IT-iskolában a kkv-k

A társadalmi esélyek javításának, a versenyképesebb társadalomnak a programját indíthatja el jövőre a hazai IT-szektor nonprofit szervezete az Európai Unió szellemi és anyagi támogatását élvező TITAN programmal.

Éves szinten elérheti az évi 235 ezer embert a képzésben, felkészítésben, oktatásban részt vevők száma - közölte a meglepő adatot dr. Tilesch György, a TITAN néven elindított, európai uniós szellemi és anyagi forrásokra alapozott program főigazgatója. A szakember, aki a Microsoft Magyarországot képviseli a programban, a Piac & Profitnak nyilatkozva fontosnak tartotta hangsúlyozni: noha a legtöbb erőforrást a munkáltatója viszi be a nagyszabású akcióba, az teljes mértékben nyitott szellemi vállalkozás, s éppen ezért helye van, helye lesz benne az IT-szakma minden autentikus szereplőjének. A cél ugyanis közös, a digitális tudás színvonalának gyors és hatékony javítása.

Versenyképesség és foglalkoztatási esély

A főigazgató szavaiból kitűnik persze, hogy ezt az igényt már hosszabb ideje megfogalmazták a hazai informatikai vállalkozások, de érdemi változáshoz az vezetett, hogy az Európai Unióban is döntöttek a hasonló célok programmá tételéről, finanszírozásáról s a széles körű összefogás szükségességéről, hogy a lisszaboni ideát végre meg lehessen valósítani.

Az Európai Unió Fejlesztési Igazgatótanácsának idén megalapított magyar nonprofit szervezete, a Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács (MEFIT) tehát arra törekszik, hogy nálunk is érdemben csökkenjen a digitális szakadék - a 30 évesek korosztályától fölfelé sokaknak komoly hátrányt jelent az informatikai ismeretek hiánya -, a kis- és közepes vállalkozások pedig ne szenvedjenek versenyhátrányt amiatt, hogy hiányos az informatikai szellemi infrastruktúrájuk.

Természetesen az IT-szektorban is elengedhetetlen, hogy lépést tartsanak a szakterület fejlődésével, így az IT-szakember-képzés is célja a három pillérre épülő programnak. Dr. Tilesch György azzal is érvelt: kitüntetett szerepe lehet a foglalkoztatási esélyek javításában annak, hogy valóban sokan szerezhetnek a munkaerőpiacon értékelhető informatikai ismereteket. Bár ez sem magyarországi sajátosság, Brüsszel általános érvénnyel szorgalmazza az informatikai képzettségek fejlesztését, mivel azáltal bizonyíthatóan elősegíthető a munkahelyteremtés is.

Testreszabott képzés

A MEFIT által tömörített szervezetek céljaikat a TITAN nevű program keretén belül valósítják meg, s reményeik szerint a jövő évben el is indítják az első oktatási programokat. A feltételek ekkorra teremtődnek meg, az uniós büdzséből ekkor utalnak pénzt először az informatikai ismeretek oktatására. A pénzügyi támogatással szinte azonos rangú feltétel, hogy itt - a magánfinanszírozású állami beruházások, a PPP-k módjára - a kormányzati, szakmai és oktatási, valamint a civil szervezetek szerveződnek össze és állnak közösen a program mögé.

Dr. Tilesch György utalt rá, hogy már javában folynak a kkv-szektort segítő képzések előkészületei. Alapfeltétel, hogy a cégek vezetői idejekorán megismerjék, milyen kínálattal várják őket, munkatársaikat, dolgozóikat a TITAN programban. Ezért a közeljövőben a vállalkozói érdekképviseletek, szervezetek orientációs roadshow keretében tájékozódhatnak arról, milyen tanfolyamok lehetnek alkalmasak az ő cégük hosszabb távú fejlődésének elősegítésére, költséggazdálkodásuk javítására, alkalmazottaik tudásának versenyképessé formálására.

Ugyancsak a vállalkozások érdekeit szolgálja, hogy a kormányzat segítségével hamarosan felállhat egy országos tanácsadói hálózat. Pontosan tudják a TITAN-t elindítók, hogy a kkv-k messze nem homogén cégeket jelentenek, így mind a roadshow-kon, mind a kommunikáció más csatornáin a képzés, felkészítés más-más szintjét, minőségét mutatják majd be, a lényeg az, hogy minden érdeklődő találjon olyan területet és tudást, amilyeneket ő maga, avagy az ő cége, az ő vállalkozásának alkalmazottai tudnak jó hozadékkal hasznosítani.

A MEFIT által elindított program - a tervek szerint - egyszerű és gyors adminisztrációt igényel csak a résztvevőktől, mind a képzést kínáló intézményektől, mind a képzést igénybe vevő cégektől és magánszemélyektől. A 2009-től már elérhető uniós támogatás azonban nem pusztán a pénzforrás miatt fontos, hanem mert ezáltal megteremtődik a sokkal célirányosabb, ha tetszik, testreszabott képzés feltétele is. Ez azért fontos, mert eddig nem nagyon találkozott a formális képzés után a munkaerőpiacra, a vállalatokhoz került munkavállalók tudásának jellege, minősége azzal, amire a vállalkozásoknak szükségük volt jól felfogott üzleti érdekeik, hosszabb távú terveik miatt.

Út a távmunkához

A TITAN program főigazgatója szerint nem csak azok a hagyományos - például a Számalk, a KFKI kebelében működő - iskolák jutnak szerephez, amelyek a nemzetközi mezőnyben megkövetelt ismereteket kínáltak eddig is, illetve e tudásnak megfelelő oklevelet, bizonyítványt adtak ki. További oktatási vállalkozások és nonprofit továbbképző intézmények, az e-learning különböző területein szerepet vállaló szervezetek bekapcsolódására is szükség lesz, de a TITAN azt is megköveteli, hogy a valós munkaerő-piaci keresletet kielégítő képzést kapjanak az "utcáról betérő", munkahelyük megtartása érdekében vagy a munkához jutás reményében tanuló felnőtt korosztályok is.

Az oktatással is, de az informatikai infrastruktúra működtetésével is összefüggő cél, hogy a távmunka lehetőségei végre kiszélesedjenek, olyannyira, hogy az EU-ban elvárt számban és minőségben lehessen otthonról dolgozni, munkához jutni. Brüsszel kiemelt figyelmet szentel annak, hogy a foglalkoztatást mind jobb hatásfokkal tudja javítani az informatikai kultúra színvonalának javulása. A TITAN hazai elindítói e tekintetben az uniós legjobbak közé sorolódhattak, az EU kapcsolódó intézményeinek értékítélete szerint a magyarországi program által teremtett precedenstől okkal várják, hogy foglalkoztatáspolitikai mintát kínáljon a kontinens más országai számára.

A 2009-ben kaput nyitó "iskolákhoz" a "diákok" toborzását már most, ősszel elkezdi a TITAN program szervezőgárdája. De nem pusztán azzal, hogy megismertetik a majdani "étlapot", a roadshow-k ugyanis a finanszírozás hátteréről is szólnak: a kkv-k ugyanis szintén a programon keresztül kaphatnak majd támogatást a költségek fedezetéhez. Ez az
"ösztöndíj" is egyfajta biankó ígérvény ahhoz, hogy ne legyenek üres tantermek az IT- vagy inkább IKT-szektor iskoláiban, sőt ne a fantazmagória kategóriájába tartozzék, hanem realitás legyen az évi 235 ezer "nagydiák", akihez - dr. Tilesch György szerint - valóban eljuthatnak az informatika alap- s persze a magasabb szintű ismeretei.

Tanuló tanárokat!
A felnőttképzésben meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy az oktatók és az új szakmákat tanulók készségszinten kezeljék a számítástechnikai eszközöket, s mielőbb képesek legyenek a digitálisan elérhető tananyagok használatára - fogalmazták meg a "tanévnyitón" az oktatással foglalkozó szakcégnél. A Perfekt Zrt. számára az jelentheti a növekvő üzleti lehetőséget, hogy Magyarországon is kezdik felismerni: a munkaerőpiac kívánalmainak megfelelően vegyenek részt a munkavállalók a felnőttképzés kínálta programokban. És ezzel párhuzamosan: ma a 25-54 éves korosztály 50 százaléka semmilyen számítógépes ismerettel nem rendelkezik, miközben egyre több szakma gyakorlása kívánja meg az információs technológia ismeretét. Egy felmérés tanúsága szerint a magyar közoktatásban dolgozó pedagógusok 38 százaléka gondolja úgy, hogy az internethasználat segíti a tantárgyak oktatását és az alapképességek megtanulását. Az EU-országokban a tanárok 76 százaléka tartja szükségesnek az internet készségszintű használatát az oktatásban. A Perfekt Zrt. abban is bízik, hogy szemléletváltás következik be: a közoktatásban és a felnőttképzésben oktatók mielőbb érteni és használni akarják az e-learning technológiát. A cégnél pedig megkezdődött az oktatók továbbképzése, a digitális tananyagok bevezetése és használata.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo