Életutunk során mennyire fejlődik az agyunk? Az iskolában azt tanultuk, hogy az agysejtjeink elhalnak.
- A legújabb kutatások szerint vannak kisebb régiói az agynak, ahol folyamatos az idegsejt-termelődés, de ezek a sejtek csak limitált helyekre tudnak elvándorolni. Idegsejtjeink tehát javarészt fogynak, mégis tanulunk egész életünkben. Ennek oka nem az idegsejtek számában keresendő, hanem a közöttük lévő kapcsolatokat biztosító nyúlványrendszereik komplexitásában: az idegsejtek egyre több másik idegsejttel létesítenek kapcsolatot az agyban. Felnőtt korban egy adott tevékenység révén intenzíven használt agyterületben a nyúlványnövekedés intenzívebb lesz. Pozitronemissziós tomográfiával vizsgálták például a londoni taxisofőröket, miközben elképzelték, hogyan jutnak el a város egyik pontjáról a másikra. Azok az agyterületek „világítottak", ahol a legnagyobb a metabolikus aktivitás - az anyagcsere -, azaz ahol a legintenzívebb a jelfeldolgozás. A hippokampusz aktiválódott náluk legjobban, ami központi szerepet játszik a térbeli tájékozódásban és az emlékezésben. Kimutatták azt is, hogy a hippokampuszuk az átlagemberéhez képest nagyobb.
■ Az agy hullámtevékenysége közismert, ha összeadjuk az egész emberiségnek, hat és félmilliárd agyvelőnek ezt az elektromos feszültségét, elképzelhető, hogy hatással van a természeti környezetre, a légkörre?
- Ez eléggé elképzelhetetlen. Minimális feszültségkülönbségekről van szó, műszerrel is alig mérhető.
■ Azt olvastam, hogy a tudatosan és tudattalanul befogadott információk elraktározásában nem mutatható ki fiziológiai különbség.
- Így van. Ha például gépkocsit vezetek, de közben valakivel beszélgetek, és felvillan az előttem lévő autó féklámpája, reflexszerűen fékezni fogok, de ha megkérdezik pár perc múlva, hogy miért, nem tudom megmondani, mert a figyelmem nem volt ott, az esemény így nem raktározódott el a tudat számára hozzáférhető rekeszekbe. Ha a forgalomra koncentrálok, akkor tudatosan fékezek, és emlékezni is fogok, hogy miért tettem. Nagy kihívás a kognitív fiziológia számára, hogy rájöjjünk, miben más az idegsejthálózatok aktivitása tudatos észlelés során, van-e különbség a kétféle memórianyom lokalizációjában. Nagy valószínűséggel az agyi hullámtevékenység játszik itt szerepet, ami szinkronizálja a kódolásban éppen részt vevő idegsejtek kisüléseit.
■ Az agynak mit jelent az erkölcs? Speciális agyi folyamattal nem lehet azonosítani. Akkor hol keletkezik?
- Az erény is kialakulhatott tisztán evolúciós folyamatok eredményeként. Például az önzés az egyén számára szelekciós előnyt jelent, de verseny a közösségek között is van. A közösségek versenyképessége viszont annál gyengébb, minél nagyobb bennük az önző egyedek aránya. Az ember genetikailag determinált módon társas lény, a közösségéből kiszakadva személyisége eltorzul.
■ Vajon az együttműködő közösségek tagjainak agya hatékonyabb attól, hogy többet kommunikálnak, vagy empatikusabbak?
- Nem biztos, hogy ez szükségszerű velejárója. Egyik kedvenc példám a vérszívó denevér, amely 30-35 fős kolóniákban él Dél-Amerika őserdeiben. Éjjel vadászik, de mindig csak egy-két példány talál megfelelő méretű emlőst tápláléknak. Nappal egymás hasát vakarásszák, így tájékozódnak, hogy ki lakott jól. Akinek tele a bendője, az felöklendezi a vért, hogy táplálja az éhen maradtakat. Aki önző közülük, annak a többiek sem fognak adni. Következésképp elpusztul, és az önzésre hajlamosító génjei sem öröklődnek tovább.
■ De az emberi evolúció jóval nagyobb közösség kialakulásához vezetett.
- Ami az önzésnek kedvez. A mai embertípus főleg kis közösségben képes gyakorolni az önzetlenséget, családi, rokoni, települési, munkahelyi kontextusban, de egy nagyváros vagy nemzeti közösség szintjén már láthatatlanságba burkolózva gyakran kihasznál másokat. Az önző ember olykor rejtve marad a tömegben, és szelekciós előnyhöz jut.
■ Több interjúban mondta, hogy ön keresztény ember, ám kizárólag az evolúcióról hangoztatja, hogy lát benne isteni vagy metafizikus inputot. Mi a helyzet a klinikai halál állapotában átélt élményekkel? A materialisták azt mondják, ez biztos a neuronok utolsó kisülése az agyban.
- Én is azt mondom, bár nem vagyok materialista. De tudósként, amit meg lehet magyarázni transzcendencia nélkül, azt szeretném is megmagyarázni. Az idegsejtekben a membránfeszültség nyugalmi helyzetben feszített állapotban van, mintha egy íj normális nyugalmi állapota az lenne, hogy meg van feszítve. A felhúzva tartás folyamatosan energiát emészt, így ha kifogyunk az energiából, például nem kapunk levegőt, akkor előbb-utóbb eleresztjük a felhúzott íjat, és kirepül a nyílvessző. Az idegsejteknél is erről van szó, amikor beáll a klinikai halál állapota. Elfogy az oxigén, a glükóz és az ATP nevű energiatároló molekula, és a rengeteg idegsejt kisül, azaz jelet fog leadni. Az a terület fogy ki leghamarabb az ATP-ből, amelyik a legaktívabb. Ez pedig a látókéreg központi része, az éleslátás központja. Ez magyarázhatja azt, hogy az újraélesztett emberek arra emlékeznek, mintha egy fényes alagutat láttak volna: a látókéreg központi részének kisüléssorozata úgy égetődhetett be az agykéregi memóriába, mint egy erőteljes fényfolt. Ha alaposan megvizsgálnánk a beszámolók többi motívumát, szerintem mindre lehetne fiziológiás magyarázatott találni.
■ László Ervin egyszer azt írta: „A koponyánk túli világ néhány vonásáról agyunk talán nem úgy szerez információkat, hogy pusztán az elektromágneses hullámok látható és a hanghullámok hallható tartományára támaszkodik, hanem értesülései kiterjedhetnek a vákuumalapú energiamezőre." Mit gondol erről?
- Kérdezzen róla egy fizikust. Az érzékszerveken túli érzékelésre jelenleg nincs meggyőző tudományos bizonyíték. Nem ismerünk olyan fizikai energiahordozókat, ami agy és agy között bármilyen információcserét lehetővé tenne, ha az ismert energiahordozóktól - fény, hang és a többi - izolálunk valakit. A vákuumenergia léte hipotetikus, egyelőre mérhetetlen. Nem hiszem, hogy agykutatók ezzel valaha komolyan foglalkoztak volna, legalábbis nem azok, akik nemzetközi lapokban publikálnak, mint a Nature vagy a Science, legfeljebb áltudományos lapokban.
■ A kvantummezőnek és a kvantumvákuumnak azért van irodalma.
- Az lehet, de a vákuum tudomásom szerint légüres teret jelent, amiben levegő és gázmolekulák sem találhatók, sőt a hipotézis szerint a vákuumenergiának erős negatív nyomása van. Hogy egy ilyen térben milyen energiahordozók vannak, és azok hogyan befolyásolhatják az idegrendszert, amiben viszont igenis vannak molekulák, és egy atmoszféra nyomáson szeret működni, arról elképzelésem sincs. Arra is várok, hogy megmagyarázzák nekem, hogyan befolyásolja a kozmikus sugárzás az idegrendszert. A tudomány folyton beleütközik a megismerhetőség határaiba: nem ismerjük még egészen a kvantumfizikai energiákat sem.
■ Ha az érzékszerveken kívüli érzékelés nem lehetséges, akkor hogyan magyarázza a Bibliában leírt jóserejű álmokat, elragadtatásokat, transzélményeket, távolba látásokat, gyógyításokat, amik mind a módosult tudatállapotok valamilyen formái? Fantazmagóriák?
- Egészen idáig tudományról beszélgettünk, a rendelkezésre álló kutatási módszerekkel vizsgálható fizikai világról. Ami ezen túl van, az már hit kérdése. A módosult tudatállapotok, transzélmények könnyedén elérhetők ismert kábítószerekkel, és neurofiziológiai alapon magyarázhatók. Minden egyéb, amiről a Biblia kapcsán említést tesz, már transzcendens magyarázatot kíván, és erről tudósként csak annyit mondhatok, én hiszem, hogy a Biblia isteni sugalmazásra íródott. Azt is hiszem - de persze nem tudhatom -, hogy szabad akaratunk, éntudatunk isteni eredetű, és megtestesülésének valami oka kell legyen. A kétszázmilliárd sejtből álló emberi agy az anyag evolúciójának csúcsa, legkomplexebb terméke. Ebben a formájában vált az anyag alkalmassá arra, hogy befogadja a teremtő lelket, és az megnyilvánuljon az agyon keresztül az anyagi világ és embertársaink számára. Ezt úgy is el lehet képzelni, hogy e lélekdarabnak egy előírt életutat kell befutnia ahhoz, hogy elváljon, méltó-e a tér-idő dimenziókon kívüli létbe való visszatérésre. A test révén képes a lélek örökérvényű érdemeket szerezni, nemesedni, ugyanakkor képessé teszi a testet arra, hogy ne csak az evolúciós törvényszerűségeknek, biológiai hajtóerőknek engedelmeskedjen, ne egyfajta ösztönlényként éljen.
