A globális pénzügyi világban a banki felügyeleti rendszerek sem maradhatnak kizárólag nemzeti hatáskörben, derült ki a tavaly ősszel kirobbant válság után. A legnagyobb fejlődő országok, a legfejlettebbek és az unió tagállamai is abban váltak érdekeltté, hogy olyan reformokat hajtsanak végre, amelyek a pénzintézetek átlátható, stabil és kiegyensúlyozott működését nemzetközi szinten biztosítják. Bár a tavaszi londoni és az őszi pittsburghi G20-as találkozó után sem egységes az álláspont, úgy tűnik, a G20 megfelelő testület lehet arra, hogy elvégezze a világgazdaság generáljavítását, ahogyan azt 65 évvel ezelőtt Bretton Woodsban is megtették a világ vezető hatalmai. Akkor a háromhetes tanácskozáson létrejött a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), most pedig két nap alatt - bár a válság kitörése óta ez volt a harmadik G20-találkozó - a világgazdasági kibocsátás 85 százalékát adó, a Föld népességének kétharmadát reprezentáló országok képviselőinek sikerült reformjellegű előrelépéseket elérniük. Igaz, nem minden napirendi pontban és nem egyforma szigorral: a klímavitában nem jutottak dűlőre, a pénzügyi szektor szabályozásának szigorításában és a nemzetközi intézményrendszer átalakításában azonban vannak eredmények.
A szigor eltérő mértékei
A válságot kirobbantó amerikai eseményeket követően kizárólag súlyos állami tőkeinjekciókkal lehetett életet lehelni a világ bankrendszerébe. A most elfogadott fékek feladata lenne, hogy megóvják a világot a hasonló helyzetektől, vagy legalább időben megkondítsák a vészharangokat, hogy még a lufi kipukkadása előtt be lehessen avatkozni. Az újdonságokat 2012 végéig szakaszosan kell bevezetniük az országoknak. A jövőben például a húszak területén is kötelező lesz az unió tagországaiban már évek óta működő Bázel II szabályozás, amely egyebek között előírja, hogy a bank saját tőkéjének a teljes hitelállomány minimum 8 százalékát kell elérnie. A szektor legnagyobb szereplőit, bankokat, brókercégeket rendszeresen átvilágítják, terhelési próbának, úgynevezett stressztesztnek vetik majd alá.
A legnagyobb figyelem a csúcsvezetői javadalmazások korlátozására vonatkozó javaslatokra irányult, miután sokak szerint éppen a hibás jutalmazási rendszerek ösztönözték a felelőtlen kockázatvállalást, amely végül az összeomláshoz vezetett. A politikailag érzékeny kérdésben Pittsburgh csak részsikereket hozott.
Miközben Franciaország határozott és szigorú javaslattal érkezett - lényege egy egységes, a G20-ak számára kötelezően előírt bónuszplafon bevezetése lett volna -, Amerika és Anglia ezt elvetette. Nicolas Sarkozy felvetésére Barack Obama azt válaszolta: nem látja be, miért kéne államilag szabályozni a bankárfizetéseket, hiszen a szilícium-völgyi vállalkozók és a sztársportolók javadalmazása sem jogszabályfüggő. Japán és Kína sem mutatott hajlandóságot arra, hogy a náluk jelenleg érvényben lévő bónuszrendszeren változtasson. A krízis alapvetően a másodlagos jelzálogpiac válságából indult, ezért a bankárfizetések is csupán Amerikában és Európában okoznak gondot, vélik a gyorsan fejlődő országok. Ugyanakkor Brazília elnöke, Lula da Silva - bár márciusban még azt mondta, hogy „a krízis a fehér bőrű, kék szemű bankárok műve" - úgy nyilatkozott, hogy nagy örömmel szavaz olyan jogszabályokra, amelyek a jövőben megakadályozzák a pénzügyi problémák globális szétterjedését.
Franciaország, Németország és Hollandia a végül elfogadottnál jóval szigorúbb korlátozást ösztönzött, amelyet otthon többé-kevésbé meg is valósítottak már. Németországban január elsejétől mód van arra, hogy a kifizetett juttatásokat a bank visszahívja, ha később bebizonyosodik, hogy a vállalt kockázat túl magas volt. Franciaországban augusztusban fogadták el azokat a szabályokat, amelyek a garantált bónuszt egy évre korlátozzák, és az összeg felét csak később fizetik, azt is úgy, hogy a harmadát banki részvényben kapják meg a munkatársak. Ezenkívül felkérték Michel Camdessus-t, az IMF korábbi elnökét a banki kompenzációk állandó monitoringjára. Hollandiában egy 2010. január 1-jétől hatályos rendelettel maximálták a bankárok éves fizetésében az adható jutalom, valamint a végkielégítés mértékét.
Mindenesetre az alapvető sarokpontokban a csúcstalálkozó országai egyetértettek, fogalmazott Timothy Geithner, az Egyesült Államok pénzügyminisztere, de minden államnak magának kell a saját standardjait kidolgoznia 2009 végéig úgy, hogy veszteség esetén senki ne kaphasson csillagászati prémiumot, és a jutalmak ne ösztönözzenek túlzott kockázatvállalásra.
Az egyes országok gyakorlatát a G20-ak jegybanki és szabályozóhatósági szakembereiből álló Pénzügyi Stabilitási Testület (Financial Stability Board) felülvizsgálhatja.
Ki a vétkes?
A német pénzügyminiszter Peer Steinbrueck a pittsburghi csúcstalálkozót megelőzően a Stern Magazinnak adott interjújában Nagy-Britanniát és Amerikát okolta azért, hogy Németország és Franciaország javaslatait lesöpörték. „Tisztán látszik, hogy a londoni lobbi foggal-körömmel védi a szigetország pénzügyiközpont-szerepét" - vélte a politikus, aki némi éllel úgy fogalmazott, hogy „Németország és Anglia politikusai nem egy cipőben járnak, amikor például a spekulatív befektetési alapok központi ellenőrzéséről kell dönteniük: míg a szigetország pénzügyi szektora 15 százalékkal részesedik a bruttó nemzeti össztermékből, addig Németországban mindössze a GDP 6 százalékát adják a bankok". Az angol pénzügyminiszter válaszában a BBC-nek kifejtette, Nagy-Britannia semmilyen szabályozási javaslatot nem blokkolt, és a pénzügyi szektora mindössze 8 százalékot tesz hozzá az ország GDP-jéhez.
Ennek ellenére tény, hogy tavasszal a londoni találkozón, ahol a jelenlévők egyetértettek abban, hogy a kevésbé szabályozott alapokra jobban kell figyelni a jövőben, az EU erre kidolgozott törvénytervezetét Nagy-Britannia vétózta meg. A szigetország politikusai úgy látták, hogy a javaslat bizonyos pontjai túlmutatnak azon a mértéken, amely a szektor biztonságos működéséhez elégséges. Szerintük egy ilyen jogszabály esetleg azt eredményezné, hogy számos befektetési alapot kivezetnek a londoni piacról.
Annak ellenére, hogy sokan gyengének tartják az elért eredményeket, Obama a pittsburghi találkozót követő nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy erős pénzügyi szabályokat fogadtak el, amelyek nem engedik meg, hogy néhányan felelőtlenül újból kockára tehessék a nemzetközi pénzügyi rendszer működését. Amerika elnöke szerint a vezető nemzeteknek mostantól módjukban áll értékelni egymás gazdaságpolitikáját.
