Mint gyakorló intézményvezetőt dr. Berkes Istvánt a magyar egészségügyben jelenleg zajló reformról kérdeztük elsőként:

- Ha az a kérdés, szükség van-e az egészségügyben változtatásra, akkor egyértelműen az a válaszom, hogy igen. Mi is nagy várakozásokkal néztünk a reform elé, de már januárban azt nyilatkoztam, hogy a kitűzött időtartam rövidnek, kritikusnak tűnik. Mint emlékezetes, az elképzelések megvalósítása az év elején először a kórházi ágyszámok korrekciójával kezdődött. Akkor felmerült, hogy megszűnünk, nem szűnünk, végül is megmaradtunk. És most várjuk a folytatást, hiszen a kórházi struktúra módosítása csak egy részeleme az egész folyamatnak. Kérdés lehet persze az is, hogy ezzel kellett-e kezdeni, nem esetleg a járóbeteg-szakellátással vagy a finanszírozási rendszerrel. Hiszen a magyar egészségügy gyógyászati eredményei nemzetközi összehasonlításban állták és állják a versenyt. A valódi probléma a finanszírozása és az infrastruktúra. Az átalakításakor tekintetbe kell venni azt is, hogy az egészségügyben a technológia robbanásszerűen fejlődik, aminek az eredményeivel egyre drágább lépést tartani. Viszont hiányzik a gyógyító tevékenység komplex gazdasági áttekintése, és az egészségnyereség mint fogalom és mint gazdasági tényező nem vált részévé a tervezésnek. A biztosítók e téren is hozhatnak új, friss szemléletet. Összefoglalva: várjuk a folytatást, hogy milyen lesz az új biztosítási rendszer.

- Amikor nyilvánosságra került a vizitdíj és a napidíj bevezetése, illetve amikor döntöttek, , hogy az addig működő kórházi rendszert jelentősen megváltoztatják. Mindkettő nagy vitákat generált, és nagy problémákat vetett fel. Mindenképpen több, részletekbe menő szakmai egyeztetésre lett volna szükség. Úgy látom, ezt a reformot a kényszer indította el, hiszen tenni kellett már valamit, de a teljes folyamatot részleteiben előre nem gondolták végig. Aktuálisan jól látszik ez a koalíciós pártok között zajló vitából a biztosítási rendszer átalakításáról. Egyfajta megegyezést ugyan már bejelentettek, mely szerint 22 darab, regionálisan létrehozott, de országos hatáskörű egészségügyi biztosító jön létre, amelyekben azonban többségi állami részesedés marad. De a működési feltételeket pillanatnyilag még azok a befektetők sem ismerik, akiknek a belépésére számítanak. Ilyen rendszer egyébként tudomásom szerint a világon sehol sem működik még.

- Az alapelvvel, mely szerint a biztosítók közötti, illetve a biztosítók megrendeléseiért az egészségügyi intézmények közötti verseny a jövőben javítani fogja az egészségügyi ellátás színvonalát, egyetért?

- Az elvvel talán igen, hiszen feltétlenül versenypárti vagyok. De a jelenlegi helyzetben, amikor az intézményeknek adminisztratív módon korlátozzák a tevékenységét, valódi versenyről nem, csak korlátozottról lehet beszélni. Sokszor és sokan bírálták már a 2004-ben bevezetett úgynevezett volumenkorlátot, amely szerint túlmunkánál a költségek egyre kisebb százalékát fizeti ki nekünk az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Ez és a verseny kizárja egymást. Arról viszont nem hallani, hogy ezt a korlátot a közeljövőben meg kívánják szüntetni. Továbbá, nekem mint költségvetési intézménynek úgy kellene piaci körülmények között dolgoznom, hogy nem állnak a rendelkezésemre azok az eszközök, amelyek a magántulajdonban lévő intézményeknek igen. Például nem vehetek fel hitelt, nem számolhatok el amortizációt, a tulajdonosom nem gondoskodik az infrastruktúráról, nem hajtja végre a szükséges beruházásokat. Illetve - visszatérve a reformlépések sorrendjéhez - a központi akarat már eleve elrendelt egy struktúramódosítást, aminek következtében nekem az ide leosztott osztályokkal, feladatokkal kell alkalmazkodnom a piaci igényekhez, és nem a piaci igények döntik majd el, hogy itt mire van szükség. Miféle verseny ez?

- Az illetékes minisztérium volt államtitkárának álláspontja szerint jelentős a gondolkodásbeli különbség egy állami, önkormányzati és egy magántulajdonban működő kórház, rendelőintézet vezetője között. Igaz, hogy míg az előbbiek csak panaszkodnak a szűkös lehetőségekre, és nem tesznek semmit az intézményük racionális gazdálkodása érdekében, addig az utóbbiak innovatívak?

- Ahhoz, hogy az állami intézmények is innovatívabbak legyenek, mindenekelőtt a jogszabályi kereteknek és a struktúrának kell megváltoznia. A magyar betegségi adatokhoz igazodó, hosszú évtizedek alatt kialakult struktúra megváltoztatása azonban nyilvánvalóan panaszokkal, problémákkal jár, és minél rövidebb idő alatt akarják megváltoztatni, annál jobban kiéleződnek a bajok.

#page#

- Tavaly év végén mindenhol azt lehetett hallani, hogy a Sportkórházat a jelenlegi formájában megszüntetik, illetve elköltöztetik innen, és/vagy összevonják más intézményekkel. Majd az idén tavasszal már az volt a hír, hogy társadalmi nyomásra megmenekültek.

- Először a sajtóból értesültünk 2006 őszén arról, hogy a reform kapcsán felvetődött a Sportkórháznak a megszüntetése. Majd decemberben a minisztérium összehívta az intézmények vezetőit egy tájékoztatóra, és ott többféle variációt ismertettek. Az átalakítási szándék egyrészt azért nem ért teljesen váratlanul, mert már jóval korábban is fel-felmerült, hogy elköltöztetnek innen minket, illetve megszüntetnek. Másrészt azonban azt gondoltuk, hogy nem szüntethetnek meg, mivel a sportnak - és nemcsak a verseny-, hanem a szabadidő-sportnak is - egyre jelentősebb a szerepe. De tény: a kórház helye és szerepe korábban se volt soha megfelelően meghatározva az egészségügyi rendszer egészében, amiből a finanszírozási és egyéb problémáink mindig is adódtak. El tudtuk volna például képzelni, hogy ahogy a Belügyminisztériumnak és a Magyar Államvasutaknak volt korábban saját kórháza, úgy a mienk legyen a sportot felügyelő kormányhivatalé. Vagy a sajátosságai miatt tartozzon az orvostudományi egyetem hálózatához. Tavaly azt tervezték, hogy az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézettel (ORFI) működünk majd együtt, közös logisztikai háttérrel. Egyikből sem lett semmi. Egyébként még 1998-ban eladtuk a területünk egy részét, ahova irodaházak épültek, majd 2001-ben a megmaradt területen - országgyűlési jóváhagyással - állami beruházás indult meg, amihez épületeket bontottunk le, osztályt szüntettünk meg. Ez most, 2007 őszén 60-70 százalékos készültségi fokon áll, és várjuk, hogy mielőbb döntés szülessen a befejezéséről. Bízunk benne, hogy hamarosan odaköltözünk, ahol már a tárgyi feltételek is méltóak lesznek Európa egyik vezető sportegészségügyi intézményéhez. Sőt! Mivel itt van mellettünk a Testnevelési Egyetem, illetve a vadonatúj Csörsz utcai sportpark, szemben pedig a Kongresszusi Központ, ez így együtt a kórházzal olyan adottság, ami a világon kevés helyen van meg. A bizakodásunkra az is okot ad, hogy a nemrég, ötpárti egyeztetéssel elfogadott Nemzeti Sportstratégiában is szerepel, hogy szükség van egy nagy sporttudományos, sportegészségügyi központra. Igaz, a Sportkórház nincs nevesítve.

- Az elmúlt hónapokban a kórházi struktúraváltás következtében önöknél is osztályok szűntek meg, és létszámot kellett csökkenteniük. Ez az országos hálózatukra is vonatkozott?

- Az Országos Sportegészségügyi Intézet valóban nem önmagában a kórházból áll. Ez csak a "szíve", amihez tartozik egy országos sportorvosi rendelői hálózat. Az átalakítások kapcsán mindig azt hangsúlyoztuk, hogy ezt a rendszert nem szabad szétszakítani, ez így, együtt komplex. Mintegy 2-300 ezer - gyerektől a szeniorig -, a sporttal önként és szervezetten kapcsolatba kerülő emberről van szó, akik kötelezően vesznek részt vizsgálaton, szűrésen. Ez talán a legnagyobb "betegségmegelőző" hálózat. A 167 rendelőből mára 105 maradt meg. Ami nem baj, hiszen már korábban, mi magunk megfogalmaztuk, hogy a számukat csökkenteni kell, illetve ki kell alakítani hét regionális központot, és oda összpontosítani az erőforrásainkat. A finanszírozás összességében jelenleg úgy néz ki, hogy a teljes 1,6 milliárd forintban - ami egy városi kórház költségvetésének a fele vagy harmada - benne van az OEP-től az ellátott betegek után járó bevételünk, továbbá kapunk támogatást az egészségügyi tárca keretéből a sportorvosi hálózat üzemeltetésére és a sportot felügyelő szakállamtitkárságéból a versenysporttal kapcsolatos szakfeladatainkra, illetve vannak még saját bevételeink.

- Nyári hír volt, hogy az OTP Egészségpénztárral hosszú távú együttműködési szerződést kötöttek, ami finanszírozási és piaci oldalról is megmentette a kórházat.

- Csökkentettük a költségeinket, igyekeztünk a bevételeinket növelni, és kerestük-keressük az egyéb lehetőségeket is, például biztosítási területen. Az OTP Egészségpénztárnak százezer tagja van, akik a megkötött szerződés értelmében igénybe vehetik a Sportkórház szolgáltatásait. Többek között szűrővizsgálatokra és táplálkozási tanácsadásra, de intézeti ellátásra is várjuk őket. A megelőzés ugyanis a legolcsóbb és leghatékonyabb gyógyászati módszer. És itt kanyarodnék vissza az eredeti kérdéséhez: ha ez a komplex intézmény egy rossz döntés következtében - amiről azonban nincs szó! - megszűnne, maga az igény a szolgáltatásaink iránt, a feladat, amit megoldunk, akkor is megmaradna. A pótlásunk pedig, például a városi kórházakban vagy rendelőkben, a jelenleginél jóval drágább lenne. Szerintem ez a reform lényege is: a meglévő értékek átmentése. A jó megoldás a Sportkórház komplex rendszerének egyben tartása, s finanszírozásának a finomítása lehetne. A kis volumenű egészségügyi közfinanszírozás mellett ebben nagyobb szerepet vállalhatna a sportköltségvetés, és időszerű lenne a régóta esedékes sportbiztosítás megteremtése. Jómagam nap mint nap azon dolgozom, hogy kijelöljük a sportegészségügy helyét az egészségügyben, mert figyelembe véve a népegészségügyi program jelentőségét, ez is fontos része az egészségügyi reformnak. Bízom abban, hogy a döntéshozók is hozzám hasonlóan ítélik meg a helyzetet.