tévedhettek". Az energetikai kormányzat az elkövetkezendőkben plusz-mínusz 50 százalékra változtatja meg a sávhatárokat, a pótdíj mértékét pedig csökkenti. E jogi lépést a műszaki feltételek már lehetővé teszik.

A 330 megawatt engedélyezhető össz-szélerőművi kapacitásnál egyelőre kevesebb, csak 112 megawatt "dolgozik" az országban. A szakállamtitkár ma még nem tehet mást, mint azt, hogy "védelmébe" veszi a 330 megawattos felső határt. Mert ha ezt meghaladná a szélerőművekkel előállított áram mennyisége, akkor a biztonságos ellátás érdekében szükség lenne szivattyús tározós erőműre, illetve újabb nagy teljesítményű gázturbinákra, ez utóbbiakhoz pedig földgázra.

Azok, akik abból vonnak le következtetést, hogy Ausztriában százszám látnak szélkerekeket az országutak mentén, idehaza pedig csak elvétve botlanak bele szélerőműparkokba, valóban nem számolnak e műszaki feltétel - komoly beruházás - meglétével. A kormányzat azonban tudatosan állította fel azt a kényszerpályát, amelyen haladva előmozdíthatja az alternatív energia hasznosításának növelését.

Jön a pályázatok rendszere

A kötelező áramátvételi rendszer már hosszabb ideje működik, a szél- és napenergiával termelt villamos energia ára, az előírt kilowattóránkénti 26,46 forint pedig már rendesen megmozgatja a befektetők fantáziáját. A korábbi, 2003 óta alkalmazott tarifa is jól dolgozott, hiszen szélerőművek vonatkozásában 1600 megawatt kapacitásra adtak be engedélykérelmet a hatóságokhoz 2006-ig. Ennek a számnak a "párja" a 330 megawatt össz-erőművi kapacitás, melyet engedélyeztek a beruházóknak (mint a Hungarowind példáján láttuk, parkonként elfelezve a megépíthető teljesítményt), ebből készült el a 112 megawattnyi kapacitás, a többit pedig 2009 végéig valósítják meg a vállalkozások.

A szakállamtitkár információi szerint ehelyütt is számolni lehet a szabályok korszerűsítésével. A szélerőművek, szélerőműparkok engedélyezése ugyanis egy készülő jogszabály szerint pályázatok alapján valósulhat meg, s ezáltal a minőséget - azaz a jóval biztonságosabb termelést - igyekszik garantáltatni a hatóság. Az ugyan igaz, hogy a szél a jövőben sem lesz egyenletes, de a segítségével megvalósuló áramtermelést a napjainkban gyártott jó minőségű berendezésekkel már szabályozhatóbbá lehet tenni. Gordos Péter szavaival: ma már nem az a kérdés, hogyan kellene jobban ösztönözni a szélerőművek építését, hanem az, hogyan őrizhető meg a villamosenergia-rendszer biztonságos működése és szabályozhatósága a szélerőművek beépítése mellett. A 330 megawattos határ tehát a jövőben felülvizsgálhatóvá válhat, hiszen az intelligens, az új technológiai követelménynek megfelelő szélenergia-hasznosító berendezések - kivált, ha jó széltérképek adatai alapján helyezik el s hangolják össze őket - képesek betartani a menetrendet.

Az ország pedig várhatóan egy másik menetrendet lesz képes betartani. Az Európai Unió ugyanis azt írja elő magának, hogy 20 százalékot érjen el az összes villamosenergia-fogyasztáson belül a megújulóké. Hazánk az előzetes tárgyalásokon megfogalmazottak alapján 13 százalékos alternatívenergia-arányt köteles teljesíteni. Meglehet, ehhez már jó lehet a széljárás is: a szakállamtitkár már múlt időben nyilatkozhatott a Piac & Profitnak arról, hogy a megújuló energia termelésének stratégiájáról az úgynevezett államtitkári grémium döntött, a következő stáció pedig most időszerű, a kormány elé kerül a program. Ha ott is zöld utat kap a stratégia, akkor azt a vállalkozók, beruházók üzenetnek, a kormánytól kapott jelzésnek vehetik.