Elfojtott agresszió

Az agresszió elfojtása meglehetősen káros dolog, legalább annyira, mint máson levezetni. Mivel a passzív-agresszív emberek magukba fojtják ezt az érzést, így általában a felszínes szemlélő nem veszi észre a jeleket. A legtöbb esetben egyértelműen megállapítható, hogy mikor van dolgunk ilyen emberrel, mert vannak a többségnél egyező ismérvek. Ide tartozik, hogy ha elvállal egy feladatot, akkor rövid időn belül ki akar belőle hátrálni. Ha ez nem sikerül, akkor nem sok köszönet lesz a feladatok végrehajtásában. 

Szintén passzív-agresszív viselkedésre utal, ha valaki túl sokat mondogatja, hogy ő nem haragos, nem mérges, azaz tagadja a szemmel látható állapotát. Ez a düh egyik legjellemzőbb jele, mivel mind a környezetével, mind önmagával el akarja hitetni, hogy nem érez dühöt. 

Sőt a “nekem mindegy, rendben van” is hasonlóan ráutaló magatartás, mivel bár elfogadja látszólag a történéseket, magában forr a dühtől.

Hatásos fegyvere az is, hogy az ember lelkébe gázol, kiosztja, és ha úgy tűnik, hogy túllépett minden határon, akkor nemes egyszerűséggel közli, hogy csak vicc volt az egész.

Mi a megoldás?

A legegyszerűbb és leginkább célravezető megoldás, ha figyelmen kívül hagyjuk a viselkedését és azt, amit mond. Mivel állandó figyelemre van szüksége, így előbb-utóbb felhagy ezzel a stílussal, de persze az nem mindig olyan egyszerű. Lehet, hogy csak kolléga, akinek a munkahelyi viselkedésén könnyedén át tudunk lendülni, de meglehet, hogy családtag egy ilyen passzív-agresszív személy, amikor igazán nehéz védekezni ellene. Sőt az sem mindig megoldás, hogy figyelmen kívül hagyjuk az esetleges szurkálódást, mert attól függ, hogy mennyire érint meg, hogy milyen passzban vagyunk éppen. 

Alapvetően meglehetősen nehéz együtt élni egy ilyen személlyel, mivel általa bizalmatlanná válhatunk. Azt képzelhetjük, hogy a másik ember is szavahihetetlen és bántó, holott erről szó sincs. Párkapcsolat esetében kifejezetten könnyű figyelmen kívül hagyni ezeket a jeleket, hiszen a rózsaszín köd elvakít, de ha felszáll, akkor szembesülünk a valósággal. Megváltoztatni nem fogjuk tudni őket, de ettől függetlenül teret sem engedhetünk nekik amiatt, mert sajnáljuk, hogy ilyen a személyiségük. 

Sőt, az is előfordulhat, hogy éppen magunkon érezzük a jeleket, de mérlegelnünk kell, hogy átengedjük-e a hatalmat a viselkedésünk felett. Ha okosan csináljuk, akkor könnyen legyőzhetjük, mert rálátunk a problémára. Ellenkező esetben rövid úton passzív-agresszívvé válhatunk, ami senkinek nem lesz jó.