Szanálásra, általános pénzügyi rendezésre van szükség - mielőbb. Ezt a summás megállapítást fogalmazta meg a Piac & Profitnak dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, aki tisztségének megfelelően országos érvénnyel szeretné ellátni tiszta lappal a helyhatóságokat. Gödöllő első embere a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökeként fogalmazott, amikor azt is megállapította, hogy idén tovább romlott a helyhatóságok pozíciója, mert a feladataik nőttek, az állami források pedig csökkentek. Egyáltalán nem meglepő, hogy az önkormányzatok eladósodottsága - Gémesi György kimutatása szerint - ma már a 700 milliárd forintot is meghaladta.

Lehet, hogy a szám talán kisebb, lehet, hogy tartalma talán "árnyaltabb", de az bizonyos, folyamatosan és gyorsuló tempóban nő a kinnlevőség. A pénzügyminiszter is elismerte, hogy az önkormányzatok a felvett hiteleket egyre inkább intézményeik működtetésére kénytelenek költeni, s nem fejlesztésekre. A 2006-os megszorító intézkedések nyomán 200 milliárd forinttal nőtt az állomány, míg korábban évi néhány tízmilliárd forintos eladósodás volt a jellemző. A fiskális tárca vezetője sem tagadta, hogy a települések adósságspirálba kerülhetnek. Gémesi György "alulnézete" tehát messze nem indokolatlan, az önkormányzati szektor előbb-utóbb rászolgál a pénzügyi szanálásra.

- A települések kivérzett állapotban vannak, az önkormányzati intézmények működése kezd ellehetetlenülni - állapította meg a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke azt elemezve, hogyan is jutott el igen sok helyhatóság oda, hogy már nem csupán a fejlesztések miatt nőtt meg az elkötelezettségük. Az elmúlt években a működés racionalizálása sem történt meg a települési szférában, s így nem csökkentek a költségek, nem lettek kisebbek a vállukra helyezett pénzügyi terhek sem.

A gödöllői polgármestertől származó adat az is, hogy a településeknek több mint a fele számít már önhibáján kívül hátrányos helyzetűnek, e helységek önkormányzatai folyamatosan működési forráshiánnyal küszködnek. Gémesi György szerint nem jó a politika válasza, az, hogy radikális változást csak kétharmados törvény elfogadásával lehet elérni. Nem a települések hibája az, hogy romló pénzügyi, működtetési feltételek között nyújtják a szociális, egészségügyi, kulturális szolgáltatásokat a tízmillió embernek.

A 3 ezermilliárd forinttal gazdálkodó települési önkormányzatokon vagy az segít, hogy eleve több pénzt folyósít számukra a büdzsé, vagy változtatnak az ágazat szerkezetén, s e racionalizálás után kapnak friss pénzt. Gémesi ez utóbbira voksol.

- Döntsük már végre el, mi legyen ezzel a szektorral, mert az nem megy, hogy változatlanul hagyva engedjük végleg elmérgesedni a jelenlegi helyzetet - fejti ki a Piac & Profitnak, hozzátéve azt is, hogy eljutva a jogszabály-módosítás konszenzusáig, elengedhetetlen az egyszeri konszolidáció is. Ahogyan a '90-es évek elején nem lehetett megspórolni szinte a teljes bankrendszer pénzügyi szanálását legalább 1000 milliárd forintból, most sem tud kibújni a hasonló beavatkozás alól az állam. A gödöllői polgármester szerint három lépcsőben 200-200 milliárd forintból meg lehet oldani a feladatot. Ha a hitelállomány zömét sikerül így megszüntetni, akkor egy új önkormányzati szerkezetből már nem fog kifolyni a friss pénz.

A szövetségi elnök szerint az önkormányzati autonómiának egyáltalán nem kell sérülnie, a racionalizálásnak is az lehet csak az értelme, hogy a helyhatóságok mozgásterét nem szűkíti le ismét a feladatok, hatáskörök, finanszírozás jogszabályokban testet öltő rendszere. Az egyébként önmagában nem baj, hogy hitelt vesz igénybe valamely település testülete. A gazdasági életben természetes eszköz a kölcsön, Gémesi György hangsúlyozza is: nem kell félni tőle, ellenkezőleg. Egy-egy program megvalósítási esélyeit csak javíthatja, ha külső forrást is igénybe vesz az önkormányzat. De lényeges a különbség a működési és a fejlesztési hitel között, az előbbi roppant veszélyes tud lenni, könnyen adósságspirál áldozata lehet a helyhatóság.

