Átláthatóan nyereséges

A válság hatására erősödik a kkv-k igénye a költséghatékony IKT-módszerekre, köztük az integrált vállalatirányítási rendszerre, az ERP bevezetésére. A tendenciát az is erősíti, hogy ha egy cég növekszik, mert működése, a tranzakciói már egyre nehezebben láthatók át. Ezen is segít az ERP, amelynek beszerzését még pályázat is segíti.

Az első integrált vállalatirányítási rendszerek (ERP) a kilencvenes években terjedtek el hazánkban, de a kisebb cégek vásárlásai csak négy-öt éve kezdtek komolyabban felfutni. Az elmúlt két évben - az üzleti lehetőségek beszűkülése miatt - azután csökkent a kereslet irántuk.

Komoly költségmegtakarítás

Most azonban, hogy a cégek nagyon gyorsan költséget akarnak csökkenteni, érdemes elgondolkozni a vállalkozás folyamatainak integrálásán. Az irányítás, a work flow, a pénzügy, a számlázás, az ellátási láncok és a controlling felfűzése egy rendszerre már középtávon megtérülhet. Az elmúlt időszakban a nagyvállalati ERP-rendszerek jó megoldásai is bekerültek a kkv-knak szóló ajánlatokba. Ilyen például az, hogy egy cég minden munkatársa hozzáfér a munkájához és a döntéseihez szükséges adatokhoz. Ezzel a megoldással optimalizálható a feladatvégzés, növelhető a hatékonyság. Sőt az sem kizárt, hogy az ERP-rendszer bevezetésével megtörténik a cég újraszervezése is.

- Az ERP egyszeri beruházást igényel, ezután igen komoly költségmegtakarítást eredményez a használata - jelentette ki Gordos Koppány, a telekommunikáció területen működő szolgáltató cégeknek informatikai megoldásokat szállító Euro Macc marketingmenedzsere, aki a Piac & Profitnak elmondta, hogy a közepes cégek körében, költséghatékonysága miatt, már korábban is népszerű volt az ERP. A kisebb cégekről szólva Gordos megjegyezte, hogy azoknak, amelyeknél a partnerek vagy ügyfelek számossága nagy, mindenképp érdemes elgondolkozniuk a bevezetésén.

A válság idején a szakemberek megemlítik azt is, hogy az integrált vállalatirányítási rendszerek bevezetésével sok esetben válik feleslegessé az emberi erőforrás alkalmazása. Faur Kálmán, a Libra Szoftver Zrt. szakembere ennek kapcsán elmondta, hogy ez inkább a nagyvállalatok esetében igaz. A kicsiknél nem jellemző, hogy elbocsátásokat hozna az ERP bevezetése. A költségcsökkenést inkább az eredményezi, hogy a folyamatok átláthatóbbá válnak, a rendszer naprakész információkkal szolgál a vezető(k)nek, így azonnali döntés hozható. A telepítés Faur szerint már akkor kifizetődő lehet, ha alkalmazásával nem merül feledésbe néhány árajánlat vagy a cash flow-adatok ismeretében helyesen döntenek egy adott pillanatban.

Segít az ingyenpénz

 

A jelenlegi turbulens gazdasági helyzetben a kkv-szektor elbizonytalanodva áll egy-egy beruházási döntés előtt. Egy hatékony ERP-bevezetés azonban - a cég saját kritikus üzleti mutatóinak alaposabb megismerésén keresztül - épp a túlélés záloga lehet a gyorsan változó környezetben. Segíthetnek a gyorsan bevezethető és megtanulható, a már meglevő szoftverkörnyezetbe jól illeszkedő, széles funkcionális követelményeknek megfelelő, rugalmas ERP-rendszerek.

Persze alapvető feltétel, hogy egy vállalatirányítási rendszer bevezetése előtt álló cég világosan lássa az előtte álló feladat mélységét.

- Az általunk választott rendszer bevezetésével naprakészen láthatóvá válnak majd többek között a készleteink, a projektjeink készültségi foka, a különböző ütemezések és hozzárendelve mindehhez a pénzügyek. Azaz egyből tudható, ha fedezet- vagy forráshiány fenyeget, de a többletet is látjuk, amelynek átcsoportosításával javítható a likviditásunk. Ezek tudatában egy döntés gyorsan, egy nap helyett akár tíz perc alatt meghozható - sorolja az ERP-rendszer előnyeit Keresztúri Ákos, az építőipari generálkivitelezéssel foglalkozó Dél-Konstrukt Kft. tulajdonosa.

Egy ilyen rendszer minden szinten segíti a munkát, a kft. mégis azért döntött a megvásárlása mellett, mert a beszerzés költségének felét európai uniós forrásból tudják fedezni. A speciálisan az építőipar számára megalkotott rendszer bevezetése ugyanis több tízmillió forintba kerül. Hasznos a megvásárlása, de azon a szinten, ahol most tart a cég, még nem biztos, hogy megéri - véli Keresztúri -, viszont fejlődni, növekedni akarnak, így hosszabb távon megtérülő befektetésnek tartják a beszerzést. Például, amikor az ország több régiójában lesz majd projektjük, nem kell mindenhol irodát létrehozniuk, a döntéshozók egy helyről tudják irányítani a céget.

