A Koronaőr nevű étterem és vendégház tulajdonosa, szakácsa és mindenese Kovács Jenőné, Julika így fakad ki: "Rémes ez a szárazság! Hiába mennek ki az emberek az erdőre, egy darab gombát nem találnak." Pedig nem neki kell igazán kifakadnia, hiszen ő is, családtagjai is elvannak. A vendégek szálingóznak, amikor meg mégsem, akkorra ott van az ország - bocsánat, a szatmáriak - legjobb szilvája. Lehet előkészíteni a gyümölcsöt, majd meg megfőzni a lekvárt, melyet vagy a szomszédos településen gyártott kis csuporféleségekbe kanalaznak, vagy - némi újságírói túlzással - tömbösítenek, eltárolnak, hogy aztán hetek, hónapok múlva "kimérjenek".

Kovácsné Füzér mindentudó asszonyának tűnik, nála kosztol a gyanútlan, helyi ízeket nem ismerő turista, de az is, aki már hallott valamit arról, hogy ott párán főttet lehet csipegetni. Hogy mi az? A laikus tésztafélét vél felfedezni benne, és a zsömleméretű - késsel-villával fogyasztandó -, kívül mákkal vastagon megszórt eledelt jó étvággyal küldi le, de a szakácsnővel beszélgetve sem tudja meg, hogy mi is van "beépítve" az ebédjébe. "Helyi specialitás, csak én tudom" - ennyi a lényeg. Meg annyi, hogy Füzér és térsége Zemplén kellős közepén az a falu, ahol a szilván kívül a barack és a krumpli is verhetetlenül legjobb az országban, talán mert a mikroklíma, a talaj is hozzájárul az ízek megkomponálásához. A gomba is a környék közismert terméke, persze csapadékosabb időkben: a szárítás, ízesítés, ételekbe ágyazás a Nagy-Milic lábánál lakókat dicséri.

Vajon a most még jókora pajtában készülő szilvalekvárnak nem volt előzménye? Kovácsné egyik napról a másikra kapott rá a főzésére? A közeli, műhelyszerű házikóban pedig Gerba János egyszer csak ránézett egy halom vesszőre, és már fonta is a kosarakat? Megszállta őket az ihlet?

Nem, nem így van, az ősi mesterségek sokasága létezett akkor is, amikor nem illett azokat művelni. Sőt tilos volt a házi ízekkel piacolni Sátoraljaújhelyen, mint ahogy most szabad lett, és Kovács Jenőné hamarosan viszi is a városba a csak nála készülő falusi különlegességeket. A kosárfonó füzéri úr helyzete kicsit bonyolultabb, ő tisztes kora ellenére most lett diák, tanulja a szakmát.

- Tanulom is, meg már tanítom is a kosárfonást azoknak a turistáknak, akik bekukkantanak a műhelybe - teríti ki lapjait Gerba János. - Mikor a cikke megjelenik, vizsgám is lesz már belőle.

Azt olyan nagyon nem kell kérdezni, megél-e majd belőle, mert több mint világos: inkább a falunak hasznos, ha az idegenforgalom nagyobb számban terel őfeléjük is turistákat, akik később egy új épületben más helyi kézműves mesterséget is megszemlélhetnek - belépőjegyük fejében -, illetve ők maguk, avagy gyermekeik ki is próbálhatják a fogásokat.

A füzéri vár tövében nem ipari termelésre, nem tömegétkeztetésre rendezkedtek be, a gombát, a lekvárt sem konzervgyárként állítják elő. Sőt egyelőre még csak kóstolgatják a régi-új lehetőségeket. A jogi engedményt kevesebb mint két éve adta meg magának az ország: a merev minőségbiztosítási regulát végre fel lehet oldani. Éppen úgy, ahogyan az Európai Unióban is megtették, mert belátták, maguknak ártanak, ha a kisebb települések népét eltiltják a hagyományos háziipari termeléstől, a specialitásokat kínáló vendéglátástól, a helyi piacok színesebbé tételétől. Az, amit tehát a füzéri lakosság - a lehetőségeket idejekorán felismerő polgármesterrel az élen - a sajátjának mondhat, jól láttatja a megváltozott jogi normák értelmét.

Az uniós minták átvétele, elterjesztése azonban többet is kínál, mint amennyit egy-egy falu megtalál magának. Az új idők e "hungarikumai" között Ficsor Ádám szakállamtitkár vállalkozott a kalauzolásunkra.

- A vidék speciális tájjellegű termékeire valóban egyre nagyobb az igény - fedezte fel már hosszabb ideje Nyugat-Európa, s hagyta is kiépülni mindenfelé a kis lokális iparágakat - mutat rá arra az irányra a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca szakállamtitkára, amely felé haladnak az unió országai. - Ezt tesszük most mi is. Csongrád megye déli térségei például kezdenek hasonlítani az olasz Toscanához, amennyiben mind több település "kap rá" a kertészkedésre úgy, hogy az egyedi, a helyi értékekre - végső soron a turizmusra - alapoznak.

Az államtitkár főleg az élelmiszer-ipari produktumokra helyezte a hangsúlyt, olyan portékákra, amilyenek az adott településen készülnek, és amelyeket többnyire helyben is fogyasztanak el a turisták. Azt nálunk is belátták, a deregulációt éppen az élelmiszer-ipari szabályozás követeli meg a leginkább. Ficsor Ádám pedig annak szószólója, hogy az unióval párhuzamosan haladjunk, egyszerre kell az egyszerűsítési programokat megvalósítani. Legalább ötven-hatvan jogszabályt - számos élelmiszer-iparit - vizsgálnak meg ilyen céllal a minisztériumi szakemberek.

Az alapvetés, hogy végre ne tiltsanak helyi specialitásokat, valóságos: a betévedő turista is kaphat már a füzéri Kovácsné szilvalekvárjából, hiszen vigyáznak a minőségre, persze nem úgy, mint a "nagyok".

- A globalizált világban óriási igény van arra, hogy az emberléptékű dolgok, amelyeket egy-egy tájegység jelent a maga nyugalmával, a helyi közösségi szokásaival, hagyományőrzésével, piacképessé is válhassanak - fejti ki Ficsor Ádám. - Nem nagyipari termékeket várnak el a helyiektől. Ettől még igaz és nagyon helyes, hogy a tömeggyártmányok érdekében működtetnek nagyon szigorú minőségbiztosítási rendszereket.

A nagyüzemi mezőgazdaságnak és a termelés szigorú minőségbiztosításának nem ellentéte, hogy van kisüzem és van helyi, emberléptékű kézművesség, manufakturális árutermelés is. Bár a jogi környezet teljessé tétele még tart nálunk is, de az már most nyilvánvaló, hogy többet is megtehetnének magukért a falvak, térségek. Ficsor Ádám ehelyütt koncentrált, integrált vidékfejlesztésre utal, mely más szavakkal annyit tesz: egy-egy térség programot készít magának úgy, hogy annak elemeit tudatosan összehangolják.

#page#

- Az ugyanis nem szerencsés, hogy egy-egy település úgy fejleszti önmagát, hogy az egyik portán falusi turizmust alakít ki disznóvágással, kóstoltatással, a másikon pedig kamionszervizt - mondja az szakállamtitkár. - Ahol van értelmezhető helyi termék, mely ráadásul piaci sikert is arathat, ott azt kell az új vidékfejlesztési programban felkarolni. Úgy, hogy a kapcsolódó ipari, kézműves hátteret is megvalósítják akár húsz-harmincmillió forintnyi közforrást felhasználva.

A helyi, integrált vidékfejlesztést valóban helyben bölcs kitalálni, s olyanná tenni például Tokaj-Hegyalját, mint amilyenek a szintén kiváló borászatokkal rendelkező német tájegységek a jó gasztronómiával, az 50-100 minőségi vendégházzal. Ficsor Ádám ma már nem is az integrált fejlesztések kigondolását, megvalósítását érzi a leggyöngébb láncszemnek, hanem azt, hogy e projektek nem nagyon ismertek, s nem sikerül tudatosítani országgal-világgal az értékes kínálatok létét.