- Sajnos ebből a változatból, a működési célokra felvett likviditási kölcsönökből egyre több van, illetve a fejlesztések mögé is mind gyakrabban kell ilyen forrásról gondoskodni, mert a pályázatokon elnyerhető pénzhez önrészre van szükség, melyet azonban a működési kiadásokból képtelenség lecsípni, tartalékolni - világítja meg a kényszerpályák két igen általános változatát a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Nagyon könnyen eljuthatnak tehát a testületek ahhoz a döntéshez, hogy kimondják: irány a bank. A fejlesztések közül nem is egynek lehet olyan értelme, hogy a megvalósításukkal éppen a működési költségeket tudják csökkenteni a település intézményeinél. Sőt olyan projektek is szerepelhetnek az adott város, község programjában, amelyek gyarapíthatják a bevételeket.

Ezek a hitelek - amint a kölcsönből megvalósított fejlesztések - nagyon is pártolhatók, csakhogy nem ezekből, hanem a likviditást segítő külső forrásokból vesznek igénybe mind többet. Gémesi György szerint az azonban illúzió, hogy az önkormányzatok képesek segíteni magukon azzal, ha a versenyszféra vállalkozásaiba fektetnek be, illetve cégekbe visznek be vagyont a majdani jövedelmek reményében. Az önkormányzat ugyanis nem része a versenyszférának, és így nem lehet járható út számára a pénzével való vállalkozás. Ettől még nem kell megtagadni a közétkeztetési intézménytől azt a lehetőséget, hogy bizonyos többletszolgáltatásaival kilépjen a piacra.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének első embere tehát nem fél a hiteltől, de nagyon is ellenére van a likviditási problémák kölcsönökkel való látszatrendezése. Vajon a másik(?) oldal, a pénzközvetítő rendszer is így számol? A Mohács és Vidéke Takarékszövetkezetnek - bármennyire is testközelben tudhatja a térség helyhatóságait - elemeznie illik azt, hogy önkormányzati partnereinek hitelképessége milyen is. A szövetkezet ügyvezető igazgatójától, Pávkovics Gábortól tudjuk, az előírásoknak megfelelően az úgynevezett korrigált saját bevételek 70 százaléka a felső korlátja az adósságszolgálatnak. Az eladósodottságot ebben a szektorban egyébként nem hagyományosan a mérlegfőösszeghez viszonyítják, ugyanis nem kapnának valós képet, hiszen a vagyonelemek között vannak forgalomképtelenek, korlátozottan forgalomképesek is, melyeket az adósságrendezésbe nem lehetne bevonni. Az eladósodottságot a folyó költségvetési bevételekhez mérten vizsgálják. A takarékszövetkezeti "technológia" lényegét tekintve nem tér el tehát a banki eljárásoktól, az OTP ama gyakorlatától például, hogy - közölték a Piac & Profittal a hitelintézetnél - ők is az önkormányzat költségvetését, tőkehelyzetét, fizetőképességét, vagyoni állapotát, eladósodottságát, a saját folyó bevételek tőke- és kamatfizetésből, bankgaranciákból és kezességvállalásokból eredő terheltségét elemzik. Fontosnak tartják, hogy a működési és felhalmozási bevételek, illetve kiadások összhangja biztosított legyen, és az eladósodás mértéke ne haladja meg a kritikus szintet, sőt rendelkezzen tartalékokkal az önkormányzat arra az esetre, ha valamely jelentős bevételi forrás - például az iparűzési adó és az azt fizető vállalkozás - megszűnik.

A pénzintézet számára nem is jelenti tehát ugyanazt a kategóriát egy termelő vállalat és egy önkormányzat, kivált, ha az eladósodás veszélyét, folyamatát kell számításba vennie. Az OTP Banknál úgy gondolják, hogy egy vállalat eladósodása direkt kapcsolatot mutat a jövedelemtermelő képességgel - az eladósodás alapvető célja a rövid, illetve a hosszabb távú jövedelemtermelő képesség biztosítása. Míg az önkormányzatok esetében ez a kapcsolat nem ilyen egyértelmű, mivel az önkormányzatok működési és felhalmozási kiadásait nem elsősorban a jövedelemszerzés, hanem a kötelező és önként vállalt feladatok ellátása, a képviselő-testület által jóváhagyott költségvetésben meghatározott célok megvalósítása határozza meg. Ha az eladósodás olyan kiadásokat finanszíroz, amelyek az önkormányzat jövőbeni bevételeire nincsenek pozitív hatással, illetve további forráshiányt eredményeznek, ez további hitelfelvételi szándékot generálhat a gazdálkodás racionalizálása helyett. Az OTP kategorikusan kijelenti azt is, hogy csak azokat a hosszú távú kötvénykibocsátásokat támogatja, amelyeknél ismert a felhasználási cél is, és az az adósságszolgálat teljesítését nem veszélyezteti. Nincs lényegi "nézetkülönbség" a bank és a takarékszövetkezet érvelése között, a Mohács és Vidéke ügyvezető igazgatója azonban arra is utal, hogy az önkormányzat sajátossága, hogy ott átláthatóbb gazdálkodást folytatnak. Jól követhető a pénzforgalom, s inkasszálási jogokat is könnyebb érvényesíteni. Adott esetben pedig felértékelődő tényező az állam működtette önhibán kívüli - vagy ahogy a köznyelv mondja, önhikis - rendszer, mely egyfajta konszolidáció lehetőségét is jelenti.

A számlavezető, hiteltermékeket értékesítő, kötvénykibocsátást szervező hitelintézeti szektornak végül is érdeke, hogy tanácsadóként, óvatosságot szorgalmazó partnerként is szerepet kell vállalnia az önkormányzatok pénzügyi menedzselésében. A Gémesi György javasolta "általános konszolidáció" nem a helyhatóság-pénzintézet viszonyt rendezné át, hanem "csak" az állam fizetné ki az önkormányzatok tartozását voltaképpen az adókból, a nemzetközi pénzpiacról felvett kölcsönökből. A büdzséért, az államháztartás rendbetételét is jelentő konvergencia-programért egyaránt felelősséget vállaló parlament számára azonban már nem lehet mindegy, milyen következményekkel is jár az önkormányzatok eladósodása. A kormány - Veres János pénzügyminiszter információi szerint - előállni készül ama programmal, amellyel gátat lehet szabni a helyhatóságok nyakló nélküli hitelfelvételének. A fiskális tárca vezetője szerint az önkormányzatok "hozzájárulása" a költségvetési hiányhoz évi 0,4 százalékot tesz ki, ám választási évben a szokásos túlköltekezés miatt a 0,8 százalékot is eléri a deficitből való részesedésük. A Piac & Profitnak nyilatkozó Jauernik István, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnöke a "békeidőben" keletkező 0,4 százalékos büdzséhiányt kommentálta úgy, hogy az voltaképpen még nem okoz kezelhetetlenül nagy feszültséget, kivált, mert az önkormányzati eladósodottságot sem szabad "egynemű" fogalomként elkönyvelni.

Döntési szabadságbumeráng

- Nem szoktak, pedig célszerű nettó hitelállományról is beszélni, kiváltképp az utóbbi egy évben, amikor megnőtt a kötvénykibocsátás iránti igény, melynek révén olyan pénzhez jut az önkormányzat, amilyet rögtön nem költ el, hanem állampapírba forgat vissza - utal egy maholnap megszülető, akár még meglepetést is okozó adatra a bizottsági elnöki tisztséget is viselő országgyűlési képviselő. Ezekben a hetekben készülnek el a 2007-es zárszámadások, s egyáltalán nem biztos, hogy hatalmas mínusz lesz az országos végeredmény. Hosszabb távon persze a kötvény komolyan hozzájárulhat a jelentős eladósodási mértékhez. Tény, hogy 2006-ban még csak 25 milliárd forintnyi forráshoz jutottak így a helyhatóságok, tavaly már 200 milliárdot, az idei első negyedévben 40 milliárd értékű kötvényt bocsátottak ki. Sok esetben korábbi hiteleket váltottak ki ily módon.

A trend tehát nem mondható megnyugtatónak, s ezt Jauernik képviselő sem vitatja. Ez alatt azt is érti az önkormányzati bizottság elnöke, hogy akadnak már, s nem is véletlenszerűen önkormányzatok, amelyek kilátástalanul rossz helyzetbe kerültek. Az adósságcsapdát esetükben az illusztrálja a legjobban, hogy a központi költségvetésből kapott havi normatív támogatás évek óta nem fedezi a béreket. Sajnos az is igaz azonban, hogy a normál helyzetben lévő önkormányzatok is egyre könnyebben kerülhetnek adósságba, éppen a működésük automatizmusai miatt. Elegendő arra gondolni, hogy a közüzemi szolgáltatókkal kötött szerződések egyfajta kényszerpályákat is jelentenek, tekintettel arra, hogy a víz, a gáz, az áram díjai inflációt meghaladó emelkednek. A törvényben előírt köztisztviselői, közalkalmazotti bérezési szabályok pandantja a bevételi oldal szabályrendszere, s bizony nemigen látszik, hogy meghaladja a tervezett inflációt az önkormányzati támogatás. Egy kis önkormányzat esetében nagyon is fájó lehet a "végeredmény", amennyiben a közalkalmazottak - pedagógusok - zöme az idősebb korosztályhoz tartózik. Azaz az országos átlag szerint több is kimegy bérekre, mint amennyit a pénzromlás indokolna, az idősebb tanári kar miatt az adott önkormányzat képtelen fizetni a kötelező juttatásokat. Nagyon könnyű tehát egyik évről a másikra mínuszba átcsúszni, kivált, ha saját bevételekből nem sikerül a kifizetendő többleteket előteremteni, mert megszűnik például a korábbi években még csordogáló iparűzési adó a bezáró telephely vagy a veszteségessé vált helyi cég miatt.

- A választási ciklikusságnak megfelelően legutóbb is igaz volt, hogy az önkormányzatok költekezőbben "járultak hozzá" a költségvetési deficithez, csakhogy 2006 most másról is szólt: az államháztartási hiány tarthatatlanságáról, s arról, hogy a parlament kiigazításról, általános érvényű megszorításról is dönteni volt kénytelen - magyarázza a Ház ama döntését Jauernik István, amely az önkormányzatok mértékletes hozzájárulását tartalmazta. A helyhatóságok döntési "szabadsága" pedig abban állt, hogy vagy alkalmazkodtak döntéseikkel a megtakarítási - például létszám-leépítési - kötelezettségekhez, vagy változatlanul folytatták, de adósságot generáltak.

Az országgyűlési képviselő pontosan látja, a nadrágszíj meghúzásáról szóló törvények ellenében is dönthet a helyi takarékoskodás mellőzéséről - és ennek megfelelően például kötvénykibocsátásról - az önkormányzat, s még csak az sem okoz gondot, hogy a kifizetetlen számlák miatt kényszerpályára kerül a testület, a polgármester pedig adósságrendezési eljárást köteles kezdeményezni. Ugyanis semmilyen szankció nem párosul az adósságrendezési eljáráshoz. Sokszor pedig még maguk a hitelezők sem kezdeményezik a pénz direkt beszedését, mert tudják, akkor is hozzájutnak kinnlevőségeikhez, ha az adósságrendezési törvény szerint színre lépő gondnok intézkedik. Az önkormányzat ugyanis rendszerint hosszú lejáratú, barátságos kondíciókkal összekapcsolt hitelhez jut ilyenkor, s így vagy úgy, de fizet, a hitelezőnek pedig ennyi már elég a boldogsághoz.

Egy kérdés - négy válasz

Az önkormányzati eladósodásnál - fogalmaztuk meg polgármesterekhez intézett "körkérdésünket" - milyen szerepet játszik az a szemlélet, amelyet ekképp jellemzett nemrégiben lapunkban egy nyilatkozó: "A települések még ma is szólózni akarnak inkább, a térségi programokból jobbára a saját lokális ügyeiket tartják fontosnak, s mellőzik a régiójuk, a térségük egészét szolgáló terveket, voltaképpen a felzárkózást. A Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igyekszik meggyőzni, akiket csak lehet, hogy a járda, az emlékmű, a ravatalozó építését a faluban nem bölcs előbbre valónak tartani, mint a térségben új munkahelyek szervezését, a helyi gazdaság fejlesztését. Csak tovább vegetál a térség, ha mindössze a jelenébe fektet be, sőt növeli az önkormányzat saját költségeit. A hálózatok kormányzati "összeolvasztását" is éppen azért lenne jó felgyorsítani, hogy ezek saját maguk helyett végre a falvakkal, kistérségekkel, régiókkal foglakozhassanak."

Dr. Fazekas Sándor, Karcag város polgármestere: "Az önkormányzatok eladósodása a kormányzati támogatások nagymértékű csökkenésével áll összefüggésben. Egy járda, egy ravatalozó építése, a közművek fejlesztése önkormányzati alapfeladat, melynek teljesítésére a lakossági elvárások is szorítják a települési vezetéseket. Ehhez képest vállalkozásfejlesztésre nagyságrendileg nagyobb források kellenének, melyek még kevésbé állnak rendelkezésre, arról nem is beszélve, hogy az EU-forrásokon belül is aránytalanul nagy tételt jelentenek a különböző átképzésekre, tanfolyamokra szerezhető források. Jelenleg Magyarországon sem központi, sem regionális szinten működő állami vállalkozásfejlesztési tevékenység nem érzékelhető. Ezért a hiányért nem az önkormányzatok felelősek. A polgári kormány idején volt Széchenyi-terv, és működött, azt kellett volna folytatni."

