"Uram, a szerver tönkrement"

"Mert ez a szerver nagyon jó, a következő 5 évben nem kell vennünk újat, csak ezt, most, utoljára, uram."              

Mindannyiunk emlékszik arra, amikor az első céges szerver megérkezett: valószínű, hogy nem sokat értettünk a sok mozaikszóból, ami a specifikáción, aztán a dobozon, majd később a gépen magán szerepelt, de tudtuk: szintet léptünk a komoly céggé válás rögös útján.

A kezdeti örömöt később az alkalmazások, illetve azok telepítése és üzemeltetése során szerzett sok-sok tapasztalat árnyalta, melyet rosszabb esetben a senior cégvezetői réteg már egy szervercserével is megfejelt, adatvesztés nélkül.

A komoly cég - junior és senior vezetőktől függetlenül - azonban ma már nem it-infrastruktúra kérdése. Amíg évekkel ezelőtt a vezetékes telefonszám, a belső telefonközpont és céges szerver nyomtak a latba a cégek „komolyságát" illetően, addig ma már a többen az olyan egyszerű megoldásokat preferálják, melyek nem igényelnek egyszeri, vagy többszöri nagy összegű beruházást, és a fenntartási költségeket is minimalizálják.

Ilyenek a felhőszolgáltatások is, melyekkel ugyan a kliens gépek - tehát a munkatársak számítógépeinek, egyéb mobil eszközeinek - megvásárlását nem tudjuk megspórolni, de a szerver és a hozzá kapcsolódó bonyolult alkalmazásokat, az azokat üzemeltető rendszergazda havidíjait annál inkább. A szolgáltatás megrendeléséhez nincs más dolgunk, mint egy óriás szerverparkot üzemeltető szolgáltatót felkeresni, elmesélni nekünk, hogy milyen szolgáltatásokat - vállalati, bárhonnan és bármilyen eszközről elérhető emailt, közös naptárt, weboldalt, közös tárhelyet, egyéb vállalat specifikus alkalmazásokat - és hányan szeretnénk használni és erre vonatkozóan egy havidíj keretében kapunk egyedi ajánlatot. A havidíjat a következő évek hónapjaival felszorozva is meglepő eredményre jutunk, ha a felhőszolgáltatásokkal szembeni helyi megoldások kapcsán szeretnénk a beruházásunkra megtérülést számítani: ha még ki is bírja a következő 5 évet a sokszázezer forintos szerver, a járulékos költségek - mint rendszergazdai díjak, szoftver beszerzési költségek - igencsak elszállt összeget eredményezhetnek a következő évekre.

Mindezek mellett a felhőszolgáltatások vitathatatlan előnye, hogy a már említett óriás szerverparkokban minden úgy van megépítve, hogy amennyiben bármilyen informatikai katasztrófa történne - merthogy a technika ördöge ott sem alszik - úgy a kiesett erőforrások helyét automatikusan átvegye egy másik gép, mely sok esetben fizikailag is máshol van tárolva annak érdekében, hogy a természeti katasztrófák kapcsán is minimalizálják a kockázatot az egyes szolgáltatás kiesésben.

*A GTS Hungary a Felhasználó által megadott adatokat az adatvédelmi törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli, harmadik félnek azokat nem adja át. A Felhasználó emellett hozzájárul, hogy a GTS felhasználja az adatait további marketing tevékenységei során.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo