Válságban is tejben-vajban - olvassuk a vállalat honlapján. Az internetes oldal következő fél mondata pedig a komplett agrárkormányzat lelkét simogathatja, hiszen - állítja az Alföldi Tej Kft. - a jó projekt a mezőgazdaságban is életképes. Bár egy saját honlap mindent elbír, a székesfehérvári székhelyű vállalat nem csak virtuálisan tudja bizonyítani: állításai valósak.

Tény, hogy kevesebb, mint egy évtizede ott, ahol az Alföldi tejsilói kiemelkednek a környezetből, más cégér volt olvasható, s a Parmalatot minden boltba járó magyar polgár ismerte. Mára azonban - bár még létezik az olasz tejes vállalkozás - az Alföldi lett a jól ismert tejkategória, egyebek között azért is, mert az az olasz helyébe lépett márkanév. A fogyasztóknak számos árucikket jelent, ám egészen mást is mond a Dunától keletre lévő országrész neve a dunántúli nagyváros ipari negyedének kellős közepén.

Önvédelmi visszaváltás

- A piaci változások indukálták az Alföldi Tej létrejöttét - tartja roppant fontosnak magát a cégtörténetet is a kft. ügyvezető igazgatója, Mélykuti Tibor. - Az ország uniós taggá válása előtt a Tejtermék Tanács igyekezett szabályozni a piacot: a szervezet meghatározta az irányárakat, s segítette a többlettej-problémák megoldását, rendszerint úgy, hogy támogatást adott a feldolgozóknak.

A taggá válásunk előtti években évi legalább 20 milliárd forintot költöttek arra, hogy külföldre segítsék a hazai fogyasztást meghaladó többletet. Egy-két hónappal az EU-csatlakozás előtt sor került az első országos tejdemonstrációra, majd az uniós tagság azonmód padlóra küldte a tejtermelők és -feldolgozók nagy részét. Az iparágban akkor még nemzetközi nagyvállalatok birtokolták a tejüzemek legalább 70 százalékát. Napjainkra ez teljességgel megváltozott, Mélykuti Tibor összesen mintegy 15 százalékos külföldi részesedést „jegyez". Az „önvédelmi" visszaváltás talán legszebb sikertörténete pedig éppen az Alföldi Tej nevéhez fűződik. Jóvoltukból nálunk is sikerült felfedezni a régi-új modellt: termelő vállalkozások csoportosultak, szövetkeztek részben a végtermékek feldolgozása, piacra juttatása, részben a gazdasági érdekérvényesítés hatékonyabbá tétele érdekében.

- A 2003-ban megszületett debreceni székhelyű, 22 hajdúsági tejtermelő vállalkozás alkotta társaságunk akkoriban évi 90 millió kilogramm tejet állított elő - meséli az ügyvezető. - Két évre rá már más megyékből, térségekből belépő, több mint 160 társaság alkotta az érdekközösségünket, s 350 millió kilogramm tejkvótával rendelkeztünk. A termelői csoport ekkor még szinte kivétel nélkül belföldi feldolgozóknak értékesített, miközben piaci és szakmai szükségét éreztük annak, hogy megteremtsük a feltételét a végtermékek saját előállításának. Ezért 2005 novemberében a felszámolótól meg is vettük a 2004-ben csődbe ment székesfehérvári parmalatos üzemet.

Az olaszok a '90-es években az ország harmadik-negyedik legnagyobb gyárát vették meg, de nem sokat áldoztak a tulajdonukra, s amikor az anyacég megbukott, a leányvállalatnak sem lehetett más a sorsa. A felszámoló „működtette" másfél évig az üzemet, miközben az Alföldi Tej arra a következtetésre jutott, hogy jó projekt lehetne a gyár: a garanciát vállaló kormányzatot, a 4,2 milliárdos hitelt nyújtó Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) meg lehetett győzni az üzemvásárlás értelméről. De a kft.-tulajdonos gazdaságok is mélyen a zsebükbe nyúltak, hiszen összeadták a tőkeemelés 500 millióját.

Becsali

A napi 150 ezer liter tej feldolgozására és a megvétel időszakában havi 100 millió forintos veszteség „előállítására" alkalmas gyár tehát egyszerre volt érték és nyűg, nem is volt véletlen a konkurencia jóslata: hat hónap alatt befuccsol a vállalkozás. Az ötödik évét is megkezdte azonban az Alföldi Tej a fehérvári üzemével és a 2006 elején felállt új szakmai menedzsmenttel, továbbá a vásárláskor 560 milliós, azóta 1,2 milliárdosra növelt jegyzett tőkéjével, a 2005-ös 600 millió forintra taksált forgalmának 2008-ra 41 milliárdra való bővítésével. Tavaly már 280 millió kilogramm tej „futott be" a fehérvári gyárba, amit fel is dolgoztak, pedig még két évvel korábban is a kft.-t alkotó termelők a hasonló mennyiség zömét nyers- vagy lefölözött tejként értékesítették más feldolgozóknak bel- és külföldön. Azóta megannyi technológiai művelet, beavatkozás eredményeként kerül forgalomba a dobozba, pet-palackba és más csomagolóanyagba töltött friss tej és tejtermék, illetve a hosszan eltartható UHT tej.

