A kérdés az elmúlt hónapokban szinte egységessé fogalmazódott: a 2006-os "sajnálatos események" egyediek-e, avagy megismétlődnek? Vajon 2007 októberében ugyanaz folytatódik, ami tavaly elkezdődött? S ha igen, akkor az hogyan hat a gazdaság szereplőire, rajtuk keresztül az egész magyar gazdaságra? Lakner Zoltán politológustól is ezt kérdeztük, de azt is: ha a kiváltó okok változatlanok, mivel számolhat az üzleti világ?

- Az elemző már csak azért is figyeli a politikai események hatását a gazdaságra, mert azok vissza is hatnak a politikára - fejti ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, a Vision Consulting vezető elemzője. - Konkrétabban: az államháztartás utóbbi években keletkezett jelentős hiánya nyilvánvalóan csökkentést igényelt és igényel, de e lépések korlátozzák a gazdaság valamennyi szereplőjének mozgásterét. Szűkülnek az alkalmazottak, az állami szférában dolgozók lehetőségei is, akiknek egyébként is kevésbé van módjuk gazdasági döntéseket hozni, de a fogyasztásuk, adófizető hajlandóságuk és képességük mégis nagymértékben határozza meg a teljes gazdaság működését.

- Az üzleti életnek, a vállalati tulajdonosi köröknek hagyományosan a konzervatív politikai környezet a természetes közege, s a múlt esztendei eseményeket leginkább jobbról inspirálták: mitől tart a reálgazdaság?

- A tulajdonnal rendelkező gazdasági szereplők rendszerint valóban azt kedvelik, ha az állam kiszorító hatása kisebb, kisebb az elvonás, az újra elosztandó jövedelem, s több mozgástérrel rendelkeznek a gazdaság vezető szereplői. De a 21. század elején már túlzott leegyszerűsítésnek tűnik, hogy az angolszász értelemben vett konzervatív közegben érzi jól magát a vállalkozói tulajdonosi réteg. Az ideológiák nagyon sok változáson mentek keresztül az elmúlt évtizedek során, mi több, közel is kerültek egymáshoz. Az a pont, amikor a német szociáldemokraták lemondtak nemcsak a forradalomról, hanem a szocializmus megvalósításáról is - mondván, a kapitalizmust kell humanizálni, s erre való a jóléti állam -, ez egybeesett számos konzervatív elképzeléssel is. Ugyanis ebből az irányból meg azt fogalmazták meg, hogy nem feltétlenül jó minden jövedelmet otthagyni a gazdálkodóknál, mivel vannak ellátandó közösségi feladatok is. Az álláspont alapja az a céljuk volt, hogy a munkaadók a jobb közszolgáltatásokkal szert tehessenek jobb minőségű, használhatóbb, képzettebb munkaerőre például. Ennek "előállítására" pedig még mindig a legmegfelelőbb az állam, már csak méretgazdaságossági okokból is. Az újraelosztó szerep tehát nem vitatható el, éppen a modern angolszász és kontinentális konzervativizmus elvei szerint sem. A magyar példa azonban azt mutatja, hogy nagyon nem mindegy, milyen minőségben valósul meg az újraelosztás, illetve annak mi az eredménye, mennyire átlátható viszonyok között gazdálkodik a folyamatot irányító állam. Számszerűsítve: egyáltalán nem mindegy, hogy ha egy korszak végén kiderül, tíz százalék fölötti a hiány, van azonnali beavatkozás, vagy sem.

- De van beavatkozás, tavaly óta kiigazítás meg az azt követő konvergenciaprogram. A gazdaságpolitikus kiszámolja, hogy pár év alatt eredményre lehet jutni. De tud-e várni ennyit a politikára, a változtatás hozadékára a reálszféra?

