A fenyegető rém

A piacok szűkülésére adott nemzeti válaszok értelemszerűen a helyi munkanélküliség csökkentését célozzák, ami teljes mértékben érthető, mégis furcsa helyzetet idéztek elő a világban és az Európai Unióban is. Sok ország nyíltan vagy kevésbé nyíltan protekcionista elemeket is tartalmazó válságkezelő intézkedéseket hozott. Barack Obama amerikai elnök „vásárolj amerikai terméket!" felhívása is nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. Hasonló hangok az unión belül is hallatszottak. A politikusok visszakoztak, cáfoltak, finomítottak. De a számok magukért beszélnek: a Világbank összefoglalója szerint a tavaly novemberi washingtoni G20 találkozó óta - annak ellenére, hogy ott mind a húsz ország nyilatkozatban kötelezte el magát a szabad kereskedelem mellett - 17 ország összesen 66, a szabad kereskedelmet korlátozó intézkedést hozott, s ebből 47-et már foganatosított.

Szabálykövetés uniós módra

Erőteljes fellépés Londonban

Április másodikán Londonban a G20 csúcstalálkozón – a válság leküzdését segítő 1100 milliárd dolláros csomag elfogadása mellett – fontos téma volt a protekcionizmus elleni fellépés is. Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója ezzel kapcsolatban a Szólás szabadsága című tévéműsorban elmondta, hogy az elmúlt hónapokban a világkereskedelem mértéke drámai, a második világháború óta nem látott mértékben zsugorodott.

Eddig általában kétszer-háromszor olyan gyorsan bővült, mint a társadalmi össztermék, vagyis a növekedés hajtóereje volt, ma pedig a 1,5 százalékos GDP-csökkenés mellett mindössze 9 százalékra jósolják a világkereskedelem mértékét. A japán export 50, a számunkra meghatározó német export pedig 30 százalékkal esett az elmúlt két hónapban. Igaz, a német import csökkenése nem ennyire drámai, de mindenképpen riasztó a kereskedelem ilyen mértékű visszaesése. Londonban a G20-ak kormányfői kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem fognak újabb protekcionista intézkedéseket bevezetni 2010 végéig.

Inotai András szerint, ha a piacvédelmi intézkedéseknek nem sikerül elejét venni, gyakorlatilag eredménytelen marad bármilyen élénkítő csomag.

A politikai vezetőknek nem szabad engedniük a protekcionista megoldások szirénhangjának, legyen szó kereskedelemről, gazdaságélénkítésről vagy bankmentésről - szögezte le Robert Zoellick, a Világbank elnöke hivatala közleményében. Az Európai Bizottság szintén felhívta a tagországok figyelmét, hogy a válságra nem szabad protekcionista intézkedésekkel válaszolni.

- Az unión belül a protekcionizmus alapvetően nem értelmezhető, hiszen a belső piaci szabályozás nem teszi lehetővé a kereskedelmi vagy kereskedelmi jellegű piacvédelmi intézkedéseket. Ilyen szempontból az EU-n belül ez a veszély elvileg nem áll fenn, és globális viszonylatban is úgy tűnik, hogy nagyon erős az elkötelezettség a dohai tárgyalások felgyorsítására - hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Palánkai Tibor akadémikus, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, az Európai Tanulmányok Központjának igazgatója.

Ennek ellenére a gyakorlat mást mutat. Úgy tűnik, számos fejlett európai ország mentőcsomagjának utózöngéjeként piacvédelmi lépések körvonalazódnak. Sőt, a „kívülálló" Anne Applebaum a The Washington Post hasábjain egyenesen úgy fogalmazott, hogy a protekcionizmus megjelenése nem fenyegető lehetőség, hanem tényként kimondható valóság. Az amerikai történész-publicista úgy látja, az unió belső piaci szabályozása ellenére is szinte minden ország keresi, hogyan tudná védeni országa iparát és a munkahelyeket. Franciaország például komoly, összesen 6 milliárd eurós kedvező kamatozású kölcsönnel segíti autóiparát, de emellett kikötötte azt is, hogy a pénzt országon belül kell elkölteni. Nicolas Sarkozy konkrétan úgy fogalmazott, hogy „ha pénzügyi segítséget nyújtunk az autóiparunknak, nem szeretnénk azt látni, hogy egy újabb gyár költözik Csehországba". Talán ennek hatása, talán nem, de a Renault március közepén hazavitte gyártása egy részét Szlovéniából. Pedig a két ország között elvileg nincs határ...

