Akkor, amikor egyes kimutatások szerint 80 százalékos élelmiszer-áremelkedést és súlyos élelmiszerhiányt tudhat maga mögött a világ, az egykoron mezőgazdasági nagyvállalkozó agrárminiszter szemüvegén át nézve látni lehet-e a hazai gazdaságok számára új üzleti perspektívát? - többek között ezt kérdeztük Gráf József mezőgazdasági minisztertől.

- Az élelmiszer világpiaci drágulásának előzménye az, hogy legalább tizenöt éve nem nőttek az inflációt meghaladóan az árak. Hosszú évekig piaci egyensúllyal találkoztunk, s az európai agráriumnak például a komoly túlkínálat volt a sajátja. Most azonban valóban új helyzet alakult ki, nem kis részben azért, mert a milliárdon felüli lakosságú országokban növekszik az életszínvonal. A legnagyobb arányú drágulásra Kínában és Indiában a rizsnél került sor, egy év alatt több mint száz százalékkal ment fel az ára ennek az élelmiszernek.

- Nemcsak megesszük, hanem járműveink motorjaiban elégetjük az agrárium produktumait. Milyen tempóban szorítja ki a bioüzemanyag az élelemtermelést?

- Valóban felgyorsult a másodlagos üzemanyag előállítása, de nem Európában, és nem nálunk borultak fel az arányok, hanem leginkább az Egyesült Államokban. Ott a teljes kukoricafeleslegből etanolt állítanak elő, s a legnagyobb kukoricaexportőr ilyenformán kivonult a takarmánypiacról, komoly hiányt gerjesztve. Magyarország a bioüzemanyagok előállítása tekintetében még Európában is a sor végén kullog. Egyelőre csak Szabadegyházán valósult meg komolyabb fejlesztés ennek érdekében. Más beruházók többnyire megtorpantak, éppen az alapanyagárak megduplázódása miatt. Maximum két-három etanolüzem elkészülését tartom valószínűnek, s ezek nem több mint egymillió tonna kukorica felhasználását jelentik. Miközben egy normál évben legalább négymillió tonna az a mennyiség, ami exportra, nem itthoni felhasználásra megy. Ha tehát elkészülnek az üzemanyagot előállító gyárak, akkor sem okoznának megrázkódtatást, s a belföldi piaci árakra sem gyakorolna hatást a járműipar kiszolgálása. Ne feledjük, hogy az Európai Unió nem változtatta meg doktrínáját, s él az eredeti előírás: 2020-ra tíz százalék másodlagos energiahordozó bekeverését kell elérni. Amelyik ország ezt nem teljesíti, komoly büntetést kaphat.

- Magyarországon hagyományos oka is volt a relatív gabonahiánynak, az agrártermékek drágulásának.

- Valóban, az időjárás miatt tényleg szélsőséges terméseredményekkel voltunk kénytelenek számolni. Háromévnyi kiváló gabonatermés után tavaly katasztrofálisan alacsony betakarításra került sor. A kukoricának a fele termett meg, s gyümölcsből is rendkívül kevés került a piacokra.

- Az Európai Uniónak nem kellene életszerűbben reagálnia?

- A 2003-as közös agrárpolitikának és reformnak a szemlélete még az élelmiszer-felesleggel "megáldott" világot tükrözi vissza Brüsszelben. Az unió nem az a szervezet, amelyik képes gyorsan reagálni. Talán éppen mi voltunk a változásokat elsőként sürgető ország, de most már számosan álltak mellénk.

- Uniós vetületű hazai változás az is, hogy egy éven belül be kell vezetnünk az összevont, területalapú támogatási rendszert. Ezt a reformot az ágazat képes békés körülmények között végrehajtani?

- Ezt a támogatási rendszert szakmailag lehet és kell bevezetni, megvalósítani. Ha politikai üggyé teszik, akkor nagyon nehéz lesz egyről a kettőre jutni. Túl vagyunk már nagyon sok egyeztetésen, s szerintem ma már az agrárgazdálkodók zöme érti, mi fog történni jövőre. A régi uniós tagországok már áttértek erre az összevont, területalapú támogatási rendszerre, sőt két új tagország is bevezette már. A lényeg, hogy az Európai Unió a legtöbb terméknél elválasztja a termeléstől a támogatásokat. A tejnél például úgy, hogy a 100 ezer literes kvótával rendelkező gazdának, aki a hagyományos gyakorlatban 9,20 forint támogatást kap, az EU felajánlja, hogy 2013-ig akkor is minden évben megkapja ezt a pénzt, ha nem állít elő tejet. Valóban idegenkednek ettől a logikától a magyar gazdák, hiszen eddig nem arra szocializáltak bennünket, hogy pénzt azért kapjunk, hogy ne termeljünk. Egyébként az unió nem azt mondja, hogy ne folytassa az a bizonyos gazda a tej előállítását, hanem azt, hogy a meglévő kapacitásokkal olyan termékeket készítsen, amelyek önmagukban is piacképesek. Abbahagyni azt célszerű, amit csak támogatással tud megtermelni a farmnak. Az uniós szisztéma szerint úgynevezett éves történelmi bázisú dotációt fognak kapni a gazdaságok, illetve módot arra, hogy megkeressék a piaci viszonyoknak megfelelő, versenyképes termelést.

chabafoto.com

- A nagygazdaságok meg is találhatják a számításaikat. És a kisebbek?

- Azok is. A kistermelőnek is az a fontos, hogy legyen a támogatások kiszámításához szükséges bázisa. Magyarországon itt szoktak belekeverni politikát a vitákba. Megérteni sem tudom, miért szorgalmazzák bizonyos politikai erők, hogy a földek tulajdonosai kapják a támogatást. A világon, s természetesen az egész EU-ban, a használónak jár a pénz, az kapja a dotációt, aki a vállalkozás kockázatát is vállalja. Az, aki bérbe adja a földjét, megkapja a bérleti díjat, a támogatást pedig az, aki termel rajta, aki megműveli. A családi gazdálkodók esetében is pontosan így van, kivált, mert a nagy többségük ugyancsak bérel földet. Ők is elveszítenék a támogatást, ha a hazai politika hangadói szerint a földek tulajdonosainak jutna az új rendszerű uniós pénz. A támogatásnak az a lényege, hogy kiegészítse a vállalkozó jövedelmét. Nem a tulajdonosét, a vállalkozóét.

- Az idei új szabályok egyike szerint a 0,3 hektárnyi területekre már érvényes bejelentési kötelezettség dukál. Ugyanakkor a családi gazdaságok intézményes támogatását is képviseli a tárca, s így ez a formáció is megőrzi a Fidesz-időkből származó helyzetét. Vajon tényleg méret- és politikasemleges szabályozásnak lehetünk tanúi?

- "Csupán" arról van szó, hogy az Európai Unióban az, aki bármilyen támogatást igényel, regisztrált gazdálkodónak, azaz láthatónak kell lennie. Az a rendszer, amelyik Magyarországon igen hosszú ideig működött, s az őstermelői rétegnek roppant komoly engedményeket tett - lehetséges volt meghatározott összeghatárig mellőzni számlát, adót, a társadalombiztosítást -, megváltozott. De ezzel párhuzamosan növekszenek az uniós támogatások, mostani árfolyamkurzusokkal számolva 2012-ig meg fog duplázódni a földalapú támogatási rendszeren keresztül érkező pénz összege. Érdemes lesz regisztrált, látható gazdálkodást folytatni.

- Valamikor a zöldhitel volt a közismert és népszerű forrás, néhány hete azonban megjelent egy újdonság is, az agráriumban eddig nem nagyon használt forgóeszközhitel. Most viszont programot indított az agrártárca - milyen fogadtatással?

- Arra a következtetésre jutottunk, hogy különösen az állattenyésztő ágazatban a megemelkedett takarmányárak és az azokhoz messze nem közelítő állatátvételi árak miatt az állattenyésztésbe beruházók lehetetlen helyzetbe kerülhetnek. Forgóeszközre, pótlólagos forrásra van szükségük, hogy vásárlásaikat tudják finanszírozni, illetve ne legyenek nehézségeik a hitellel. Az átmeneti, nehéz pár évet csak segítséggel tudják menedzselni ezek az agrárvállalkozások, ezért bevezettük a forgóeszközhitel-programot, amely ötéves konstrukció, maximum kétéves türelmi idő mellett vehető igénybe a napi bevásárlásokhoz. Fontos szempont, hogy az ilyen hitel az unió szempontjából nem minősül közvetlen támogatásnak, s ezért más ügyleteknél nem éri hátrány a gazdálkodókat. Az egy- és kétszáz millió forint között felvehető forgóeszközhitel, mely olcsóbb a normál banki finanszírozásnál, azon vállalkozások számára érhető el, amelyek már belevágtak beruházásba, s a friss pénzt nem a beruházásra költik. A minisztériumhoz visszaérkezett banki információk szerint óriási az érdeklődés a program iránt.

- Az elmúlt év májusában már mögöttünk volt az igen súlyos fagykár, de még előtte voltunk a rendhagyóan nagy veszteségeket okozó szárazságnak. Az idén e dolgok felét megúsztuk már, s minden jel szerint a csapadékkal sem állunk hadilábon.

- Tanultak-e a tavalyi fagykárból azok a gazdák, akik nem jeleskedtek sem adófizetői, sem biztosítotti minőségükben, ám az államtól elvárták a kárenyhítést?

- Az idén azt érzékeltük, hogy az emberek közül sokan rájöttek, bizony kicsit önmaguknak is törni kell a fejüket, mivel nekik is van felelősségük. Az, ami a régi rendszerben volt - az állam mindenért és kizárólagosan felel, jótáll -, a mai, modern világban nem működik sehol. A világon mindenütt úgy van, hogy azokon, akik önmagukon sem akarnak segíteni, az állam is nagyon kis mértékben segít. A tavalyi fagykár után talán valóban megértették, hogy együtt meg lehet oldani a katasztrofális problémákat is. Világossá tettük, a jövőben abban következetesek leszünk, hogy csak azok részesülnek a kárenyhítésből, akik tagjai a közös kockázatvállalás rendszerének.

- Vélhetően nem csupán az időjárás kegyességének köszönhető, hanem az agrárpolitikának is, hogy a vidék csöndesebb, nyugodtabb ma már, s talán még a saját gyarapodását, fejlődését is kész észrevenni. Van-e Gráf Józsefnek receptje arra, hogyan lehet megfertőzni a gazdaság többi területét is egy "nyugodt reformpolitika" vírusával?

- Az alaphelyzet egyik eleme talán az, hogy a rendszerváltás óta a leghosszabb ideje funkcióban lévő agrárminiszter vagyok. Hetente négy-öt napot - rendszerint délután és este - vidéken vagyok, s soha, sehol semmilyen támadás nem ért, nem szenvedtem el gusztustalan bekiabálásokat, szidalmazásokat ott sem, ahol váratlanul jelentem meg. Pedig a mai világban sajnos roppant nagy indulatok dolgoznak a társadalomban. Azt mondtam és mondom, ha egyszer félnem kell azoktól, akiket irányítok, akikkel együtt dolgozom, akkor abba kell hagyni.

- Azaz tavaly, éppen a fagykárzendülésre érkezve sem félt?

- Nem, pedig Horvátországból, a történtek részleteiről semmit sem tudva, egyenesen a tüntetőkhöz, Szabolcsba érkeztem. Legnagyobb meglepetésre, amikor kiszálltam az autóból, tapsolva és azzal fogadtak, hogy megjött a mi miniszterünk... Persze az agrárium, a vidék egy kicsit más. Harmincöt éve a mezőgazdaságban dolgozom, ismerem az emberek gondolkodását, közöttük nőttem fel, s akik megtanítottak a szakmára, tisztességes középparaszt emberek voltak. Amikor gyakornokként közéjük kerültem, bölcsességet, igazságot, élettapasztalatot tanultam tőlük. Ez segít nekem most is, az őszinteség, a nyíltság. Az agrártárcánál szerintem az nem lehet, hogy az ember ne értsen az alapdolgokhoz. Máshol, nem vitatom, lehet politikus a miniszter, de itt nem.