- Való igaz, ha a tavalyi politikai történések is belejátszanak a folyamatokba, akkor a legfontosabb, a kiszámíthatóság szenved csorbát. Lehet, hogy a transznacionális vállalatnak van ereje, ideje kivárni a gazdaság viszonyainak rendeződését, de ez a vállalattípus az, amelyik a legkönnyebben tud távozni az országból, kivált, ha azt látja, hogy a rendeződés idején máshol pénzt is kereshet. A kisebb vállalkozások pedig ennyi idő alatt tönkremehetnek, akkor pedig, ha a kiszámíthatósággal is hadilábon állnak, végképp nehéz a helyzetük. Kérdés az is, hogy ha a helyzete meginog, vajon lesz-e módja ismét összekovácsolni annyi tőkét, hogy a vállalkozást a későbbiekben újra elindíthassa. A rendszerváltás - amely voltaképpen nem is volt olyan régen - eleve komoly megrázkódtatás volt a társadalom számára. Hozott persze felfelé mobilitást: ez tartja egyben az országot, hiszen keletkeztek versenyképes vállalkozások, amelyek túlélnek, munkát adnak sokaknak, profitot termelnek, adót fizetnek. De a társadalom jelentős részének a rendszerváltás és az azt követő időszak azzal járt, hogy meg kellett tanulni egészen más módon működni. Ha pedig ehhez még hozzájön, hogy politikai vitákból, rosszul értelmezett politikai célszerűségből további megrázkódtatások adódnak, akkor folyamatosan az lesz a választópolgárok élménye, hogy nincs semmilyen biztos pont, nincs kapaszkodó, amiben megfogódzkodhatnának. Ez a bizonytalanság meghatározó, a társadalom döntő részének ez az alapélménye, alapérzése.

- A választópolgárok zöme így is bemegy az üzembe, irodába dolgozni, a cégtulajdonos 1990 óta sok mindent bírt erővel, de ha a tavaly szeptemberi és októberi rendeléseket, piacokat tönkretevő politikai események ismét beleszólnak a gazdálkodásába, ezúttal elveszítheti életképességét. A gazdasági folyamatok - beleértve a rendszerváltást, a pénzügyi krachokat - kiszámíthatóbbak a politikaiaknál?

- A kiszámíthatóság valóban jelent mást is, mint anyagi kalkulációkat. A gazdasági szereplők fogalmát pedig kiterjesztőleg értelmezem. A vállalkozással rendelkezők is képtelenek akkor dolgozni, ha nem tudnak felvenni embereket, akik dolgoznak a cégükben. Ezeket az alkalmazottakat pedig más módon, de szintén érintik a gazdasági folyamatok, a rendelések, vevők távolmaradása miatt az ő munkahelyük fog megszűnni, illetve fogyasztóként nekik kellene előállítani azt a hasznot, amellyel a vállalkozások dolgozni képesek. Bármilyen szintű gazdasági szereplőről legyen is szó, a politikai bizonytalansággal egy év óta más szinten is kénytelen számolni: tavaly óta be kell kalkulálni azt az újdonságot, hogy erőszakos utcai megmozdulások is előfordulhatnak. Ha nem is napi, de mégis valós veszélyről van szó, s nincs ország a világon, amelynek ez a hasznára lenne. Ezért is hangsúlyozom ismét, rosszul értelmezett politikai célszerűség vezeti sokszor a pártokat: ami az adott pillanatban látszólag hasznos, mondván, rá lehet ülni az indulathullámokra, s még gerjeszteni is lehet azokat, az hosszabb távon az adott politikai szereplő számára sem kifizetődő. Neki kell utóbb szembesülnie azzal, hogy roppant rossz gazdasági körülmények között jut esetleg hatalomra. S egyáltalán nem lehetetlen, hogy ehhez az illető politikus korábbi saját politikai manőverei is hozzájárultak.

- Nem szelektív a választópolgár agya?

- Mert elfelejti addigra, hogy tavaly meg talán az idén mi történt az utcán és annak következtében a gazdaságban? Nem hiszem. Konkrét eseményeket talán elfelejtenek az emberek, de az atmoszférát, az érvényesülő trendeket érzékelik. Nem tavaly szeptemberben kezdődött a politikai, no meg a morális válság sem. Nagyon sok minden visszavezethető a rendszerváltásig, még akkor is, ha voltak jobb időszakok, stabilizálódó, felfelé ívelő periódusok is azóta. De aztán megint rossz irányt vett sok minden a gazdaságban, s mindezek összessége adja ki a bizonytalanság e hangulatát. Ha azt értékeli a vállalkozó, hogy politikai korlátokat állítottak elé, akkor arra is rájön, nem tudja kifutni magát, s ez végső soron teljesítmény-visszafogó hatást válthat ki. Legalábbis a legális teljesítmény visszafogásával lehet számolni.