A megoldás?

Magad uram, ha nincs szolgád. Füzér saját jogán és több helyi településsel együtt is "ajánlja magát", talán éppen úgy, ahogyan azt az államtitkár is szívesen látja. Például amolyan marketingpótló is a Nagy-Milic 896 nevű akciócsoport, mely a LEADER+ programból és a helyi vidékfejlesztési tervből építkezik. Aki várak szerint akar tájékozódni az országban, az is eljut Füzérre, kivált, mert a település tagja, meghatározó szervezője a Felső-magyarországi Várak Egyesületnek. Az pedig evidens, hogy van Füzérért Alapítvány, s az is, hogy a különféle szerveződések turisztikai fejlesztési programok láncolatát képviselik kifelé. Befelé, a hegyközi lakosságnak pedig közös tervekben, együtt megpályázott pénzekben ölt testet a helyi kézművesipar fejlesztése éppen úgy, mint az idegenforgalom feltételeinek jobbítása, a helyi munkalehetőségek bővítése.

- Ha van egy-egy jó ötlet, akkor van mód a termék, a kézművesproduktum előállítása érdekében pályázni, infrastruktúra megteremtéséhez pénzt elnyerni - summázza az egy személyben polgármester, alapítványi titkár, egyesületi ügyvezető elnök és Nagy-Milic Natúrpark Kht.-ügyvezető Horváth Jenő. - A térség régi-új terméke lesz például a Mikóházán fejt tej.

A térségi nagy organizátor, füzéri polgármester pontosan tudja, hogy a bejelentésén - tejüzemből tej kerül ki - csodálkozik az idegen. De akkor, amikor megkezdődik majd a szolgáltatás, a helyi falvakban megszálló turista fog a leginkább csodálkozni: hát ilyen az igazi, friss tej?! A térség lakossága is boldogan vásárol majd a menetrendszerűen érkező hűtőkocsi árusától, aki "csapolja", egyszer használatos edénybe folyatja az innivalót.

Pálházán a nagymama receptje szerint sütik majd a kenyeret az amúgy meglévő pékség mellé épülő házias pékségben. Füzérkomlóson erdei gyümölcsök befőzdéje jön létre, illetve füstölt vadhúst is készítenek a faluban. Megint máshol szárított gyógynövényekkel foglalkoznak, csomagolják, értékesítik a portékát.

- A hagyományos kézműves mesterségek Füzéren is az erdőhöz kapcsolódtak: kerékgyártók, kádárok, kosárfonók, szerszámnyélkészítők voltak, de persze kovácsok is akadtak, akik baltákat éleztek, a helyi gyümölcsöket pedig nagy gyakorlattal aszalták és vitték piacra, hajdanán Kassára, később már csak Sátoraljaújhelyre - kalauzol a múltba Horváth Jenő, tudva azt, hogy a mának mindez már nehezen hozható vissza eredeti formájában. - De mégis elindult a humánerőforrást fejlesztő program, négy helyi településen huszonnyolc helybéli foglalkoztatása valósul meg. Régi mesterségeket - kezdve a kovácsolástól az ajándéktárgy-készítésen át a gyertyamerítésig - tanulnak meg az emberek manapság már hivatásos szakmai oktatóktól. Mindez az idegenforgalmat szolgálja inkább, s nem annyira a helyi cserekereskedelmet, árutermelést.

Füzéren megfordul évente 30 ezer turista, de a legtöbb nem időzik túl sokat ott. Mégis ők jelentik a jövőt, azt, hogy a valamikor 850, ma 520 lelkes falu lakóinak munkája, helyben képződő jövedelme legyen.

- Egy-két éve megállt az elvándorlás - mondja akarva-akaratlanul is a lényeget a polgármester -, fiatalok építkeznek, némelyik kitanul régi szakmát. Pedig még szinte csak most kezdtük.

Meglehet, nem hiába.