Évszázados történelem, stabil szociális háló, nyaralni és telelni járó családok, csodálatos városok, ínycsiklandó ételek és italok, kényelmes lakások, vidáman cseperedő gyerekek, a munka és magánélet egyensúlya. Ezekre volt büszke Európa. Most viszont, úgy tűnik, a 2008 végén eszkalálódott globális válság szertefoszlatta az álmokat.
Görögország helyzete extrém, de Európa testén csupán egy seb a sok közül: Spanyolországban 20 százalékos munkanélküliség társul a hatalmas államháztartási hiányhoz, az Egyesült Királyságban a GDP-hez mért 12 százalékos költségvetési deficit lefaragása az azonnali feladat, máskülönben előfordulhat, hogy a szigetország néhány hónapon belül Görögországgal együtt evezhet az államcsőd felé. Európa húzóállamai közül Németország, Franciaország sincs jó helyzetben, és Olaszország is csak komoly megszorításokkal élhet túl, hiszen a GDP-arányos államadóssága elérte a 115 százalékot. Hol van már a Maastrichtban lefektetett 60 százalék? Egyensúlyban lévő költségvetés pedig sok éve nem készült Európában.
Sok államban most a nyugdíjak és az állami fizetések befagyasztása van terítéken. Kérdés, hogyan viselik ezt az európai polgárok, akik hozzászoktak, hogy a politikusok csak olyat tesznek, ami az ő kényelmüket szolgálja? Úgy tűnik, rosszul. Angliában többen tervezik, hogy Kanadába vagy Ausztráliába vándorolnak, a görögök töretlenül tüntetnek a luxusért, amelynek árát régóta nem kérdezte senki, Spanyolországban is az utcára vonultak a közalkalmazottak, és valószínűleg Olaszországban sem maradna visszhang nélkül a megszorító csomag. A most elfogadott uniós mentőcsomag hatására pedig azok is bajba juthatnak, akik amúgy még stabil lábakon álltak. Az állami túlköltekezés után hamarosan az infláció lehet Európa elsőszámú közellensége.
Mi lesz, ha Európa nem tud visszavenni a megszokott életszínvonalából? Ha a politikusok továbbra is csak hitegetnek azzal, hogy urai a helyzetnek? Egyre többen úgy vélik, ha Európa most nem fogadja el a kemény megszorításokat, a világgazdasági egyensúly kerül veszélybe, kérdésessé válik az eurónak és talán magának az európai közösségnek is a léte, amelynek gyökerei 1958-ra nyúlnak vissza, amikor hat állam megalakította a Közös Piacot. Ma 27, egyre eltérőbb fejlettségű ország tartozik a klubba. Aki csatlakozott, úgy érezte, védelmet talál itt, politikai és gazdasági értelemben egyaránt.
Ma valóban nem fenyeget háború, ám a nemzetközi pénzpiacok összefonódása újfajta kihívást hozott. Vajon az eltérő gazdasági teljesítmények, tudásszintek, célok meddig fedhetők el az „európai projekttel"? Úgy tűnik, a kiút a még szorosabb együttműködés, a szigorú fiskális unió irányában van, és csakis úgy, ha nem akarjuk Európát egységes életszínvonalú országok közösségeként feltüntetni. A globális spekulánsoktól ugyanis Brüsszel sem véd meg.
A háromnegyed milliárd eurós óvadékkal az unió megszegte saját szabályát, miszerint hitellel nem segíti meg egyik tagországát sem. Az Európai Központi Bank is átlépte a küszöböt azzal, hogy befogadja a bajban lévő országok kötvényeit. De ez az összeurópai szolidaritás felülről jön. A megmentő országok állampolgárai pedig indulatosan mutogatnak a megmentettekre: ez mind miattatok történt, történik. A fiskális unió szabályait pedig valószínűleg Németország és Franciaország diktálhatják majd. Ez a modern Európa háborúja.