Sokféle megoldás a bevezetésre

KKV-perspektívák
Idén üzletmenete stagnálására vagy visszaesésére számít a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások háromnegyede, többségük nem tervez jelentősebb fejlesztést, beruházást sem. Romlott a cégek likviditása is: egy év alatt jelentősen nőtt az átlagos kinnlevőség-állomány, miközben 31-ről 20 százalékra zsugorodott a cégüket hitelképesnek tartók aránya – derül ki a BellResearch friss kutatásából. Azok a cégek, amelyek fejlesztésben gondolkoznak, jellemzően tárgyi eszközök vásárlását vagy létesítését tervezik (24 százalék), illetve meglévő informatikai-távközlési infrastruktúrájukat kívánják modernizálni a hatékonyabb működés érdekében.

Az ilyen típusú beruházások pályázata a GOP 2.1.1/A, amelyet már januárban kiírtak. Ebből a forrásból a kkv-k szerezhetnek vissza nem térítendő támogatást technológiai fejlesztéseikhez. Korábban ez a pályázat gépbeszerzési lehetőségként élt a vállalkozók fejében, de idén már kibővülő támogatási körrel hirdették meg. Az átfazonírozás eredménye, hogy szoftverfejlesztés is megvalósítható a segítségével, ötvenmillió forintos támogatási plafonnal. Azaz egy ERP-rendszer megvásárlásához tökéletes lehetőség, amelynek fontosságára a válság újfent rávilágított.

Ha valaki ERP vásárlásán gondolkozik, annak minimum 1,5-2 millió forintos kiadással számolnia kell. Most, hogy uniós forrásból támogatható a beszerzés, a szolgáltató cégek olyan standard rendszerekkel jelennek meg a piacon, amelyeknek kapcsán nem kell sokat költeni az oktatásra és a telepítési munkálatokra. A GOP 2.1.1/A ugyanis csak szoftvervásárláshoz ad vissza nem térítendő támogatást, az üzembe helyezéshez kapcsolódó munkaköltségekre már nem, ehhez más pályázatokat, illetve a szakképzési hozzájárulást lehet igénybe venni.

A standard rendszerek a különböző paraméterek változtatásával az egyes cégek igényeihez igazíthatók. Például a Libra egyéb eszközökkel is megpróbálja a kkv-kat integrált vállalatirányítási rendszerrel felszerelni. Régóta alkalmazzák a bérlés lehetőségét, amikor a licencért havidíjat kell fizetni. A válság hatására a bérleti díjakat csökkentették, így már havi pár tízezer forintért is lehet ERP-rendszere egy cégnek.

A közepes cégeknél az ASP-megoldások is szóba jöhetnek. Ilyenkor egy szolgáltató központ infrastruktúráját veszi igénybe a vállalkozás, elkerülve a hardverbeszerzés, -karbantartás és az informatikai alkalmazott költségeit.

Döntés hosszú távra

A cég növekedésével könnyen együtt járhat, hogy vezetője elveszíti a kontrollt a folyamatok fölött, olyan mennyiségű tranzakció zajlik le a vállalkozásnál nap nap után. Ilyen esetben jó, sőt néha elkerülhetetlen egy ERP-rendszer.

Vannak egyszerű, „dobozos" programok, amelyek a számlázásban, a könyvelésben vagy az útnyilvántartásban nyújtanak segítséget, de ezek alkalmazásával még nem igazán lehet a költségeket optimalizálni. A hatékonyságot az integráltság eredményezi, amely a vállalkozás minden folyamatára kiterjed. Mert jó tisztában lenni például azzal, hogy mekkora a cég kinnlevősége, egy termékfajta értékesítése mennyire nyereséges, az alapanyagokból pontosan mennyit kell rendelni, hogy az ellátási láncban ne legyen fennakadás. Kisebb cégeknél a vezető mindezt sokáig könnyen fejben tartja, de több száz cikk vagy partner meglétekor ez a megoldás már magában hordja a hibázás lehetőségét, ami súlyos pénzébe kerülhet a vállalkozónak. A szakemberek mégis azt tapasztalják, hogy a cégvezetők - ha be is vezetik a rendszereket - nem mélyednek el használatukban, ilyenkor viszont nincs kiváltva a korábban megszokott, „mindent észben tartok" ügyvezetés.

A mai világban, ahol mindent mindennel össze lehet kötni, a kisebb cégeknek a korábban maguk által felépített speciális szoftvereket - amelyeket a vállalkozáson belül mindenki ismer - sem kell feltétlenül végleg eldobniuk az új ERP-rendszer bevezetésekor. A jól bevált dolgok megtarthatók, mögéjük modern, profi ERP állítható.

- A korszerű rendszerek alkalmazkodnak az úgynevezett 80-20 szabályhoz, amely szerint egy cég száz folyamatából nyolcvan általános, mindenkire jellemző, míg húsz speciális - mondta el lapunknak Strén András Microsoft Business Solutions partner menedzser. Így egy jó rendszer az előbbiekre rendesen összerakott, megbízható megoldásokat kínál, míg utóbbiak igazodnak az adott cég egyedi igényeihez. A testre szabottság mellett Strén András szerint fontos szempont a kkv-knál, hogy a rendszert mennyire könnyen lehet bevezetni, a használói megszeretik-e. Ez utóbbi azért lényeges, mert a kkv-k ERP-választása öt-nyolc évre szóló, hosszú távú döntés.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo