Magyar cukrászda Bécsben?
A burgenlandi gazdasági főiskolán a kötelező nyelvek egyike a magyar

Ausztria perifériára szorult tartománya, Burgenland és Magyarország nyugat-dunántúli része kölcsönösen jó hatással volt és lehet egymás fejlődésére. Burgenlandnak – a jól átgondolt európai uniós pályázati rendszernek is köszönhetően – ma már innovációs kisugárzása van, mondja Rechnitzer János professzor, a győri Széchenyi István Egyetem dékánja, az MTA Regionális Kutatások Központjának intézetigazgatója, aki szerint az osztrák–magyar kapcsolatok fejlődésében most, hazánk európai uniós csatlakozásával újabb fordulóponthoz érkeztünk.

– Az önök intézete több mint tíz éve figyeli és elemzi az osztrák–magyar kapcsolatok fejlődését, különösen a határ menti együttműködések szempontjából. Milyen szakaszokra bontható ez a folyamat?

– Egészen 1988-ig, a rendszerváltozás előttig tartott az a kedélyes időszak, amikor a Kreisky–Kádár-paktum utóhatásait éltük meg. Elindult a bevásárlóturizmus, a kölcsönös ismerkedés, no és az illegális munkavállalás, amely fontos eleme a későbbi kapcsolati rendszernek. Az áttörést azonban a világútlevél bevezetése jelentette; dinamikus áruturizmus kezdődött, számítógépeket, háztartási gépeket hoztunk be. A rendszerváltozással hamarosan megjelentek az osztrák befektetők. Ekkor kezdték hivatalossá tenni és intézményesen megszervezni a magyar munkavállalást, és kormányprogram indult a korábbi években kialakult kapcsolati háló legitimmé tételére. A kilencvenes éveket nagyon átgondolt osztrák–magyar együttműködés jellemezte országos, regionális és megyei szinten, s közvetlenül a gazdasági szereplők között is. Ez volt az alapja Győr-Moson-Sopron megye fejlődésének, hiszen a korábbi ausztriai munkajövedelmekből sok magyar kisvállalkozás indult, s a befektetők az ott tapasztalt munkafegyelmet, pedantériát és fogyasztói-szolgáltatói kultúrát is magukkal hozták. Ekkor kezdődött el az osztrákok földvásárlása is magyar területeken, annak alapján, hogy a határtól öt kilométerre még érvényesek az európai uniós kontingensek. Ez természetes folyamat, olyan, mint amikor az osztrákok és a németek után a magyarok is spanyol tengerparti nyaralót vásárolnak. A következő szakasz 1996-tól napjainkig tart. Mára létrejöttek az együttműködés intézményesített formái. Például az, hogy nyolcszázan vállalhatnak a szomszédban legálisan munkát, vagy hogy az osztrákok is rájöttek: bizonyos fogyasztási szükségleteiket – mint a fogorvosi kezelés, a kozmetika, a fodrászat – nálunk jobban kielégíthetik. Nem véletlen, hogy a fogorvosok száma országosan Sopronban és Mosonmagyaróváron a legnagyobb. Az adott települések fejlődése szempontjából nagyon fontos ez a standard fogyasztói kereslet és az erre létrejött standard áru- és szolgáltatásminőség. A magyar bevásárlóturizmus viszont ma már sokkal kisebb, mint korábban, de nem tűnt el, mert bár hiánycikk nálunk sincs, de például egyes élelmiszerek az osztrákoknál olcsóbbak, mint itthon. Igaz, ha a benzinköltséget is hozzáadom, már csak a határ mentén érdemes az árakat összevetni.

– Hozhat-e újabb fellendülést az osztrák–magyar kapcsolatoknak Magyarország uniós taggá válása?

– Mindenképpen, hiszen nagyon erős az osztrák érdeklődés a magyarországi lehetőségek iránt. Van, aki a piaci bővülés lehetőségét látja EU-tagságunkban, mert korszerűbb a technológiája és az eszközállománya, mint a belföldi versenytársaké. Van, aki az olcsóbb munkaerőre számít, hiszen a bérstruktúrában még mindig megvan a hat-hétszeres különbség. Van, aki arra gondol, hogy ha itt alapít vállalatot, akkor kevesebb társasági adót kell fizetnie. Burgenland már elég sok uniós támogatásra tett szert, és ez jelentkezik a fejlesztési eredményeiben is, így a vállalatai bátran gondolhatnak a terjeszkedésre.

