"Ha majd minden vizet megmérgeztetek, és minden növényt és állatot elpusztítottatok, akkor fogtok rájönni, hogy a pénz nem ehető" - jósolta egy indián törzsfőnök. Reméljük, nem lesz igaza. Az elmúlt negyven évben világszerte az érdeklődés homlokterébe kerültek az iparosodás globálisan ható káros következményei, amit éppen a vállalatok mértéktelen profitszerzése és a határ nélküli gazdasági növekedésben való hit eredményezett. S ezeket szenvedi most egész bolygónk: az olajbotrányokat, a szmogot, az üvegházhatást, a globális felmelegedést, az esőerdők irtását, a folyóvizek szennyezettségét.
A vállalatok "bűneit" számos cikk, könyv és film leplezte már le. Legutóbb pedig a The Corporation című dokumentumfilm tette fel a kérdést, hogyan lehetséges, hogy egyes óriáshatalmú vállalatok minden jog felett állva zsigerelik ki emberi és természeti környezetüket a termékelőnyök és a minél több profit céljából. S vajon mindazt, ami egyes vállalatok és az ökoszisztémára fittyet hányó gazdasági növekedés lelkiismeretén szárad, most, hogy már a rombolás eredményeit érzékeljük, helyrehozhatják-e, megjavíthatják-e éppen a vállalatok és a fogyasztói társadalmak, és elindulhatnak-e egy másik úton?
Nyilvánvalóvá vált, hogy ha nem változtatunk drasztikusan a jelenlegi gazdasági növekedés mértékén és módján, és ezt nem kísérik társadalmi, politikai változások, illetve nem lesz globális együttműködés a fölhalmozódott problémák mérséklésére, akkor néhány évtizeden belül, a jövő generációi számára élhetetlené, vagy legalábbis nagyon mostohává válik a föld.
A fenntarthatóság és a felelősség
Maga a fenntartható fejlődés fogalma új keletű, elsőként 1987-ben az úgynevezett Bruntland Egyezményben deklarálták mint irányelvet. A fenntarthatóság alatt alapvetően a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást értjük, vagyis azt, hogy a gazdaság azokat az erőforrásokat használja, amelyeket a társadalom és a környezet állít elő, és termel újra. A megoldások minden iparágra külön-külön jellemzőek, például hogy az ásványvíz-palackozó és -forgalmazó cégek törekednek a természetes erőforrások és az energiafelhasználás csökkentésére, és a környezetkímélő gyártási eljárások alkalmazására. De törekednek az életminőség megőrzésére, fejlesztésére is, amely a szociális jólét elérésével párosul, és ennek alapja az esélyegyenlőség, a demokratikus jogok és a mindenki számára elérhető oktatás.
A fenntartható fejlődés olyan országban lehet igazán eredményes, ahol ehhez létezik egy átfogó, a céloknak alárendelten működő intézményrendszer: azaz mind a kormányzat, mind a forprofit, gazdasági és nonprofit szféra kiépíti hátterét. Ezenkívül elengedhetetlen a fenntarthatóság szélesebb körben való elfogadtatása, terjesztése, tehát az oktatási és szemléletformáló-kommunikációs tevékenységek folytatása. Ezt Magyarországon is felismerték, legalábbis a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben erre kitérnek.
A fenntarthatóságot jelenleg főként a nyugat-európai országok kezelik kiemelten, ezek közül is leginkább Anglia, amely úttörőként 2000 márciusában külön minisztériumot hozott létre a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának kormányzati kezelésére. A tárca azokat az üzleti törekvéseket támogatja, amelyek gazdasági, társadalmi és környezeti haszonnal járnak. Emellett több olyan rangsor is létezik, amely a társaságokat ilyen irányú tevékenységük alapján értékeli. A két legjelentősebb a FTSE4 Good Indices és a Community Corporate Responsibility Index.
A fenntartható fejlődés alakulását jelző mutatók célja, hogy egy adott ország, térség, vállalat számára egyértelműen megmutassa a fenntarthatóság felé haladás mértékét, mérje az eredményeket, és lehetővé tegye az összehasonlítást a különböző időszakok, illetve nemzetközi szinten az országok, térségek között. Egy másik megközelítésű mutatószám az úgynevezett "ökológiai láblenyomat". Ez azt mutatja meg, hogy egy adott ország, település a földrajzi kiterjedése hányszorosának megfelelő területet vesz igénybe ahhoz, hogy élelmiszer-, víz-, ruházkodási, energia-, szállítás-, lakóhely-, alapanyag- stb. szükségleteit kielégítse, illetve "megtermelt" hulladékát elhelyezze (forrás: www.unesco.hu, www.ff3.hu).
Kifizetődő-e "fenntarthatónak" lenni?
A CSR "kifizetődőségét" konkrét tanulmányok is kimutatták. Nagy-Britanniában komoly hagyománya van a téma feldolgozásának. A brit Üzleti Etikai Intézet (Institute of Business Ethics) Megéri-e üzletileg etikusnak lenni? című tanulmánya már 2003-ban megállapította, hogy a brit nagyvállalatok esetében kimutatható kapcsolat áll fenn a társadalmi felelősségvállalás és a jelentős mértékű profitnövekedés között.
Emellett a cégvezetők is egyre inkább felismerik a CSR üzleti hasznát. A londoni Economist Intelligence Unit (EIU) 2004. februárban publikált tanulmányában 23 ország négyezer vezérigazgatója körében végzett felmérést, és megállapította: öt vezetőből négy hisz abban, hogy 2010-ig jelentősen emelkedik a cég brandjének értéke a CSR-nek köszönhetően. Mindehhez azonban elengedhetetlen, hogy a szkeptikus vásárlókat is sikerüljön meggyőzni az eszköz tisztaságáról.
A CSR - a közvélekedéssel ellentétben - nem egyenlő az adományozással, nem PR-eszköz. Tehát el kell érni, hogy a fogyasztók belássák: az az ő érdekeiket is szolgálja. A változást pedig ők maguk kényszeríthetik ki azáltal, hogy a szimpatikus cég áruit teszik kosarukba, a "nemtörődöm" társaság termékein pedig átnéznek.
Etikus magyar vállalatok
Magyarországon még csak most kezdték el vizsgálni, hogy milyen mértékben van jelen a társadalmi felelősségvállalás az egyes cégeknél, és azok vezetői hogyan viszonyulnak a kérdéshez. Az azonban jól látszik, hogy még gyerekcipőben jár a vállalatoknál a társadalmi felelősségvállalás és fenntarthatóság gyakorlata, de néhány pozitív példát azért találunk. Persze az továbbra is nagy kérdés, hogy az olyan vállalatok, amelyek működése eleve káros az egészségre és a környezetre, hogyan teljesíthetik ellentmondások nélkül a társadalmi felelősségvállalásukat. Mindenesetre a fenntarthatóság irányelve nyitott minden vállalat számára, és egyre több CSR-szervezethez, kezdeményezéshez csatlakozhatnak Magyarországon is (lásd Global Compact).
Ahhoz, hogy hazánkban is erőteljesebben beinduljon a vállalatok tudatosodásának folyamata, kormányzati szándék is szükségeltetik. Nagy-Britanniához hasonlóan, egy minisztérium vagy kormányzati szervezet nagyon sokat segíthetne a fenntartható fejlődéssel szinkronban működni kívánó cégeknek. A változást azonban nem lehet csak felülről kikényszeríteni. Komoly eredmény Magyarországon is csak akkor várható, ha a CSR nem mint kívülről rájuk aggatott nyűg tűnik fel a cégek szemében, hanem a vállalati kultúra természetes részévé válik, és a döntéseknél meghatározó szerepet játszik.
Sánta Edina-Sőregi Viktória
