Igaznak látszik, hogy ha az összes áramot felajánlanák a szolgáltatóknak a szélerőművekkel, napelemekkel, biogázüzemekkel, esetleg vízerőművekkel rendelkező vállalkozások, akkor az állam nem lenne képes nyélbe ütni az "üzletet". Az alternatív energia fontosságát ugyan senki nem kérdőjelezi meg, ám még maga az állam is fékezni kénytelen olykor a szélnek, a napnak, a víznek ilyetén hasznosítását. De ha ez így van, akkor vajon mi okból tudta megteremteni Németország vagy Ausztria azt, hogy a lakosság közvetlenül érdekelt legyen lakóhelyének mind nagyobb arányú napkollektorral, újabban hőszivattyús rendszerrel való ellátásában, s ezáltal abban, hogy a természet segítségével melegítse fel a fűtőtestekben cirkuláló vizet?

Nagyságrenddel drágábban

Az előző kormányzati ciklusban országgyűlési képviselőként megújuló energiával foglalkozó kormánybiztos, jelenleg a mezőgazdaságért felelős államtitkár, s mint ilyen, az agrárium energiatermelő képességének bővítését szorgalmazó politikus nem fogadja el azt a felvetésünket, hogy a takarékosságra való hatékony ösztönzés csak a gazdag államoknak lenne a sajátja. Gőgös Zoltán a Piac és Profitnak ki is fejtette: a következő évek kormányzati energiapolitikai elképzelései alapján éppen az ellenkező következtetésre lehet jutni. Dacára annak, hogy kezdve a bioüzemanyagoktól egészen a szélerőművekkel előállított áramig egyelőre nagyságrenddel drágábban lehet energiát termelni, mint a hagyományos módszerekkel. Pedig nálunk az nemigen jellemző - Ausztriában viszont széles körben tetten érhető közösségi tudat -, hogy a lakosságot nem foglalkoztatja az akár 20-30 százalékkal drágább villamos áram, ha azt például szélerőművekkel állítják elő. Magyarországon egy ilyen hátterű drágulás úgymond kiverné a biztosítékot. Az államtitkár információi szerint ma is eléri a 100 milliárd forintot az a "pótlék", amelyet az állam hozzátesz a megújuló energiát termelő berendezések üzemeltetéséhez.

A képlet tehát látszólag egyszerű, napkollektort venni is akkor éri meg, ha ad hozzá az állam 50 százalékos támogatást. S jelenleg azt látni, hogy Magyarországon még a gazdagok sem veszik, mert elégséges dotáció nélkül nem kifizetődő. Három-négy évvel ezelőtt adott az állam nagyobb támogatást, s az idén is volt egy pénzkeret, amely a kollektorok elterjesztését volt hivatott szolgálni, de Gőgös Zoltán nem nagyon tud másmilyen hasznosításról, mint olyanról, hogy medencéket fűtenek a nap hőjét hasznosító eszközzel. A sokáig kormánybiztos mai államtitkár ezért is tartja célszerűbbnek, hogy az állam ma még inkább a házak szigetelésére, az ablakok cseréjére összpontosítsa a pénzeket, mert nem az átlagember érdekeltségét javítja egyelőre a fűtésre, vízmelegítésre alkalmas napkollektorok német vagy osztrák mintájú támogatása.

Rázós adatok

Az igazi konfliktus nem itt, a jó piaci lehetőségeket kínáló bioüzemanyag előállításánál és értékesítésénél keletkezik, hanem a valamelyest hagyományosabb megújuló energetikai ágazatokban. Ott, ahol a villamos áramot termelni és az országos hálózatnak eladni akaró szél- és vízerőműveket építő, napelemeket felállító vállalkozók működnek. A történésekre hivatalból rálátó szakminisztériumban, a gazdaságiban pontosan egy embert találtunk is, aki precízen ismeri a nemzetközi trendeket, a feszültségeket kiváltó hazai okokat, s még abban is szakavatott, hogy mely jogszabályoknak és hogyan kell megváltozniuk ahhoz, hogy az alternatív energia a mainál jobb szolgálatot tehessen a magyar gazdaságban. Akinek világos jelen- és jövőképe van a megújuló energia hasznosításáról, az maga Kóka János miniszter, aki legutóbb például a Magyar Szélenergia Társaság szakmai konferenciáján vázolta fel a hazai és nemzetközi trendeket.

Azt a miniszter sem tagadja, hogy a motivációk nem egyformák, hiszen van, ahol a környezetvédelmi szempontok, van, ahol a fenntartható fejlődés, s van, ahol egyszerűen csak a politika érdekei jelennek meg domináns módon. S nem mellékesen lehetnek üzleti, anyagi érdekek is, amelyek fontos hajtóerőnek számítanak. Magyarországon egyelőre a legfőbb energiapolitikai stratégiai cél azonban a takarékosság, elvégre döntően egy vezetéken érkezik hozzánk a gázellátás 80 százalékát kitevő orosz szénhidrogén úgy, hogy egységnyi GDP előállításához másfélszer annyit használunk fel belőle, mint amennyi az Európai Unió átlaga.

