Gyorsabban, rugalmasabban

Az uniós támogatások felhasználását tekintve a 2008-as év fordulópont volt Magyarország számára: lezárult az I. Nemzeti Fejlesztési Terv szinte összes projektje, és megkezdődhetett az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a projektek tömeges végrehajtása. Az ÚMFT-források segítik a kormány anticiklikus gazdaságpolitikáját, amely szembemegy a válsággal. Rugalmas fejlesztéspolitikára van most szükség, a külső hatások és belső igények figyelembevételére.

A gazdaság versenyképességének fejlesztését és a gazdasági teljesítmény növelését célzó pályázati konstrukciók elsődlegesen a kis- és középvállalkozások megerősítését szolgálják. A fenntartható fejlődés és az ország felzárkózása érdekében a gazdaságélénkítő programoknak fontos célja a hátrányos helyzetben levő, kirekesztett területek és személyek felzárkóztatása, foglalkoztatásba való bevonása is.

Egyre gyorsabban

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nem egészen két év alatt elérhetővé tette a hét évre szóló ÚMFT teljes, 7 ezermilliárd forintos keretének 55 százalékát, 3900 milliárd forintot, 2009. április közepéig 2213 milliárd forintot meg is ítéltek a nyertes pályázóknak (kiemelt és nyílt pályázatok). A nyílt kiírásokra beérkezett mintegy 24,5 ezer pályázat közül 9855-öt támogatott az intézményrendszer, 625 milliárdos összeggel. Az eddig szerződéssel rendelkező projektek támogatási összege 449 milliárd, míg a projektek összköltsége 794 milliárd forint. Az ÚMFT keretében a kifizetések összege meghaladja a 307 milliárd forintot, sőt 1591 projektet már sikeresen le is zártak.

Az uniós tagországok közül Magyarország nyújtotta be a legtöbb nagyprojektet - öt esetében már az Európai Bizottság támogató döntése is megszületett -, ezek összes támogatási értéke meghaladja a 832 milliárd, teljes beruházási értékük pedig az 1077 milliárd forintot. A kormány eddig 329 kiemelt projektet támogat, ezek közül már 158 szerződött, támogatási értékük 1039 milliárd forint.

A kormány 30 jogszabályt érintő gyorsító csomagjának köszönhetően - kevesebb engedélyt kell beszerezni, könnyebb az adminisztráció, gyorsabbá válik a kivitelezés folyamata is - 2008 második felétől érdemben felgyorsult a nagyberuházások végrehajtása, miként a támogatásiszerződés-kötések üteme is. Több mint 100 projekt esetében már sor került kifizetésre, közel 161 milliárd forint értékben.

A válság hatásainak mérséklése

A NFÜ-nek is felelőssége van abban, hogy a források felhasználását az új környezethez alakítsa, hogy az uniós támogatások az ország megváltozott érdekeit szolgálják. A világgazdaság negatív hatásainak mérséklésére folyamatosan új intézkedéseket dolgoznak ki. Két fő pillérre épül az uniós források támogatta gazdaságpolitika: az 1400 milliárdos kkv-fejlesztő csomag és az 1800 milliárd forint összértékű építési nagyberuházásokat tartalmazó csomag (http://www.nfu.hu/valsagkezeles2009/).

2009. január elsejétől több, elsősorban a kkv-kat kedvezően érintő változás lépett életbe a pályázati rendszerben. Egyszerűsödtek a pályázatok, gyorsabb lett és kevesebb adminisztrációval jár a szerződéskötés, egyszerűsödtek a kifizetések, nőtt a biztosítéknyújtás alóli mentesség értékhatára is, az elnyert pályázati támogatás 40 százalékára nőtt a szerződéskötést követő 15 napon belül járó előleg összege. Csak ez az egy intézkedés rövid távon mintegy 100-150 milliárd forint többletforrást jelent a kkv-szektornak.

A legkelendőbb, 3-4 hét átfutási idejű automatikus pályázaton a korábbi 20 millió forintról 50 millióra - a központi régióban 10 millióról 20 millióra - emelték az igényelhető összeg maximumát. A sikeres pályázók ráadásul automatikusan megkapnak 40 százalék előleget a beruházás megkezdéséhez, hacsak nem utasítják vissza azt. Azért, hogy minél többen legyenek képesek élni a lehetőségekkel, enyhültek a belépőkkel szembeni követelmények: az elfogadott árbevétel-csökkenés akár 25 százalék is lehet a pályázat benyújtását megelőző évhez képest, a korábbi árbevételhez kötött teljesítményelvárások a munkahelyek megtartásával kiválthatóvá váltak.

A támogatási összeg a leghátrányosabb térségekben a teljes fejlesztési költség akár 70 százaléka is lehet.

Operatív programok

A vállalkozások számára különösen fontos Gazdaságfejlesztési Operatív Programot (GOP) érintő kedvező intézkedések: forrásátcsoportosítás a GOP prioritásaira; új konstrukciók kidolgozása (beszállítói pályázat, munkahelyteremtést szolgáló nagyberuházások támogatása); kedvezőbb pályázati feltételek (magasabb támogatási intenzitás, bővült a támogatható tevékenységek köre, az ingatlanfejlesztésre fordítható arány növekszik, kedvezőbb biztosítéki rendszer); projekthez kapcsolódó munkabér támogatása; dereguláció.

A közel 1800 milliárdos kerettel gazdálkodó Közlekedési Operatív Programban (KÖZOP) a kifizetéseket az eddigi 60-100 napról 15-30 nap közötti időre szorították le, és a projektek elfogadását is felgyorsították. A gyorsított kifizetéseket teljes körű, helyszíni utóellenőrzés követi. A KÖZOP-projektek esetében a fővállalkozót, a generálkivitelezőt és a teljes szerződéses partneri rendszert informálják a kifizetések tényleges megtörténtéről. A nem fizető, rosszhiszemű szerződéses partnerek és a cégek mögött álló természetes személyek a KÖZOP bármely további közbeszerzéséből kizárhatók.

Márciustól a KEOP-kiírásokban a 100 millió forint alatti beruházásoknál egyszerűsödtek a megvalósíthatósági tanulmány követelményei, kevesebb a feltétel a pályázókkal szemben, rugalmasabb lett a pályázás menete. A magasabb összegű pályázatoknál viszont megmaradt a korábbi, szigorúbb eljárási rend. Bővült a potenciális kedvezményezettek köre, és nőtt a támogatás mértéke, így az átlagos támogatási intenzitás 50 százalékos lesz, de akár 70 százalék is elérhető. Egyes esetekben az önrész bemutatása csak a támogatási döntés után, a szerződéskötés feltételeként szükséges.

Intézkedések

  • normatív pályáztatás kiterjesztése
  • támogatási okirat alkalmazása a korábbiaknál szélesebb körben
  • szerződéskötések gyorsítása
  • kifizetések gyorsítása
  • biztosítéki terhek enyhítése, árbevétel-növekedési elvárások módosítása
  • az előleg 40 százalékra emelése - az előleg automatikusan jár a kedvezményezettnek (http://www.nfu.hu/content/2667)
  • dokumentumalapú ellenőrzések egyszerűsítése
  • kormányhatározatban nevesített projektek kiválasztási eljárásrendjének gyorsítása
  • késedelmi kamat bevezetése a végrehajtó intézményrendszernél (http://www.nfu.hu/content/2994)
  • a rendszer átláthatóságának, stabilitásának erősítése, a pályázatifelhívás-módosítások számának maximalizálása

A cikk megjelenését a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatta.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo