Új, globális, átfogó megállapodás kell, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása ne növekedjék tovább - érvelt Faragó Tibor szakállamtitkár, aki azonnal „beismerte", a fejlett világtól ehhez jóval több hozzájárulás szükséges. (Bővebben lásd cikkünket) A környezetvédelmi tárca szakembere egy szeptemberi konferenciának volt az előadója, amelyet a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottsága, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Magyar Természetvédők Szövetsége szervezett, Éghajlatvédelmi törvény - válasz a környezeti, társadalmi és gazdasági válságra címmel. Ennek jegyében cseréltek eszmét országgyűlési tisztségviselők, képviselők, aktivisták, kutatók, közgazdászok:
ki-ki politikai elkötelezettsége szerint láttatva a világ s Magyarország klímapolitikai teendőit.
A parlamenti felsőházi terem - a konferencia helyszíne - kellő rangot adott a klímapolitikai teendők megvitatásához. Az Országgyűlés nemrég leköszönt, valamint új elnöke - a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács elnöki tisztét a mindenkori házelnök tölti be - egyaránt beszédet mondott. Katona Béla, a Ház első embere az éghajlat ügyében együttműködni hajlandó politikát illette elismeréssel s azt, hogy az éghajlatvédelmi kerettörvény is magán viselheti a hazai pártok közös felelősségét. A fenntartható fejlődésről mint rendszerről már Szili Katalin, a korábbi elnök értekezett, a fenntartható fejlődés tanácsának elindítását, munkája fontosságát pedig azzal is magyarázta, hogy Kioto óta sem sikerült csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, ellenkezőleg, a világ 40 százalékkal növelte e káros anyagok légtérbe juttatását. A nyár elején az országgyűlés konszenzusos határozatot fogadott el arról, hogy szükség van az éghajlatvédelem kerettörvényének elfogadására, s - Szili Katalin érvelése szerint - nem helytálló az ember alkotta szabályozás elvetése azon az alapon, hogy a természet immunrendszere önmagában is képes a helyreállításra.
Energiahordozók kibocsátási jellemzői (kg CO2-egyenérték/MWth)
Faapríték | Pellet | Földgáz | Fűtőolaj | Villamos fűtés |
9 | 68 | 228 | 342 | 681 |
Példák a világból
A koppenhágai tanácskozásnak címzett szakállamtitkári üzenet egy vízióra alapozódott, míg Nagy Andor előadásának azon része, amely a világon folyó erdőirtást vázolta fel, a jelen realitásaira. Az ellenzéki politikus olyan európai pénzalap létrehozásának tervét jelentette be, amellyel az erdők visszapótlására képtelen államoknak igyekszik segíteni kontinensünk. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács társelnöke a nemzetközi környezet Magyarországra gyakorolt hatásával is magyarázta, hogy nálunk is születőben van a klímatörvény.
A világ számára is egyértelmű a cselekvési kényszer. Maga az Egyesült Államok, amely a kiotói egyezményt sem írta alá, ambiciózus törvénytervezetet terjesztett be a kongresszusnak: a 2050-es években 80 százalékkal kívánják csökkenteni a szén-dioxid, a metán és más üvegházhatású gázok kibocsátását. Ennek a célnak az érdekében állítanának fel egy klímaszolgálatot, mely a helyi önkormányzatokat hivatalból ellátná információkkal, hogy a fejlesztési stratégiák elkészülhessenek. Ahol ezek az alkalmazkodási tervek megszületnek, ott - csak ott - számolhatnak az állam pénzével is.
Az ellenzéki politikus európai példáinak számszaki adataiból szinte már következik pártja itthoni munkahelyteremtő mozgalmának víziója is. A német megújulóenergia-termelés kormányzati programja 2004 és 2006 között a zöld szektorban 300 ezer új munkahelyet hozott létre. A franciák fenntartható fejlődés tárcát szerveztek, illetve a 2009 és 2020 közötti időszakra elindított fejlesztési, finanszírozási program nyomán 600 ezer új munkahellyel gazdagszanak. Sarkozy elnök tervei között szerepel, hogy a szén-dioxid kibocsátását energiaadó bevezetésével fogják szabályozni, ezt az európai CO2-kereskedelmi rendszer alá nem tartozó ágazatokra és a háztartásokra vetik ki. A példákból az is következik, hogy Magyarország számára is számos lehetőség kínálkozik klímatörvénye eredményes megalkotásához.
Bár a VaHaVa (Változás-hatás-válaszadás) nemzeti éghajlat-változási stratégiára egyöntetű igent mondott az országgyűlés, az mégis súlytalanná vált. Az ugyancsak elfogadást nyert 2020-ig szóló energiapolitikai koncepcióból már hiányoznak az előremutató intézkedések, s figyelmen kívül hagyták az energia- és klímapolitikai korlátokat. Ezen túl - érvelt Nagy Andor - az éghajlat-változási stratégia végrehajtása érdekében sem történt semmi, nem fektették le a teendőket és azt sem, hogy a célok megvalósításához milyen finanszírozás szükséges. Kormányzati felelősség, hogy a 2009-re kiírt energiatakarékossági pályázatnál a 24 milliárdos támogatás 5 milliárdos vissza nem térítendő része volt csak kelendő, a többit viszont nem tudták szerződésekkel „lefedni". Bírálat tárgyává tette az ellenzéki politikus a szén-dioxid-kvóta értékesítéséből származó 28 milliárd forint sorsát, mert azt nem zöld beruházásra fordította a kormányzat, hanem befolyatta a költségvetésbe.
Kvótapénzelmélet
Noha Nagy Andor szerint a megalkotott környezetvédelmi jellegű jogszabályok jók, előremutatók, haladók, csak éppen - „hála" az államnak - nem tartjuk be azokat, a konferencián az ő nézetével is ellenkező álláspont is megjelent a hatékony kibocsátáscsökkentés és a gazdaságfejlesztés összekapcsolásának lehetőségei egy magyarországi éghajlatvédelmi törvényben, az input oldali szabályozás indokoltsága és lehetőségei témakörben szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
A vitaindító szónok, Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért igazgatója - mintegy elvetve a kormánypárt és ellenzéke piacgazdasági alapú jogalkotását - azt deklarálta, hogy az erőforrásoknak szűkében lévő világunkban másféle jogi feltételrendszerre van szükség, mégpedig természetierőforrás-kvótára. Szerinte hiába állított elő a világgazdaság mind nagyobb gazdasági eredményt, az újraelosztás nem tudta biztosítani a társadalmi igazságosságot. Azt is látni vélte, hogy a munkával szerzett jövedelmek folyamatosan átcsoportosulnak a pénz tulajdonlása által - munka nélkül - szerzett jövedelmek irányába, melynek oka a kamatos pénz intézménye. A hosszú távú fenntarthatósági célokba való beruházásra a magas kamatozású hitelek révén nincs megfelelő lehetőség, ezért lenne szükség a nulla kamatozású pénz alkalmazására. Az input oldali szabályozással a környezeti problémák egésze kezelhető, s amint az a javaslatból kitetszik, évről évre kevesebb természetierőforrás-felhasználási jogot engednének kiosztani. A felhasználóknak módjuk lenne kereskedni a megtakarításokkal - a tranzakciókat egy kezelő szervezet bonyolítaná -, ennek nyomán keletkezne - pénzhelyettesítőként, avagy forinttal egyenrangú devizaként, második fizetőeszközként - a kvótapénz. E „mellé" a negatív kamatozást azért gondolják fontos feltételnek a modell megfogalmazói, mert - a megtakarítási kényszer révén - elérhető lenne a pénz forgási sebességének a növelése. E belső piacon az ott használatos pénzzel mind az intézmények, mind a lakosság beruházhatna, kölcsönt vehetne fel, amelyért nem fizetne kamatot, a törlesztést pedig a fejlesztéssel elért megtakarítás „hasznából" teljesítené.
A konferencia forgatókönyve szerint a vitaindítót hivatalos reagálások követték - előre meghirdetett prekoncepciók nélkül. Ezt lényegében be is tartották a „vitázók", az első felszólaló így nem előjelet, hanem az alaphangot adatta meg: Bencsik János tatabányai polgármester ugyanis felkérte a hallgatóságot szavazásra. Feltétette azok kezét, akik realitását látják a kvótapénzrendszer bevezetésének. Nem tévedett, hiszen néhány hivatásos kormánypárti és ellenzéki politikust, egy-két tudósembert, közgazdászt leszámítva a konferencia közönsége szinte vágyta is a pénzhelyettesítőként, avagy második fizetőeszközként bevezetendő kvótapénzt és a nulla kamatot...
Álmok helyett
A tanácskozás e csúcsvitáján eléggé egyedül maradt ellenérvei ismertetésével a Corvinus Egyetem docense, Kiss Károly környezetgazdász, hiszen szerinte sokkal kisebb horderejű ügyekben sem képesek a társadalmi csoportok megegyezni: a kvótarendszer hiú ábránd. Mivel ez a megállapodásos rendszer önkéntes alapon nem jön létre, a szabályozáshoz nem marad más, mint az állam, s fel is állna a bürokratákból, hivatalnokokból álló kvótaelosztó intézményrendszer. A radikális környezetvédők egy része a növekedési hajszát okolja, a fejlődés gátjának pedig a kamatot tartja, s nem veszik figyelembe - amint vélhetően a kvótapénz kigondolói sem -, hogy az olyan pénz, amelynek nincs kamata, nem más, mint egy elszámolási egység. Ha egy gazdaságból ki akarják iktatni a kamatot, akkor kiiktatják a profitot, s egyáltalán: kiiktatják magát a piacgazdaságot.
Mivel ismert szabályozó eszközök akár hatékonyan is tudják működtetni a fogyasztást, az energia racionális felhasználását, a környezet emberi károsításának a megfékezését, a kérdés az, hogy e lehetőségek működtetésére hogyan találja meg a jogi normákat Magyarországon az országgyűlés, a nemzetközi porondon pedig a koppenhágai értekezlet.
Azok a tudósok, ellenzéki és kormánypárti politikusok, kutatók, akik ezt a választ keresték egymással is vitázva, abban megállapodtak, hogy a jelenlegi ciklusban elfogadandó és elfogadható az éghajlatvédelmi törvény. Eközben nem sikerült megtagadniuk a piacgazdaságot, nota bene: a felsőházi termet megtöltő környezetvédők ővelük együtt azt is leszavazták...