- A mai kisvállalkozói kör nagy része kényszervállalkozóként az alkalmazotti szférából érkezett, van-e, lehet-e más válaszuk, mint visszavonulni, ha a második politikai zavargási hullámot már nem bírják, és bedől a vállalkozásuk?

- Szerintem senkinek nincs kész válasza arra, hogyan lehet reagálni a zavargásokra. Nem válasznak, hanem kényszerreakciónak gondolom, ha például az építőipari cég tulajdonosa elmegy Szlovákiába vállalkozónak, vagy elbocsátja dolgozói nagy részét. A tavalyi zavargásokhoz hasonló szituációkra biztosan nem lehet üzleti stratégiát építeni, képtelenség úgy megfogalmazni üzleti tervet, hogy "beleszámolom" a zavargásokat meg a cégem válaszlépéseit. Mindezen túl hosszabb távon is negatívumok sorával kell számolni, sokkal nehezebb lesz visszaállni a korábbi állapotokra, már csak azért is, mert maga az állam is azzal szembesül, hogy ha nem termelődik meg a haszon, akkor kevesebb adót tud majd beszedni, s elosztani. Inkább azt kellene megérteni, hogy nem vagyunk annyira kiszolgáltatva a politikai vezetőknek, mint amennyire azt gondoljuk. Azért vannak, arra valók a demokratikus szabadságjogok, hogy azokkal éljünk is.

- Léteznek gazdasági kamarák, érdekérvényesítő szervezetek nagyhatalmú vezérekkel az élükön. Ezek azt teszik ilyenkor, hogy nem tesznek semmit?

- Szerintem megfogalmazódnak követelések, kifejezésre jutnak érdekek, de az elmúlt évek mégis inkább arról szóltak, hogy a kormányzatok az irányvonalukat éppen úgy nem tisztázták a választók szélesebb köreivel, mint például az Európai Bizottsággal sem. Hiába köttetnek megállapodások, ha egy-két év múlva kiderül, hogy azokat az egyik fél nem tartotta be. Ha meg ezek következtében kialakul egy olyan kényszerhelyzet, mint a mostani, elszabadul az államháztartás hiánya, akkor nehéz új, épkézláb megoldásokat kötni. Akkor már nem az a kérdés, melyik ujjamat harapjam, hanem legfeljebb az, melyiket kevésbé. A konvergenciaprogram is arról szól leginkább, miképp jussunk el valamikor ismét egy olyan szituációba, amikor lehet megint tervezni, s nem csupán a kényszereket rangsorolni. Most tehát a normál állapotba való visszajutás a cél, s majd ha ez megtörtént, akkor kezdhetünk valódi stratégiát építeni.

- Ausztriában - évtizedekkel ezelőtt - a tűz és a víz, a jegybank és az ottani szakszervezetek között jött létre megállapodás inflációs célokról, béremelési korlátokról. Magyarországnak egy esélye van: megvárni a teljes gazdasági összeomlást, hogy majd a romokon építkezzünk?

- Egyelőre csak az a biztos, hogy a társadalmi érdekcsoportok nálunk elég gyengék, például azért, mert ki vannak téve az állam jóindulatának, s ezért érdekérvényesítő potenciáljuk is szerény. Az érdekérvényesítő szerveket negyven évig dísznek használták, ennek is érezni a hatását: nem bíznak bennük az emberek. Az állam a rendszerváltást követően még a meglévő érdekszervezeteket sem hajlandó súlyuknak megfelelően kezelni. Hajlamos arra, hogy ne tartson be megállapodásokat, s csak látszattárgyalásokat folytasson. A bizalom hiánya fontos tényező, hiszen nem lehet minden megállapodást körülbástyázni százszámra kötött jogi szerződéssel, jogszabállyal. A politikai megállapodások természete ugyanis az, hogy az egyik fél azért tesz meg valamit, mert a másik is megteszi azt, amit ígért. Ilyesfajta kölcsönösség ma nincs Magyarországon, következésképp a nagy léptékű társadalmi megállapodások is nehezen valószínűsíthetők.

- Tehát ballaghatunk még a sivatagban egy-két generációnyit?

- A legközelebbi generációt mi neveljük, kondicionáljuk, mi adjuk át neki a bizalomhiányos, bizonytalan világot. Bizalommal viseltetni a másik iránt ma inkább luxus, mintsem hogy racionális magatartás legyen. Pedig a demokratikus politikában a bizalom a másik iránt egyenlő a racionális kalkulációval.