– És a magyar cégek számára milyen piaci rések nyílhatnak meg az osztrák piacon? Mi a véleménye például arról az EU-kampányban elhangzott és sokak által bírált hirdetésről, amely szerint a jó magyar szakember jövőre akár Bécsben is nyithat cukrászdát?

– Lehetnek piaci rések vagy további együttműködési lehetőségek, de ezek köre nem túl tág. Nem hiszek abban, hogy holnapután a hazai kisvállalkozók tömege tud az osztrák piacon megjelenni. A bécsi magyar cukrászda megnyitásának realitása nagyon kicsi, hiszen a magyar kisvállalkozó ott ugyanolyan jogokat és lehetőségeket kap, mint a helyi, tehát a sikere azon múlik, hogy van-e tőkéje. És persze Bécs nagyváros, nem mindegy, melyik kerületében nyitják azt a cukrászdát.

– Akik óva intenek az uniós tagsággal kapcsolatban a túlzott optimizmustól, pontosan azzal érvelnek, hogy a magyar vállalkozások tőkeszegények, és így kerülnek a jelenleginél élesebb versenyhelyzetbe. Mások viszont a kitáguló lehetőségekről beszélnek…

– Valóban jelentős változás, hogy tagjai leszünk az uniónak, de ez a változás inkább lelki, tudati. Eltölthet bennünket a büszkeség, hogy igen, végre Európa tagjai lettünk. Ám gazdasági szempontból a társult tagságból adódóan már nagyon sok mindenre megvolt a lehetőségünk eddig is, hiszen lebontódtak a vámok, így aki piacot akart az unióban szerezni, annak megvolt rá a módja. Igaz, a pszichés emelkedettség most egyfajta kényszert is jelent a magyar vállalkozó számára, hogy minőséget gyártson, hogy összemérje magát, hogy próbálja meg reálisan értékelni a szomszédaival és a környezetével a kapcsolatát.

– Az unióban a különböző alapokból elsősorban úgy lehet támogatást elnyerni, ha régiók pályáznak. Van-e annak realitása, hogy osztrák–magyar közös projektek jöjjenek létre?

– Eddig is jól működött, és sikertörténetnek kell tekinteni a PHARE-programot. Ezen sokan megtanulták, hogy miként működik az unió pályázati rendszere. De ez bizonyos régiószervező erőt is jelentett. Láttuk azt is, hogy Burgenland, mint kiemelten támogatandó célterület, milyen óriásit fejlődött az uniós pályázatoknak köszönhetően. Új technológiák, infrastruktúra épült fel. Sokan testközelben érezhettük, mit jelent egy jól átgondolt európai uniós pályázati rendszer. 2004-től az új alapok megint lehetőséget nyújtanak arra, hogy segítsék többek között a határ menti együttműködéseket, a szellemi erőforrásoktól az infrastruktúráig. Burgenlandnak ma már innovációs kisugárzása van. Fölépítettek egy hatalmas főiskolát, amely kifejezetten a közép-európai gazdasági együttműködések szervezésére specializálódott. Itt például a kötelezők között a magyar az egyik választható nyelv az angol mellett, annak érdekében, hogy a magyar üzleti kapcsolatokat bővíthessék. Burgenland nagyon offenzív. Ráadásul Bécs elővárosától mindössze negyven-ötven kilométerre van, így lényegében olyan új bécsi gazdasági térség alakul ki, amelyhez az egész határ menti terület intenzíven tud kapcsolódni.

– Ahhoz, hogy ez valóban így legyen, kinek mit kell tennie? Rá lehet bízni a gazdaság szereplőire, hogy majd egymásra találnak, vagy önkormányzati, kormányzati segítségre van szükség?

– El kell végre dönteni, hogy Magyarország milyen államot akar, és hogy a decentralizáció irányába megy-e, vagy sem. Szerintem nem jó megközelítés, hogy Magyarország egyetlen régió, de a megyéket sem lehet ide-oda tologatni egy regionális struktúrában. A regionális intézményrendszerek nagy része mára kialakult, többségüknek van szakmailag megalapozott programja. Tehát a kormánynak mindenekelőtt a régiókat kellene megerősítenie. Pénzügyi forrásokat kellene adnia azoknak, akik uniós alapokat megnyitó programokat tudnak készíteni. Ehhez megfelelően decentralizálni kell a forrásokat. Magyarországnak azonban már az új uniós tervezési időszak indulására, tehát 2007-re kell felkészülnie. Amit addig tehetünk, az ujjgyakorlat, vagyis próbálgatjuk a zongorát, eljátsszuk az egyszerűbb darabokat, de a komolyabbak 2007-re maradnak.

– Már említettük azt a kutatást, amelyet a kilencneves évek elején kezdtek el a határ menti kapcsolatok felmérésére. Mi volt ennek az eredménye, és folytatják-e a későbbiekben?

– A kilencvenes évek elején azt elemeztük, hogy miként alakultak az osztrák–magyar kapcsolatok, és az osztrák felet nagyon érdekelte a magyar vállalkozói környezet, a vállalkozások innovációs és piaci potenciálja, szállítási kapcsolatai. Vizsgáltuk ezeknek a kis cégeknek az európai uniós felkészülését is, és még a két évvel ezelőtti felmérések is azt bizonyították, hogy nem látják át az uniós szabályokat, és azt sem tudják, honnan juthatnának hozzá a szükséges információkhoz. Kifejezetten osztrák kérésre elemeztük a szállító, az építőipari, a nyomdai, illetve az elektronikus szolgáltatást végző cégek piaci lehetőségeit. Ennek eredményeként néhány osztrák–magyar alvállalkozói kapcsolat jött létre, illetve közös vállalkozások és másfajta, lazább együttműködések. A kutatást szeretnénk folytatni, de kérdés, lesz-e, aki finanszírozza.

Eller Erzsébet


A különlegességekért megyünk egymáshoz

Magyarország uniós csatlakozását követően Sopronnak és Kismartonnak egyaránt meg kell találnia a maga szerepét a közös Európában – állítja Peter Nemeth, az osztrák Kismarton polgármestere.

– A magyar csatlakozás vajon csupán a határ megszűnését jelenti az itt élők számára?

– Nem, a fejekben, a gondolkodásban is meg kell történnie az átállásnak, de hogy ez bekövetkezik, afelől nincs kétségem. Mindkét város azt szeretné, ha Bécs és Budapest között ez a régió lenne a lehető legsikeresebb, leggazdagabb. A távolság már most is elhanyagolható, de fontos, hogy még jobban kiépüljön az infrastruktúra, és Sopron is bekapcsolódjék az európai úthálózatba.

– Ön szerint mit várhatunk az uniós pályázatoktól?

– Burgenland egészen eddig első számú, kiemelt célterülete volt az európai uniós támogatásoknak. Ezért jól megtanultuk, hogyan lehet úgy megfogalmazni a fejlesztési célokat, hogy azokhoz a lehető legtöbb támogatást kapjuk. A megszerzett tapasztalatainkat szívesen átadjuk a magyaroknak.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy a belépésünket követően a burgenlandi vállalkozók tömegesen kedvet kapnak, és üzletet, vendéglőt vagy panziót nyitnak a határ innenső oldalán, esetleg fordítva?

– Nem ellenezném, mégis, szerintem akkor beszélhetünk igazán jólétről, ha az emberek a saját lakóhelyükön találják meg a számításukat. Sopronnak és Kismartonnak is megvan a maga sajátos karaktere. Ezt nem szabad megváltoztatni, mert ezekért a különlegességekért megyünk egymáshoz szívesen. Egy kismartoni vendéglős nem tudja, nem tudhatja, milyen az ízletes soproni konyha, milyen a híres magyar vendégszeretet. Ez az itt élők sajátja, értéke. És persze mindez viszont is igaz.

Bódvai Ildikó