- E beszélgetésünkre épp a kisebbségi kormányzás megkezdésekor került sor. Az agrártárca vezetőjének, ha olyan törvényeket terjesztenek majd be a Háznak, amely a mezőgazdasággal függ össze, mennyiben lesz más a teendője, mint eddig?

- Minden törvényünknél két szervezeti struktúra készítette elő a szabályozást. Az egyik a szakmai szervezeteké volt, Tejtermék Tanács, Cukorrépa Termékpálya, Baromfi Terméktanács és a többi. Ezekkel a körökkel igyekeztünk szakmai egyetértésre jutni, majd pedig a társadalmi szervezetekkel, érdekképviseletekkel folytattuk az előkészületeket. Akkor léptünk tovább, amikor e két grémiumtól jelentős többségű támogatást kaptunk. Olyan törvényt persze roppant nehéz előkészíteni, meghozni, amelyikkel százszázalékos egyetértésre lehet jutni. A kisebbségi kormányzásnál pedig olyan tervezetet nem lesz érdemes a Ház elé vinni, amely mondjuk csak 51:49 százalékos támogatást kapott a szakmai, társadalmi szervezeteknél. Ha 70:30, vagy még inkább 80:20 százalékos az elfogadottság, akkor már van esély arra is, hogy a szakmai kérdésekben a politikai erők is "megfelelő" megosztottsággal zöld utat adjanak a törvénynek. Normális esetben a jövőben is működhet így a törvényhozás, de a kisebbségi kormányzásnál azzal is kénytelenek leszünk számolni, hogy a szakmai érvek ellenében a frakciók pártfegyelme mindent "felülüt". Magyarországon még nem volt kisebbségi kormányzás, nem ismerjük a technikáját, taktikáját, de az biztos, hogy sokkal nagyobb, sokkal intenzívebb párbeszédekre lesz szükség.

- Egy pécsi illetőségű MSZP-politikus az agrárminisztert nem egyszerűen megdicsérte kompromisszum- és egyezségkereső, béketeremtő képességeiért, hanem közölte, megtennék kormányfőnek is. Ebben a párton belüli, nyíltan vállalt nézetben és talán szándékban is ideológiák, gazdaságfilozófiák tükröződnek-e, s a szűkebb pátriájából érkezett pozitív kritikára mi a válasza?

- Minden ember úgy van vele, hogy jólesik neki, ha valamilyen tulajdonságát megdicsérik, elismerik. De hatvankét éves koromra reálisan tudom értékelni a saját munkámat, személyiségemet. Amellett nincs összehasonlítási alap arra, hogy a jó agrárminiszter jó miniszterelnök lenne. A szakmai életemből mindenesetre olyan példákat tudok, hogy akik kiváló termelésirányítók voltak, s később vezérigazgatók lettek, nem tudták megoldani a feladatokat. Mintha kicserélték volna őket, amikor a csúcsra kerültek. Fikció az, hogy milyen lenne a teljesítményem kormányfőként. De az nem fikció, hogy én egész életemben az agrárium területén voltam, s most is itt érzem jól magam. Azt pedig végképp nem szabad elfelejteni, hogy a miniszterelnökség politikai funkció, s a politikai erők adott szövetségéből fogan. A mai, mostanra kialakult helyzetben ráadásul éppen nem azon kell törnünk a fejünket, hogy kinek milyen ambíciói vannak. Most arra kell koncentrálnunk, hogy megoldjuk a kisebbségi kormányzást. Ha különböző dolgok miatt ez nem megy, akkor kell majd gondolkodnunk azon, hogy változtatásokat - szervezetieket, szövetségesieket, személyieket - végrehajtsunk-e. De az nem megy, hogy még meg sem próbáltuk az új körülmények közötti munkát, már azon törjük a fejünket, hogy mit kellene másként csinálni. Most minden miniszternek az a dolga, arra kell minden erejét fordítania, hogy működjön a kisebbségi kormányzás.