Milyen lehetőségek rejlenek az emberi tényezőben Magyarország jelenlegi gazdasági állapotában, egyáltalán ez a bizonyos emberi tényező kibontakozhat-e a jelenlegi helyzetben? S miután a humántőke versenyképességének fontos eleme a képzés, vajon a felsőoktatásban zajló változások miként hatnak a munkaerőpiacra? Elsősorban ezekről kérdeztük Bod Péter Ákost, a Corvinus Egyetem tanszékvezető professzorát.

- Majdnem közhely, hogy az emberi tőke fontos. Ezt eddig is tudtuk, most azonban nagyon sok megalapozott nemzetközi felmérés mutatja ki, hogy nem a tőkeellátottság, nem is önmagukban a természeti kincsek vagy a föld - amelyek mind nagyon fontosak - a kritikus tényezők, hanem egy harmadik tényező: átfogóan a humántőke - szögezi le az Antall-kormány ipari minisztere, volt jegybankelnök. - Már csak azért is, mert a tőke nagyon mobil lett. Magyarországra, de Romániába is be tud száguldani évente öt-hat milliárd euró, ha egyébként a feltételek megvannak.

- Az infrastruktúra, amit nem könnyű megteremteni, valamint - és ezzel a témánál vagyunk -, hogy talál-e a befektető olyan munkaerőt, amelyikkel profitot tud csinálni. Ez talán még nehezebb kérdés, mert sok mindennek kell megfelelnie: legyen képzett, ne legyen túl drága - de esetleg lehet drága is, ha eléggé termelékeny -, legyen rugalmas, de azért eléggé fegyelmezett ahhoz, hogy ne a saját feje után menjen. Persze a nagy társaságoknak más a munkaerőigényük, mint a kis és közepes cégeknek, és egészen más, mint a pincevállalatoknak.

- Úgy tartjuk, hogy nálunk nagy átlagban jó képességű és jól képzett a munkaerő, és kreatívabb is, mint az európai átlag. Ez az illúziók világa, vagy még mindig igaz ez, hiszen egy időben nem csak mi vélekedtünk így magunkról?

- Egy időben igaz volt, de most már vannak elég erős adatok, amelyek ellentmondanak ennek: például az, hogy az idegennyelv-tudást tekintve sereghajtók vagyunk a kontinensen. Egy olyan korszakban, amikor ez nem csak kulturális, hanem tőkevonzási kérdés. A nyelvtudás harminc évvel ezelőtt nálunk inkább az értelmiségi lét része volt, de vannak olyan országok, ahol ez az alapműveltséghez tartozik.

- Mely szakmák képviselői a legversenyképesebbek?

- A mérnöki papírok jók, itt inkább strukturális gond van, kevés például a villamosmérnök, a gépészmérnök. Bizonyos területeken viszont túlképzés van - rengeteg közgazdászt és jogászt képzünk -, ami önmagában nem volna baj, de hiány is van: műszakiakból, IT-szakemberekből, és előbb-utóbb orvosokból is az lesz. Az egész magyar és európai felsőoktatást felrázta és felbolygatta az úgynevezett bolognai folyamat, amely az európai nemzeti képzéseket igyekszik erőteljesen harmonizálni annak érdekében, hogy a hallgató csereszabatos képzést kapjon, és így mobil legyen: ha valamit megtanul itt, akkor azt el tudja ismertetni ott. De az ilyen típusú hallgatók, bár fontosak, a diákságnak csak a töredékét teszik ki. Ahhoz viszont, hogy a hallgató tudása csereszabatos legyen, a felsőfokú intézmények hajlamosak lefelé kell nivellálni a tananyagot, a képzést, mert lefelé könnyebb homogenizálni.

- Ez azt is jelenti, hogy a megszokott "végeredmény" eléréséhez hosszabb képzési idő kell?

- Egyfelől megnyúlik a képzési idő, másfelől viszont kettészakad: ha az első három évet lezárja valaki, és a diplomájával egy másik egyetemen folytatja, ahhoz az is kell, hogy az első három évben ne fusson túlzottan előre, így későbbre - a "master" időszakra - marad az is, amit szívesen megtanítottunk volna, de nem tettük, mert hátha nem nálunk folytatja. Így nem tudunk alapozni arra, amit mi "beleraktunk". El szeretnénk kerülni, hogy a diák valamit kétszer tanuljon, de így is gyakran előfordul. Később viszont a hallgatókat egy szintre kell hozni, mert különben nem tudunk megfelelően oktatni. A félelmem az, hogy idővel a korábbi negyed-, ötödév szintjének megfelelő igazi tudást a PhD-képzésen kapják meg, vagyis majd doktorképzésre járnak azok a fiatalok, akik járhatnának egy kemény negyedik vagy ötödik évfolyamra. Ha viszont valaki praktikusabb irányba akar elmenni, akkor az MBA-re megy.

- A Corvinus Egyetemen is folyik ilyen "gyakorlati" képzés?

- Most szerveztük át az MBA-t, mert itt már valóban érzékelhető a nemzetköziesedés folyamata. Áttértünk a csak angol nyelvű képzésre, és így már nem csak magyarok jelentkezhetnek. A Budapesten működő nagyvállalati körből, elsősorban az országhatáron túl is működő magyar multiktól jönnek nem magyar hallgatók is. Az előadói kör is bővül - gyakran nem hazai oktatókkal -, ami azért is jó, mert az MBA nem csupán szaktudást, hanem kommunikációs készséget is ad, azt pedig a legjobb úgy megszerezni, hogy tanárok, csoporttársak eleve több kultúrának és szakmának a képviselői.

- Vitathatatlan, hogy Európa egységesedik, de azért nem szabad áltatnunk magunkat azzal, hogy kulturálisan is homogén egységről volna szó. Ez persze jó, mert meg kell őriznünk nemzeti sajátosságainkat, értékeinket, kultúránkat, így szép és sokszínű Európa. De a képzésben majd az elvárásokban és a teljesíthetőségben nem okoznak problémát a kulturális különbözőségek?

- Azt gondolom, hogy igazából az a jó képzés, ahol a couleur locale, a helyi szín megvan. A mi egyetemünk, sőt Budapest mint oktatási központ sem emelkedhet ki másképpen. Például nálunk az MBA kelet-közép-európai fókuszú. Csereszabatos, mert az MBA jól definiált termék, tehát a hallgató tanul HR-t, számvitelt, szervezési tudományokat, gazdaságpolitikát, de ezt nem úgy általában: én például kelet-közép-európai komparatív gazdaságpolitikát oktatok. Aki hozzánk jár, az megérti az orosz térség sajátosságait, tanul a Balkánról, hozunk bőven magyar tapasztalatot. Aki ideküldi a munkatársát, épp ezt keresi: nem általában akarja, hogy eszes legyen a jövő vezetője, hanem azt is, hogy ismerje a térséget. Van ráció az egységesítésben, de ha odavész a helyi íz, az minőségromlással jár. A bolognai folyamat ugyan a homogenizálás irányába mutat, de már az első, kellően vegyes tapasztalatok alapján elmondhatjuk: jó dolog ugyan, hogy a hallgató eljöhessen Barcelonából, és mi be tudjuk fogadni, de azért az, amit itt tanítunk, más is legyen, mint Barcelonában. Szerintem ki fog alakulni, hogy kinek mi a fortélya, erőssége.

#page#

- Vagyis most még az uniformizálásnál, a helyi sajátosságok lenyesegetésénél tartunk, de nemsokára újra föl lehet majd díszíteni ezekkel a magyar felsőoktatást?

- Ezt a piac is ki fogja tapogatni. Mint ahogy az orosz egyetemeken nagyon jó a matematika-, a fizikaképzés, és ez akkor is megmarad, ha bekapcsolódnak a nemzetközi képzésbe, nekünk is megvannak az erősségeink, a sajátosságaink. Ilyen például a rugalmasság, az alkalmazkodóképesség, az innováció. Minden intézménynek meg kell találnia a maga erős pontjait. De a magyar piac mindig is más lesz munkaerőpiacként is, mint mondjuk a koreai. És ezt az idejövő koreai cégeknek is tudomásul kell venniük, meg kell érteniük, mint ahogyan a munkaerőnek is el kell fogadnia, hogy bizonyos tulajdonosokhoz más elvárások tapadnak. A képzés során arra is figyelnünk kell, hogy az erre való érzékenység, a kulturális akklimatizációs képesség megerősödjön a hallgatókban .

- Nagyon pesszimista az az összegzés, hogy a felsőoktatásban minőségromlással kell számolnunk, a képzési folyamat megnyúlása miatt viszont növekednek a költségek, vagyis drágábban rosszabb minőséget állítunk elő?

- Sajnos, ezek a tendenciák léteznek, de ezekbe nem kell beletörődnünk. Ha elindult egy trend, hogy Bologna miatt europaizáljuk a magyar oktatást, akkor egy darabig megyünk erre, de egy idő után korrigálni kell. Ehhez meg kell érteni a társadalom és a gazdaság igényeit. A gazdaság nem standardizált embert igényel. A korrekció egyik iránya a többfajta képzés, ami sajnos tovább tart, és többe is kerül. De azért hozzáteszem: a tanulás ugyan beruházás és költség, de örömforrás is, tehát fogyasztásként is föl lehet fogni. Ha valaki a gyerekét teniszre meg balettra járatja, az nem pusztán költségnek tekinti az oktatást, és jó okkal. Aki jogot, közgazdaságtant, kommunikációt tanul, az érezze, hogy ezzel ő maga is gyarapodik. Talán az is terjed, hogy valaki munkába áll, és egy későbbi életszakaszában, már tapasztalatokkal felvértezve, visszajön tanulni.

- Felsőoktatásról beszélgetve nem kihagyható a kérdés: a tandíjjal kapcsolatos polémiáról mi a véleménye?

- Az embernek több nézete van, mert több énje is van ebben a kérdésben. Nagyon nehéz közelről, konkrét diákokat nézve egyszerű választ adnomi. Ha tanárként nézem, jól látom, hogy vannak olyan hallgatóink, akiknél otthon minden fillér ki van számítva, és vannak olyanok, akik Mercedesszel járnak az egyetemre. Nem tekintem Amerikát példaképnek, de amikor az Egyesült Államokban tanítottam, azt éreztem, hogy a tandíjfizetés motiváló tényező, és az intézményeknek is ad egyfajta mozgásszabadságot. A mobilitásra azonban mindenképpen ügyelni kell. Amerikában vannak liftek: vannak esélyeid, ha jól sportolsz, ha katonának állsz, esetleg a bőrszíned miatt, vagy segít az egyház, egy alapítvány... Nem tartom ördögtől valónak a tandíjat, sose tartottam annak. Tehát nem bánom, ha fizetni kell, de legyenek liftek. Közgazdászként modellben tudok gondolkodni, tanárként pedig látom a szociális valóság sokszínűségét, és azt szeretném, hogy a kormányzat által választott megoldások az élet sokszínűségét képezzék le.