Az amúgy erősen exportfüggő Németországban szintén látszanak a protekcionizmus jelei: az állam speciális feltételekkel nyújtott kölcsönökkel segíti a német cégeket német - már részben állami tulajdonban lévő - bankokon keresztül. De spanyol példa is akad, az állami támogatások elsősorban spanyol cégeknek jutnak. Applebaum szerint néhány brit bank is csendesen figyelmeztette alkalmazottait, hogy ne külföldön fektessenek be, és a brit kormányfő, Gordon Brown „brit munkát a brit munkavállalóknak" mondata is hamar az angol sztrájkolók szlogenjévé vált, jól tükrözve az unió állampolgárainak mostani hangulatát.

Úgy tűnik, a tagállamok kimondatlanul is a „szomszédot" hibáztatják a jelenlegi nehéz helyzetért, és a közösség eddigi vívmányainak - a szolgáltatás, a tőke és a munkaerő szabad áramlása - korlátozásában látnák a kiutat. Pedig hasonló intézkedések már a '33-as gazdasági világválság idején sem vezettek eredményhez. Sőt, éppen az importot jelentősen korlátozó Smoot- és Howley-féle amerikai törvény eredménye volt, hogy a válság oly súlyossá vált, és olyan sokáig tartott. Pedig az intézkedés célja nem volt más, mint a belső munkaerőpiac védelme, és így persze első pillanatban kifejezetten népszerűségnek örvendett az Egyesült Államokban. A rendelkezésekre adott európai válaszok hatására azonban a világkereskedelem volumene 66 százalékkal esett vissza 1929 és 1934 között.

Demagóg és hibás politika

A protekcionizmust azóta is riogató szellemként ábrázolják leginkább. A világ vezető közgazdászai ezúttal is siettek leszögezni, hogy az ilyen intézkedések elhibázottak, helytelenek, és csak rossz válaszlépéseket szülhetnek. A nemzetközi sajtóban megjelenő írások pedig az unió mételyeként emlegetik a jelenséget. Még akkor is, ha politikailag érthető, hogy a hazai munkahelyek védelme az elsődleges cél, és az államok az adófizetőik pénzén a saját piacaikat szeretnék dinamizálni. Az Európai Bizottság is minden lehetséges fórumon igyekszik meggyőzni a tagállamokat arról, hogy a protekcionizmus hibás lépés. José Manuel Barroso, a bizottság vezetője például egy londoni sajtótájékoztatón a piacvédelmi intézkedésekkel kapcsolatosan utalt arra, hogy az integrált, egységes belső piac léte minden egyes uniós állampolgár éves jövedelmét átlagosan csaknem 500 euróval növeli.

A határok lebontását ugyanis éppen a költséghatékony termelésre való törekvés tette indokolttá. A francia autógyárak azért telepítettek összeszerelő egységeket Csehországba, hogy kihasználják a fajlagosan olcsóbb munkaerőköltségeket, és kedvezőbb áron tudják piacra dobni autóikat. Kérdés, hogy egy esetleges visszarendeződés következtében a megemelkedett árakat ki fogja megfizetni, különösen válsághelyzetben, amikor amúgy minden ágazatban nő a munkanélküliség.

- Az újfajta protekcionizmusok egyrészt nélkülözik a közgazdasági racionalitást, másrészt szűklátókörűségről tesznek tanúbizonyságot. A demagóg intézkedések, úgy tűnik, mintha bosszúból születnének a mostanra komoly méreteket öltött diszlokáció miatt. Holott az, hogy olcsóbb helyre költözik a termelés, csupán normális jellemzője a globális optimalizációnak. Ráadásul az, hogy így olcsóbbá válnak a termékek, a közösség minden állampolgárának jó. Tény, hogy ennek hatása néhány munkahely megszűnése, erre azonban a kormányoknak lett volna idejük felkészülni, és megtalálni a megfelelő válaszlépéseket a feleslegessé váló humánerő-kapacitások felszívására. Most büntetni az olcsóbb termelési lehetőségeket kínáló országokat mind erkölcsileg, mind közgazdaságilag megkérdőjelezhető - hangsúlyozza Palánkai Tibor.

