Németország nehéz helyzetben van. A 2000 második felében megindult konjunkturális lassulás ez ideig nem váltott át fellendülésbe. A 2001 végi adatok szerint 20 százalékkal zuhantak az ipari megrendelések, a novemberi adatok az egy évvel korábbihoz képest a belföldi megrendelések 11 százalékos, a külföldiek 26 százalékos visszaesését mutatták. Ilyen nagyfokú lassulásra utoljára az 1998-as ázsiai válságot követően került sor. Mind az export, mind az import 2001. novemberi teljesítménye elmaradt a 2000 hasonló időszakában regisztrált adatoktól. A beruházások közel 3 százalékkal estek, és a német ipari és kereskedelmi kamara legutóbbi felmérése szerint a vállalkozók a gazdaság minden szektorában visszafogják invesztícióikat.

Válságról szerencsére nincs szó, jóllehet néhány ágazatban – elsősorban az építőipar, a gépipar és a kohászat területén – lassulás tapasztalható. Optimizmusra ad okot az az év eleji bejelentés, miszerint az építőipar 2002-ben a tavalyinál lényegesen kisebb számú elbocsátásokra kényszerül, és mérséklődtek az inflációs várakozások is.

Az utolsó ipari társadalom

– A váratlan és nagymértékű konjunkturális lassulás két dolog következménye: egy külső és egy belső elemé – mondja Inotai András, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója. – Külső elem a világgazdaságban és konkrétan az USA-ban tapasztalható recesszió. Abból kiindulva, hogy a német export hozzávetőleg 10 százaléka irányul az Amerikai Egyesült Államokba, elemzők 0,2 százalékpontos GDP-visszaesést prognosztizáltak a német gazdaságban. Ráadásul egy amerikai lehűlés olyan gyárakra is kihat, amelyek közvetlenül nem állnak az országgal kapcsolatban, hiszen a globalizálódott világban nem nemzetállamok, hanem transznacionális vállalatok kereskednek egymással.
Mindez önmagában még nem indokolná a német gazdaság más európai uniós országokénál erőteljesebb lassulását. Mivel azonban munkaerő-piaci berendezkedését és intézményrendszerét – a hosszú ideje elmaradt belső reformok következtében – rendkívüli rugalmatlanság jellemzi, Németország mára „Európa beteg államává” vált.
A BusinessWeeknek adott nyilatkozatában Jürgen von Hagen, az Európai Integrációs Tanulmányok bonni központjának gazdasági és társadalmi kérdésekért felelős igazgatója Németországot Európa legutolsó ipari társadalmának nevezte. A munkaerőnek több mint az egyharmada dogozik itt a termelőszférában, miközben a legtöbb európai országban ez az arány 20 százalék, vagy az alatt van. Az elkövetkező évek kihívása a szolgáltatási szektor liberalizálása, a szolgáltatásorientált üzletek létrehozásának könnyebbé tétele – állítja a német gazdaság reformfolyamatait sürgető vezető közgazdász.

Elodázott reformok

A német gazdaság rugalmatlan belső szerkezete még jobban erősítette a visszaesést. Azt, hogy a strukturális problémák csak a recesszió hatására kerültek felszínre, elsősorban az magyarázza, hogy a megnyíló kelet-európai piacok és a 17 millió keletnémet „új” fogyasztó kedvező helyzetbe hozta a vállalatokat, de elodázta a belső reformokat.
– E mögött azonban egy politikai ok is meghúzódik – teszi hozzá Inotai András. – Helmut Kohl tizenhat évig volt kancellár. A kilencvenes évek politikai vezetői jobbára már csak a meglévő állapot fenntartására koncentráltak, és minden olyan reformfolyamatot, amely egy választási ciklusnál hosszabb időt vett volna igénybe, inkább a szőnyeg alá sepertek. Az emberek azért szavaztak Schröderre – mondta Manfred Güllner, a berlini Forsa Intézet elnök-vezérigazgatója –, mert azt várják tőle, hogy modernizálja az országot. Schröder 2000 közepén megkezdte a gazdaság radikális átalakítását. Egyik lényeges intézkedése a sokakat érzékenyen érintő nyugdíjrendszer átalakítása, a másik a társasági- és személyijövedelemadó-reformok bevezetése volt, bár ez utóbbi hatásai csak 2005 után jelennek meg teljes mértékben – mondja Inotai András. – A gazdasági intézkedéseket nehezíti, hogy – a várakozásokkal ellentétben – ismét növekszik a munkanélküliség: a munkanélküliségi ráta 2001-ben elérte a 9,5 százalékot. 2001 októberében három év óta a legtöbb, közel 27 ezer állás szűnt meg, a munkanélküliek száma 3,9 millióra növekedett. A segélyek komoly terhet jelentenek a költségvetés számára. A német Allensbacher Institute közvélemény-kutató intézet tavaly év végén készített felmérése szerint pedig a megkérdezettek 56 százaléka úgy gondolja, hogy túlzottan bőkezűen bánik a társadalom a munkanélkülieknek juttatott járandóságokkal.

Szűk mozgástér

– Az USA 250 milliárd dollárt pumpálhat az amerikai gazdaságba, de miután a német költségvetés már így is deficites, az amerikaihoz hasonló mesterséges élénkítés nem képzelhető el – szögezi le Inotai András. – A GDP 2,5–2,7 százalékát elérő költségvetési deficithez jelentősen hozzájárulnak a német újraegyesítésből következő pénzügyi átcsoportosítások is. Németország keleti felében az egy főre jutó GDP fele a transzferből származik, még napjainkban is. Évente átlagosan 150–180 milliárd márka (70–90 milliárd euró) – a magyarországi tőkebefektetések összegének mintegy háromszorosa, a magyar GDP-nek körülbelül a másfélszerese – került át a keleti országrészbe, ami nem „kerül vissza”. A monetáris unió és a közös valuta érdekében szigorúan szabályozott költségvetési politika is szűkíti a kormány mozgásterét.
Európa nem tudja átvenni az Amerikai Egyesült Államok mozdonyszerepét; ezt a mostani helyzet is igazolja. Az idei teljesítmények szempontjából tehát alapvető fontosságú, hogy az amerikai gazdaság milyen irányba mozdul el. Elemzők úgy vélik, a fellendülés 2002 második felében megindulhat, egyes optimista vélemények szerint akár már korábban is. A német kilábaláshoz azonban elengedhetetlen, hogy az ország rászánja magát az eddig félretett intézkedések meghozatalára.
– Németországot – a belső reformok hatásainak megjelenése és az amerikai konjunktúra beindulását követően – az exportteljesítmény fellendülése húzhatja ki a mederből – teszi hozzá Inotai András.
Ha nem az optimista forgatókönyv valósul meg, a talpraállás folyamata könnyen elhúzódhat, veszélyeztetve akár a maastrichti kritériumok teljesítését, és – miután a német gazdaság adja az eurózóna GDP-jének egyharmadát – elképzelhető a monetáris unió más országaira áthúzódó aszimmetrikus sokkhatás is.
Európa egészét a konjunktúra lassulása, a munkanélküliség emelkedése, és az üzleti bizalom visszaesése jellemzi. Szakértők szerint az, hogy a kontinens hogyan tudja kiheverni a jelenlegi folyamatokat, függ gazdasági „kísérletei” – különösen a monetáris unió és az EU keleti kibővítésével kapcsolatos döntés – sikerétől. Azonban egyik sem lehet gyümölcsöző egy erős Németország nélkül.

Pillanatnyi magyar versenyképesség

Inotai András szerint éppen amiatt, hogy napjainkban már a nemzetállamok területén működő transznacionális vállalatok kereskednek egymással, a külföldi recesszió nem hat ki száz százalékban a magyar gazdaságra.
Igaz, a lassulás arra kényszeríti a vállalatokat, hogy csökkentsék kapacitásaikat, visszafogják költségeiket, de ott érdemes leépíteni, ahol az a legtöbb megtakarítást eredményezi. Ebben a helyzetben érvényesül Magyarország pillanatnyi versenyképessége, ugyanakkor már látszanak a viharfelhők is: az erőteljes világgazdasági versenyben hazánk már vesztett korábbi előnyös pozíciójából. A külföldi befektetők felróják, hogy néhány ágazatban nincs elegendő szakképzett munkaerő, az ország egyes részein fejletlen az infrastruktúra, gyenge a kis- és középvállalati szektor, még mindig jellemző a bürokrácia, és létezik korrupció. Az első intő jelek már megjelentek: legutóbb a Mercedes Lipcse mellett létesített üzemet, és a Toyota–PSA beruházás is inkább Csehországot választotta.