Amikor márciusban Károly walesi herceg négynapos látogatásra Budapestre érkezett, a brit trónörökös a Sándor-palotában tartott beszédében „rokonléleknek" nevezte vendéglátóját, Sólyom László akkori köztársasági elnököt, mivel mindketten a klímaváltozás elleni küzdelem szószólói. A brit trónörökös a környezettudatos gondolkodásáért és gazdálkodásért végzett munkássága elismeréseként kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.
Szabályszegők
Az angol királyi család tagja nincs egyedül ökomissziójával az uralkodói címre várományos főnemesek közt. A zöld arisztokraták sorában őt követi az 52 esztendős monacói uralkodó, II. Albert, aki tengerszerető apja és nagyapja hatására tanulta meg értékelni a természetet, a néhai Rainier herceggel 1992-ben részt vett a riói Föld-csúcson, majd alapítványt hozott létre a globális felmelegedéssel kapcsolatos projektek segítésére (www.fpa2.com), 2006-ban több hétig időzött az Antarktiszon a szervezet által támogatott kutatóbázisokon, s trónra lépése után rögvest aláírta a kiotói klímajegyzőkönyvet. A 48 éves Astrid belga hercegnő, aki 15 éven át volt a belga vöröskereszt elnöke, azért állt a klímaügy mellé, mert az befolyással van fő küldetésére, a malária elleni küzdelemre. A 43 éves Willem-Alexander orániai herceg, Hollandia trónörököse számos olyan nemzetközi környezetvédelmi szervezet tagja, mely ivóvízproblémák kezelésével foglalkozik a szegény országokban. A 37 éves Haakon norvég herceg az ENSZ Fejlesztési Programjának jószolgálati nagyköveteként járja sorra az afrikai államokat. Ő, valamint a 42 éves Frederik dán herceg - a koppenhágai klímacsúcs házigazdája - és a 33 éves Victoria svéd koronahercegnő tavaly ellátogattak Grönlandra, ahol a klímaváltozás múltbéli tendenciáit jégmintákból tanulmányozó kutatóintézetben okosították magukat.
A királyi családok fényűző életmódját a világon mindenütt adófizetők pénzéből fedezik. A kiváltságos helyzet feltétele, hogy szerepkörük javarészt reprezentatív marad, ők maguk nem vehetnek részt az aktuálpolitikai és pártideológiai csatározásokban. Vagyis meg kell őrizniük objektivitásukat. A királyi sarjakat az különbözteti meg szüleiktől, hogy egyre aktívabban hágják át ezt a szabályt. Gyakran többre vállalkoznak, mint hogy királyi díszvacsorákat adnak, nyitóbeszédeket tartanak fenntarthatósági konferenciákon, fotóztatják magukat ökorendezvényeken, és megszemlélik a környezetkímélő technológiákat előállító gyárakat.
A rangidős Károly herceg merészkedik a legmesszebbre: állítólag rendszeresen bombázza az aktuális londoni kabinet tagjait javaslatokkal és kifogásokkal teli kézírásos leveleivel. Azért úszhatja meg az „okvetetlenkedést" különösebb felháborodás nélkül, mert a brit politikai spektrum egésze nagyjából egy állásponton van a klímaváltozás fontosságának elismerésében. És bár a konzervatívok újabban hajlamosak hanyagolni a kérdést, nem dobhatják teljesen félre azon egyszerű - és kevéssé közismert - tényből kifolyólag, hogy 1988-ban Margaret Thatcher volt a világ vezető politikusai közül az első(!), aki a klímaváltozás politikai kezelésének szükségessége mellett érvelt. Károly herceg más kormányoknak és az ENSZ-nek is postázgatja felszólalásait. Az éghajlatváltozás univerzális, mindenkit érintő probléma - és mint ilyen, nagy részben humanitárius kérdés -, amit „időnként átpolitizálnak", védelmezte az ilyesfajta beavatkozást a dán trónörökös a Financial Times-ban, amely külön összeállításban foglalkozott az új kékvérű generáció ökológiai lelkiismeretével.
Hiába van köztársasági demokrácia a világ nagy részén, a parvenük keveredése a főrendi előkelőségekkel máig megőrizte a varázsát. Szakértők ebben látják a zöld trónörökösök elsődleges fontosságát: ha ők üzleti fórumra, tanácskozásra trombitálják össze az üzleti és politikai élet képviselőit, azok biztosan megjelennek. A sznobéria nagy úr: a Buckingham Palotába szóló meghívást nem szoktak visszautasítani. De ezen az „összehívó erőn" túl nem igazán tulajdonítanak számottevő hatást a méltóságos uraknak és hölgyeknek az ökobiznisz és ökopolitika ügyeiben. Van valami ironikus abban, hogy éppen a letűnt korok funkciót vesztett képviselői tanúsítanak korszerű és felelősségteljes gondolkodást, méghozzá erősebben, mint a fejlődés letéteményesének tartott politikai és üzleti elit jó része.
Az üzletet is alakítják
A decemberi koppenhágai klímacsúcs utolsó estéjén az államfők a dán királyi palotába voltak hivatalosak. Természetesen mind megjelentek. A fogadás után az államfők visszasiettek a konferenciaközpontba. Barack Obama leült a „Basic"-ként rövidített három legnagyobb fejlődő ország - Brazília, India, Dél-Afrika - vezetőivel, és rövid úton egyezségre jutottak. A Financial Times azon kajánkodott, hogy a „Basic"-államok szobájában sokkal több minden dőlt el, mint a plenáris ülés előtt. Vagyis eltörpült az ENSZ és Brüsszel minden igyekezete. És az EU-val együtt az európai zöld arisztokratáké is.
Az emblematikus koppenhágai este eseményeinél talán fontosabb fokmérő lenne, ha kimutatják, az üzletemberek befolyásolásával vajon milyen konkrét üzleti döntések köszönhetők a trónörökösöknek, és nemes(i) alapítványaikkal mekkora pénzeket osztanak szét az ökoszisztémák védelmére. Vagyis mennyire alakítják - és nem csak beszélnek róla - a jövőt? Erről azonban már nem szól a fáma. Mert egyelőre nem számosítják olyan fejlemények anyagi és környezeti hatásait, mint amilyen a Károly herceg körüli informális üzleti fórum tevékenysége - amit Stanley Fink bankár felügyel - vagy Ian Cheshire és az általa irányított Kingfisher épületfa- és barkácsüzletlánc csatlakozása a walesi herceg esőerdőprojektjéhez (www.rainforestsos.org). A bolthálózat ezzel áttért a „felelős fabeszerzésre", és azzal a hivatalos kéréssel fordult az EU felső szerveihez, hogy tiltsák be az illegálisan kivágott fák kereskedelmét az uniós piacon.
