A magyarországnyi területen közel 48 millió lakost számláló Dél-Korea először az 1988. évi nyári olimpiai játékok megrendezésével hívta fel magára a laikus közvélemény figyelmét. Majd az 1997–98-as úgynevezett ázsiai válság idején járták be a világsajtót és a tévéhíradókat azok a felvételek, amelyeken hosszú, tömött sorban álló koreaiakat láthattunk, akik arra vártak, hogy beszolgáltathassák családi ékszereiket. Bajban van az ország, megcsappant a kincstár tartalékállománya, nosza segítsünk! A miniszterelnök segélykérő felhívása – tehát nem előírás vagy parancs – eredményeképpen mintegy három és fél millió család 227 tonna aranyat szolgáltatott be, amelynek révén 2,2 milliárd dollárral növelték az ország tartalékállományát.
És sikerült a kilábalás. Az 1998. évi 6,7 százalékos visszaesést követően 1999-ben már – az elmúlt három évtizedre jellemző évi átlag 8,6 százalékosnál is gyorsabban – 10,9 százalékkal bővült a GDP, és 2000-ben is 9,3 százalékos volt a növekedési üteme.

A világgazdaság 2001. évi megtorpanása, különösen az észak-amerikai import növekedési ütemének radikális csökkenése a dél-koreai gazdaságra is hatott; a GDP mindössze 3,3 százalékkal bővült, s ismét felsejlett a válság rémképe. A másik három, úgynevezett kistigris-országban, Szingapúrban, Tajvanon és Hongkongban visszaesés következett be. Az eddigi adatok azt bizonyítják, hogy Dél-Koreának sikerült ezt elkerülnie, a mélyponton már túljutott a ciklus. 2002 első félévében 5, éves szinten 8 százalék körüli gazdasági növekedéssel számolnak.

Egy kis történelem

Dél-Korea gazdasági sikerének titka mindig is az előremenekülés stratégiájában, az állam, a vállalatok és a lakosság együttműködésében, szoros összefonódásában rejlett. Az országnak hosszú utat kellett megtennie ahhoz, hogy a világ 11. legnagyobb kereskedelmi hatalma, ötödik legfontosabb gépjárműgyártója, első számú hajó- és acélszerkezet-gyártója, valamint az elektronikai termékek, alkatrészek és komponensek egyik legjelentősebb előállítója legyen.

Dél-Korea iparosítása a munkaigényes könnyűipari ágazatok exportorientált fejlesztésével kezdődött, amit a nehézipari bázis megteremtése követett. Ez kezdetben a hazai igények kielégítését szolgálta; a textil-, a konfekció-, a bőr- és cipőipar, a sportszer- és játékgyártás gépeinek előállítására, az ezekhez szükséges alapanyagok termelésére koncentrált. A belső piac hamarosan szűkösnek bizonyult, s beindult a kivitel a könnyűipar fejlesztésének ugyancsak prioritást adó környező országokba. Hasonlóképpen alakult a vegyipar és a vegyipari gépgyártás kifejlesztése is.

Mindez a sajátos koreai vállalatok – a cheabolok – keretében valósult meg. Valamennyi, ma már világcégnek számító koreai nagyvállalat kis, könnyűipari műhelyként indult az ötvenes–hatvanas években, amely külön üzemegységeket hozott létre a neki szükséges gépek, szerszámok, alapanyagok előállítására, majd nyereségét fejlesztésre fordítva – nem csekély állami támogatás mellett – kiépítette a maga vegyipari vertikumát, s ezt követően szórakoztató elektronikai termékek, háztartási gépek, majd gépjárművek és hajók, később IT-termékek, biotechnológiai készítmények gyártásába fogott. Dél-Koreában a termeléshez szükséges inputok és gépek hazai előállítására is nagy súlyt helyeztek, ám a termelés legfőbb célja mindig is az export volt.

Ugyancsak dél-koreai sajátosság, hogy saját márkák létrehozására törekedtek. Termékeik tartósan jó minősége és versenyképes ára megtette a hatását. Ma már a japán, az amerikai és a nyugat-európai márkákéhoz hasonló elismertséget élveznek a fogyasztók körében a Daewoo, a Samsung, az LG, a KIA, a Hyundai és a többi cheabol gépkocsijai, háztartási gépei, szórakoztató elektronikai termékei, számítástechnikai eszközei stb.

Tőkekivitel és leányvállalatok

A dél-koreai cégek legfőbb jellegzetessége a terjeszkedés. A még jelenleg is folyamatban lévő átszervezésükig a legnagyobbak a szó szoros értelmében szinte mindent gyártottak. Mindegyikük egy-egy kis állam volt az államban – klasszikus értelemben vett állami funkciót töltöttek be a dolgozóikról való gondoskodás terén –, sok-sok üzemmel, kisegítő létesítménnyel, K+F laboratóriummal, szállítmányozó részlegekkel, bankokkal, biztosítókkal. Nem csak a külkereskedelem révén kapcsolódtak be a nemzetközi munkamegosztásba; már a hetvenes évek végén megkezdték a működőtőke-kivitelt. Ma már Ázsiában, Európában, Észak- és Dél-Amerikában egyaránt megtalálhatók a dél-koreai cégek összeszerelő üzemei, értékesítési leányvállalatai.
A fejlődő világ országaiba szolgáltatásexportjuk növelésével segítik kivitelük bővítését. Számos nagyberuházás dél-koreai cégek fővállalkozásában valósul meg a Közel-Kelet gazdag országaiban, valamint a nemzetközi pénzintézetek által támogatott ázsiai és afrikai országokban.

Az exportoffenzívát intenzíven segíti a mindenkori kormányzat. Példaértékű az a kollektív marketingtevékenység, amelyet a Koreai Nagykövetség Kereskedelmi Kirendeltsége (KOTRA), az egyes szakminisztériumok és a magas rangú állami vezetők világszerte kifejtenek az ország imázsának fejlesztése, a koreai termékek és vállalatok ismertségének növelése terén.

Mi okozta a válságot?

Miért érte utol mégis Dél-Koreát az ázsiai válság néven elhíresült folyamat?
Három dolognak volt döntő súlya. Az egyik, hogy a „külvilág” is ki kívánta venni részesedését a tartósan gyors növekedés eredményeiből; míg a térség többi országában inkább a tőzsde mértéktelen szárnyalása, Dél-Koreában a vállalatok eladósodása okozott gondot. A másik alapprobléma az volt, hogy bár a koreai bankok a lehető legmodernebb felszerelésekkel, képzett szakembergárdával dolgoztak, a pénzmozgások törvényi szabályozása legalább húsz évvel elmaradt a tényleges igényektől; ráadásul a cheabolok általában saját alapítású bankjaiknál vezették számláikat, onnan, illetve azok révén külföldről vettek fel hiteleket, „családon belül” pedig a mindenkori szükségletek szerint osztogatták a pénzeket.

A harmadik tényező a nemzeti valuta dollárhoz rögzített árfolyamának fenntartásához való ragaszkodás volt. Amikor már akkora nyomás nehezedett az évek óta felülértékelt valutára, hogy a kormány kényszerűen felszabadította az árfolyamot, a szó szoros értelmében elszabadult a pokol. Vállalatok, családok milliói váltak egyik napról a másikra fizetésképtelenné, hiszen a tartozásaik fejében az előre tervezettnél jóval több nemzeti valutát lettek (volna) kénytelenek leperkálni.

Abban, hogy Dél-Koreának sikerült gyorsan kilábalnia a válságból, a lakosság megértése, együttműködése mellett az IMF gyorssegélye, valamint a pénzügyi és vállalati hierarchia radikális átszervezése játszott döntő szerepet. Kedvezett a világpiaci helyzet is, mivel az általuk importált nyersanyagok ára nyomott volt, miközben a 2000. év körüli hisztéria következtében ugrásszerűen megnőtt az IT-termékek iránti kereslet. Az export mellett fontos volt a belföldi, főleg az állami beruházások által ösztönzött kereslet élénkülése is. A nagy teljesítményű IT-infrastruktúra kiépítése, az elektronikus kormányzásra való áttérés olyan mértékű keresletet indukált, amely átsegítette az országot az utóbbi hónapok világgazdasági sokkal fenyegető időszakán is.

Bogóné Jehoda Rozália