Horváth Jenő, Fűzér polgármestere: "Közös programokban is fennáll a veszélye az önkormányzati eladósodásnak, ugyanis a részfelelősség megoszlik, így a terhek is egy adott közös kistérségi projekt esetében a részt vevő önkormányzatok között. Önkormányzati eladósodás nélkül amúgy nincs fejlődés, a legkedvezőbb eladósodási formának pedig a kötvénykibocsátás bizonyul."

Varró István, Tápiógyörgye polgármestere: "A község önkormányzata és jómagam is azt vallom, hogy egy önkormányzat hitelt csak akkor vegyen fel, ha azzal növelni tudja beruházásainak értékeit; pályázati önrészhez vagy fejlesztésekhez. A mi önkormányzatunk az elmúlt három évben közel 1 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre, melyhez 200 millió forint hitelt vett igénybe. Ez az összeg, ha határon is tartja az önkormányzat eladósodási rátáját, olyan nélkülözhetetlen fejlesztésekhez nyújtott segítséget, melyekkel településünk élhető minőségét, a fiatalok helyben tartását segítette elő. Ezekkel a beruházásokkal megszűnt a karbantartási költségünk, javult fenntarthatóságunk, olcsóbb lett az üzemeltetés. Azt vallom, hogy a működéshez nem szabad hitelt igénybe venni, s az esetleges önkormányzati vagyon eladása is csak újabb önkormányzati vagyonba való befektetést szolgáljon. Azt én is érzékelem, hogy polgármesteri magánérdekek, megalomániás önkormányzati elképzelések háttérbe szorítják a térségi összefogást, és mindezt a hozzá nem értés és pénzügyi ismeretek hiánya, a populista magatartás 2006 óta még csak fokozta. A nagykátai kistérségben 2006 óta nem született térségi összefogást elősegítő fejlesztési elképzelés, még mindig a 2002 után indult folyamatok biztosítják a látszólagos közös gondolkodást. A múlt évben az új LEADER program tervezése más emberekkel, más gondolkodással képes a mi térségünkben is egy új típusú összefogást létrehozni, azonban itt is nehéz a mikrotérségi, kistérségi szemléletet erősíteni a települési vezetőkben."

Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere: "Az önkormányzatok eladósodását véleményem szerint nem az okozza, hogy nem képesek az összefogásra a felzárkózás érdekében. Az okozza ellehetetlenülésünket, hogy hosszú évek óta egy-egy feladat finanszírozására adott támogatás még az infláció mértékével sem növekszik, így az önkormányzati források összege reálértékben folyamatosan csökken. Emellett még az is nagyon nagy probléma, hogy a bevételek reálértékének csökkenése mellett a kiadások nem az inflációval azonos mértékben növekszenek! A kistérségi szintű feladatellátás egyes feladatoknál jelenthet kismértékben többletforrást, de általánosnak mondható az, hogy a települési szintű források csökkenése mellett a kistérségi plusztámogatás az esetek többségében a korábban egy településnek adott támogatás mértékével megegyező (ha az összes bevételt vesszük figyelembe, mert a csökkenések mellett egy-egy támogatási jogcím is eltűnik minden évben), de az is előfordul, hogy csökken még társulási formában működtetés esetén is! Mindemellett a társulásban történő feladatellátás nem jelent olyan mértékű költségcsökkenést, amivel a bevételkiesés, illetve a kiadásnövekedés finanszírozható lenne. Nincs már létszámtartalék sem a rendszerben, mellyen hosszabb távon költségmegtakarítást lehetne elérni. (Arról nem is beszélve, hogy a népesség csökkenése is forráskiesést jelent a településeknek.) A vállalkozási környezet fejlesztésének támogatása minden önkormányzat számára nagyon fontos, de ez is összetettebb kérdés annál, hogy legyen-e egy településen járda, vagy a térségben támogatással mondjuk iksz fő foglalkoztatására jöjjön létre munkahely. Ahhoz, hogy munkahelyek teremtődjenek egy-egy térségben, a vállalkozói infrastruktúra kialakítása mellett fontos, hogy alkalmas munkaerő álljon rendelkezésre, mert e nélkül egyetlen vállalkozás sem tud jövedelmezően működni. Másrészt, ha nincs járda és semmilyen infrastruktúra a településeken (a térséget települések alkotják), akkor oda nem telepszik vállalkozás, de akkor sem, ha nincs munkaerő, és akkor sem, ha az előállított "terméket" nincs, aki fogyassza. Elszigetelten nem lehet gazdasági fejlődést eredményező településfejlesztést megvalósítani, ezt érdemes a térségben összehangoltan, tudatos tervezéssel megvalósítani."