Az Opel Zafira külsején az évek alatt mindig csiszoltak egy kicsit, utoljára tavaly szabták rá az aktuális márkaarculatot, de alapvetően megmaradt az egyik legkonzervatívabb egyterűnek a piacon. Félreértés ne essék, jól néz ki, de a megerősödött konkurensek mellett - mint például a Renault Scenic, Mazda5, Citroën C4 Picasso - kissé ódivatúnak hat. Ettől függetlenül kék színben és Cosmo kivitelben szépen mutat; a fényezett oldalvédő lécek, a polírozott alumínium tetősínek, az ablak alatt végigfutó krómcsík, továbbá a 17 colos könnyűfém felnik megteszik a hatásukat. Elölről semmi különös, szinte bármelyik Opel modell lehetne, a hátsó már kicsit mozgalmasabb az átrajzolt lámpatestekkel és a hatalmas csomagtér-ajtót kettészelő krómcsíkkal. A villámos egyterű javára írhatók viszont a kiterjedt ablakfelületek, melyek jóvoltávól minden irányból prímán ki lehet látni. A tervezők szerencsére nem hajszolták bele magukat a meredeken emelkedő övvonal által megkövetelt, szűkülő oldalablakok csapdájába.
A Zafira nem az esetem, mégis, egy OPC-t bármikor boldogan bevállalnék.
Tipikus Opel-belső
Mindegyik modellfrissítés alkalmával elmondják, hogy javítottak a belső anyagminőségen és kidolgozáson. Az előző Zafirához képest valóban érzékelhető a változás, ám az „új" modellé is tipikus Opel-belső, alul jellegzetesen kopogós, reszelős műanyagokkal és általános keménységgel. Tesztautónk prémiumszintű Cosmo felszereltségű: tartozékai a fabetétek, a zongoralakk középkonzol és kormánybetétek is. Utóbbi két díszítőelem - szerintem - nem fér össze, a bézs/fekete bőr-szövet kárpitozás pedig inkább sárga/feketének tűnt. De nem ezért nem kedveltem a Zafirát, hanem a túlságosan lapos szögben álló, nem eléggé kihúzható kormány, a kényelmetlen, lócaszerű ülés meg az index- és ablaktörlő-kezelés miatt. Az apró könyöklő sem jó semmire, túl alacsonyan és hátul van.
Amiben a német egyterű egyértelműen jeleskedik, az a helykínálat. A kompakt egyterűek mezőnyében a Zafira kínálja az egyik legtágasabb kabint. A székeket magasra helyezték, így bőven van lábtér, hátul pedig hatalmas csomagtartó várja a poggyászokat, illetve ha úgy adódik, két embert. Papíron a Zafira hétszemélyes, valójában 5 plusz 2, hátul csak a 150 centiméter körüli gyerekek érzik jól magukat. A második üléssor sínen tolható és dönthető, mert csak így lehet hátra bemászni, és ennek segítségével alakítható ki a megfelelő lábtér. Mindenesetre három normál magasságú felnőtt be tud ülni egymás mögé, ami nagy dolog egy 4467 milliméter hosszú autóban. Ha a két leghátsó ülés a padlóba van hajtogatva, a Zafira elképesztő űrméretű, 645 literes poggyászteret kínál; a székek előhúzása után azonban a térfogat 140 literre szűkül. Két sporttáskát még ilyenkor is el lehet helyezni az autó farában. Teljesen hátratolt második sori üléspaddal és döntött támlákkal egészen komfortos a Zafira. Nem érheti kritika az Opel tervezőit, minden részletre odafigyeltek, és rendkívül praktikus autót alkottak. Sem a kifeszíthető csomaghálót, sem a kalaptartót, sem a padlóborító elemet nem kell otthon hagyni, mindennek megvan a helye a fedélzeten. A csomagtér falán sínen csúsztatható rögzítőkampókat is találunk. A szállítókapacitásra tehát nem lehet panasz, csak arra kell vigyázni, hogy pakolásnál ne verjük be a fejünket a hátsó ajtó zárjába.
Állandóan pörgetni kell
Ezúton lebeszélnék mindenkit arról, hogy az Opel Zafirát a 115 lóerős 1,6 literes Ecotec benzinmotorral vásárolja meg. Szegénynek meggyűlik a baja a minimum másfél tonnás karosszériával; a haladáshoz állandóan pörgetni kell, az előzéseket pedig jobb kétszer is meggondolni. Egy ekkora test mozgatásához elengedhetetlen a dízelmotor rugalmassága. Ha már lendületben vagyunk, nincs gond, autópályán sem szorulunk ki a külső sávba, autóúton, több emberrel a fedélzeten viszont csak alapos megfontolás után előzzünk. Az 1,6-os Twinport Ecotec erőforrás ma már korszerűtlen; körülbelül 3500-as fordulatszámtól nagyon zajos, búgása idegesítő lehet. A Zafira hangszigetelése is gyenge, nagy tempónál ezért kifejezetten erősen kell például a Bluetooth kihangosítón keresztül kommunikálni. Megbocsáthatatlan, hogy a hajtóműhöz ötfokozatú kézi váltó csatlakozik - úgy hiányzik neki a hatodik sebesség, mint egy falat kenyér. A motor szétpörgi magát, 100-nál háromezret, 130-nál már négyezret forog, ami ugye nem tesz jót a fogyasztásnak sem. A Zafira átlagát nem bírtam 9 liter alá tornászni, normálisan pedig 9,5-10 liter ólommentest gurít le a torkán 100 kilométerenként. Nem értem, a gyártók miért nem felejtik már el az ötfokozatú váltóműveket.
Máskülönben a Zafira jól viselkedik az úton, futóműve az arany középutat hozza, rugózása feszes, lengéscsillapítása azonban lágy. Semlegesen fordul, sem eleje, sem hátulja nem akar kitörni, csupán jobban beleng a szokásosnál. Persze nem arra találták ki, hogy minél gyorsabban abszolválja a kanyarokat. A kormánytól érkező visszajelzés autópályán ideális, egyébként a szervorásegítés kis sebességnél alig érződik, parkolóban elég nehéz manőverezni.
Az Opel Zafira fölött külsejét és műszaki tartalmát tekintve is eljárt az idő, a konkurensek vonzóbbak nála. Ráadásul még csak nem is olcsó.