Az érem két oldala

A piacvédelmi intézkedéseknek azonban lehet egy másik vetületük is - mutat rá Palánkai Tibor arra, hogy az összefüggésekből kiragadva nem lehet értékelni egy intézkedést.

- Néhány országban a kormányok pénzügyi támogatásokkal segítik, ha valaki a tízéves vagy öregebb autója helyett hazai márkájú autót vásárol. Ennek következtében Romániában például jelentősen megugrott a Dacia forgalma a német márkák kárára. A támogatás - bár a piacvédelmi intézkedések kategóriájába sorolható - hatása mégsem egyértelműen negatív. A megélénkült autóértékesítésből befolyó összeg ugyanis bekerül a gazdaság vérkeringésébe, és végül Románia partnereként Németországban is bővülhet a kereskedelem. Tehát, ha egy uniós tagállamban élénkül a gazdaság, az az egész közösség számára előnyös lehet, de ugyanez igaz fordítva is. Ha egy ország bedől, magával sodorhat másokat is.

A legtöbb európai nagyhatalom vezetője is visszakozik. Nicolas Sarkozy például így utasította vissza az őt ért vádakat: „Soha nem kértük a Franciaországon kívüli vállalatoktól, hogy zárjanak be annak érdekében, hogy a mieink működjenek."

Március 24-én Gordon Brown az Európai Parlament strasbourgi ülésén felszólalásában utalt az 1933-as eseményekre. Emlékeztette a képviselőket, hogy a történelem egyszer már bebizonyította: a protekcionizmus csupán kishitű politika, és a végén nem véd meg senkit. Szerinte most az lenne a legfontosabb, hogy Európa és Amerika minden korábbinál szorosabb együttműködésben találja meg a válságból kivezető utat. Brown hangsúlyozta azt is, hogy az EU-országoknak először is az a feladatuk, hogy egy hatalomként lépjenek fel, és a kereskedelemvédelmi intézkedéseknek még csak a gyanúja se merülhessen fel, máskülönben nem lesznek hitelesek a világban. Szerinte nem létezik régi és új Európa, vagy Kelet- és Nyugat-Európa, csak Európa.

Ma már okosabb a világ, és nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a '29-33-as válság megismétlődjön - véli Palánkai Tibor. De az, hogy ténylegesen mi következik, a válság alakulásától függ. Ha mélyül, előfordulhat, hogy újabb és újabb feszültségek keletkeznek. Attól azonban nem tart az akadémikus, hogy az egységes piac a jelenlegi állapotából visszaépülne.

- Az viszont elképzelhető, hogy bizonyos harmonizációs folyamatok megállnak, és lassul az EU mélyülése. Persze szabálysértéseket el lehet követni, de a klubban, úgy tűnik, úriemberek vannak, és működik a „gentleman's agreement". Ahogyan egy nagyvállalat, az országok sem szívesen teszik kockára presztízsüket.

Van szabályos lehetőség

A válság begyűrűzésekor Magyarországon is voltak kezdeményezések piacvédelmi intézkedésekre, például, hogy törvényben szabályozzák a multinacionális élelmiszerláncoknál kötelezően forgalmazott hazai élelmiszerek mennyiségét. A felvetésre reagálva a Német–Magyar Kereskedelmi kamara azonnal kiadott egy közleményt, amelyben elítélte a szándékot. Palánkai Tibor akadémikus szerint uniós államként ilyet nem tehet Magyarország, de arra van mód, hogy bizonyos magyar termékeket versenybe hozzunk az unióval összhangban lévő fejlesztéspolitikai eszközök segítségével. Arra is lenne lehetőség, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a nagy áruházláncok által dömpingáron forgalomba hozott termékeket kiszűrje. Így is lehet segíteni a hazai termelőket, csak eddig erre nem fektettünk kellő hangsúlyt, pedig nagyon fontos lenne – vélekedik a professzor.

A minőségre is jobban figyelni kellene, de ez nehezebb kérdés, mert az egységes piac szabályozása előírja a kölcsönös elismerést, ami azt jelenti, hogy ha egy tagállamban sajtként kerül a polcra egy termék, akkor az a többi uniós országban is forgalomba hozható újabb engedélyezési eljárás nélkül. Ez alkalmat teremt arra is, hogy rosszabb minőségű, olcsó élelmiszerek kerüljenek a boltokba. Kérdés persze, hogy a vevő megveszi-e. Ez viszont már a fogyasztók ismereteinek bővítését érintő felvetés.