A cég számai a vállalkozás versenyképességét tanúsítják, vajon mi többet tud az Alföldi?

- Az a legfőbb előnyünk, hogy a cégben a termelők a tulajdonosok. A tejiparban a költségek 60-70 százalékát maga a tej alkotja, erről a háttérről, annak minőségéről pedig a tehenészetekkel rendelkező több mint 160 vállalkozás gondoskodik. De a verseny mércéi a múlt évben nem a normális piaci feltételek között érvényesültek, hiszen a tejtermelők egész Európában a saját válságukkal voltak kénytelenek megküzdeni. A kiskereskedelemben a gyilkos versenyt a gazdasági válság továbbfokozta, hiszen a lakosságnak elfogyott a pénze, s míg korábban nem számított, milyen számban találhatók egymás mellett a nagy üzletláncok, mostanában mindegyik ádáz harcot folytat a vevőért, mégpedig a napi fogyasztási termékekkel s azok leszorított árával. A tej ezért számít becsali árunak. S bármennyire is szabad kereskedelmi közösség az Európai Unió, az egyes nációk piaci magatartásáért hálásak lehetnek a „nemzeti termelők": Magyarországot leszámítva a hazai portékát veszik meg, hiába sorakoznának más EU-s országból érkezett azonos termékek a polcokon. A fogyasztó által „védett" országok termelőinél is keletkezik árutöbblet, s a fölösleges tejüket UHT-készítményként hozzánk exportálják mesterségesen olcsón...

Pedig a hazai tej - hála az Alföldi integrációnak, szinergiának - a hazai fogyasztóknak jelenti a mind jobb minőséget. Az elmúlt pár évben nemcsak a fehérvári gyár megvásárlásakor kellett eldöntenie a termelők vállalkozásának és menedzsmentjének, hogy újabb és újabb technológiai és szervezeti fejlesztésekhez szereznek pénzt, hanem azt is, hogy másfajta hozammal, minőséggel kecsegtető tehenekbe, a telepektől a tejgyárig való szállításba, a feldolgozás nagyüzemi technológiájába, a csomagolásba, a piac megdolgozásába fektetik be a sosem elég saját és külső forrásokat. Eldöntötték, s Mélykuti Tibor kerek-perec leszögezi: gyárat fejlesztenek.

Örökséglebontás

Az MFB az Alföldi tagságának minden egyes fejlesztési szakaszhoz előírta az újabb és újabb tőkeemelést, az önrészt. A banki 4,2 milliárdos hitelből 1,2 milliárd forintot logisztikára kértek, kaptak. E különösen drága részberuházásnak az volt az oka, hogy a Parmalat-érában a fehérvári üzemnek nem volt raktára. De volt Budaörsön egy ugyancsak olasz kézben lévő hűtő és úgynevezett szárazraktár, ahová a gyárból a kamionkonvojok folyamatosan vitték az elkészült terméket. Az Alföldi Tejnek ezért szinte az első dolga volt a gyáron belüli logisztikai rendszer, 2008-ban pedig a fehérvári üzem területén belüli hűtő és szárazraktár kiépítése, ez utóbbi projekt értéke is elérte az egymilliárd forintot. Persze hogy további külső forrásra volt szükségük. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program ebben lehetett partner, a beruházás büdzséjét a földművelési tárcánál működtetett alap egészítette ki.

- Mezőgazdasági termékek továbbfeldolgozása címen is szerepelt egy ÚMVP-s lehetőség, éltünk vele. Kár, hogy nem minősülünk kkv-nak, mert mintegy 500 ember dolgozik az üzemben, ezért kisebb arányú a támogatás, mintegy 200 millió forintot kaphattunk. A lényeg azonban teljesült, a raktárrendszerünk segítségével évi 200 millió forint költségmegtakarítás érhető el, s most már a gyártmányfejlesztés is beszállhat a versenyképességünk javításába. A minap kiszámoltuk, hogy a külső forrásokból megvalósult külső és belső logisztika mellett mennyit költöttünk új technológiára. A négy év alatt közel 4 milliárdot használtunk fel gépek - akár váratlan - cseréjére, a gyári épületek felújítására, kisebb-nagyobb beruházásokra.

Az ügyvezető igazgató az „örökséglebontást" - a havi 100 milliós veszteség eltüntetését - két egyszerű programpont emlegetésével, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, „elintézi". Csupán annyit mond, hogy nagyon gyorsan kellett növekedniük, s ugyancsak nagyon gyorsan rendbe szedni magukat. A kérdés csak az, vajon hová juthattak volna, ha a honlapjuk állításának - válságban is tejben-vajban - legalább az első fele hiányzik, s nem tej- és gazdasági válságban veszik meg és fejlesztik a gyárukat?