#page#

Valóságos program a megújuló energia hasznosítása is persze, amelyet a gazdasági tárca vezetője, úgymond, nem sajátít ki ágazatának, ellenkezőleg, tekintettel a biomassza, biogáz, bioetanol viszonylag bő "meglétére", agrárgazdasági kérdésnek is tekinti e terület fejlődését. Nem mellőzve a mezőgazdaság teremtette lehetőségeket, Európában általában mégis az alternatív energiahordozóknak a villamos áram előállításában vállalt szerepét nézik árgus szemmel. Kóka János ezt egy jellegzetes adattal világítja meg, azzal, hogy 22,1 százalékkal kell növelni a megújulóenergia-bázisú villamos áram termelésének részarányát az Európai Unióban, s értelemszerűen kötelező e tárgyú nemzeti célelőirányzatokat kidolgozni. Magyarország esetében 2010-re 3,6 százalékos a zöldáram részaránya, ám ezt már sikerült 2005-ben túllépni.

A biogáz ugyancsak egyfajta "sikerágazat" lehet az alternatív energiahordozók hazai hasznosításánál, s a geotermia is magyarországi specialitás. Elvileg tízszeresére növelhető az így nyert energia, ha orvosoljuk a kapcsolódó környezetvédelmi problémákat. A miniszter elismerte, hogy hazánk ugyan jó terep a napenergia hasznosításához, ám a gazdaságossági mutatók egyelőre nem bátorítanak az áram ilyetén előállítására és hálózatba kapcsolására, viszont a helyi igények kielégítésére jó lehetőségek kínálkoznak. Kóka János kifejtette, hogy főleg innovációs kérdés az, mikor éri el a zöldáram gazdaságossága a hagyományos, fosszilis energiahordozókkal előállított villamos áram gazdaságosságát. Vagyis ma kizárólag állami támogatással lehet fenntartani a zöldáram termelését, s ezáltal úgymond donorfüggő marad ennek az energiaformának a felhasználhatósága.

Miniszteri igen a nemre

A szélkerekek többnyire szimbolikus látványosságai is egyes országok gazdasági fejlődésének. Ennek ellenére Magyarországon, bármennyire is meghaladja az engedélykérelmekben megfogalmazott igény az 1000 megawatt összteljesítményt, a műszaki, technikai és gazdaságossági korlátok miatt a Magyar Energia Hivatal mindössze 300 megawatt kapacitáshoz ad engedélyt. Ezzel a korlátozással a gazdasági tárca vezetője egyetért, az okokról pedig elmondta, hogy azok a hazai villamosenergia-rendszer összetételében keresendők. A legnagyobb hazai erőműnek, a paksinak a szabályozása lényegében nem teszi lehetővé a mennyiségi igényekhez való pró és kontra gyors alkalmazkodást, s egyelőre korlátozott a nemzetközi piacról való beszerzés technológiája is. A miniszter elismeri, hogy nem a legjobb szabályozási módszert találta meg a politika akkor, amikor a kötelező áramátvételi feltételeket foglalta törvénybe. Ha ma ismét érvelni lehetne, akkor a politikának azt a célt fogalmazná meg Kóka János, hogy aukciós módszerrel biztosítsák az átlátható versenyt a villamos áramot termelők között.A kiegyensúlyozó kapacitások hiánya tehát változásért kiált. A 8500 megawatt kapacitással bíró magyar villamosenergia-rendszerben ma úgy kell szabályozni, hogy a 2500 és a 6000 megawatt között változó igényeket sikerüljön kielégíteni. Éjjelenként vissza kell szabályozni 2500 megawattra a termelést, hiszen csak ennyire van szüksége az országnak. De az alaperőművek kapacitása 3000 megawatt, a szabályozható, "menetrendtartó" erőművek kapacitása pedig 2600 megawatt. Ha ezek után az ország több szélerőművet akar, akkor előtte meg kell oldania a szabályozható erőművek kapacitásának a növelését. Kóka János mielőbbi teendőnek gondolja annak megvizsgálását, hogyan lehet az e feladatra alkalmas erőművek számát növelni. Legalább ennyire fontos, hogyan lehet a nemzetközi hálózatokkal való összekapcsolást megteremteni, különös tekintettel az orosz-magyar, a román-magyar és az ukrán-magyar energetikai lehetőségekre. Közvetett módon, de idetartozik, hogy megállapodásra készül a román és a magyar kormányzat azért, hogy összekapcsolható legyen a két ország energiahálózata. A határkeresztező kapacitások fejlesztéséhez állami, kormányzati szerepvállalás mindenképpen szükséges, de Kóka János szerint az új kapacitások felépítéséhez már a magánszektor érdekeltségének lesz lényeges szerepe.