A közönség a hatékonyságnövelést díjazta

Vállalkozások számára hasznosítható hatékonyságnövelő webes alkalmazás kapta a leginnovatívabb találmányak járó közönségdíjat a negyedik alkalommal megrendezett Innovációs TechShow-n.


Kép:sxc
A rendezvényen a 21 magyar csúcstechnológiai találmány mutatkozott be a közönség előtt. A befektetőkből álló szakmai zsűri elismerését a Pázmány Egyetem laborja által fejlesztett háromdimenziós erőmérő szenzor kapta. 

Több száz résztvevő látogatta meg szerdán a negyedik alkalommal megrendezett Magyar Innovációs TechShow-t, ahol a legújabb hazai infokommunikációs fejlesztések, találmányok mutatkoztak be.  A pályázat útján kiválasztott kiállítók többek között a gyógyászat, a közlekedés, a játék, valamint az egészség területén mutattak be innovatív megoldást.

Idén a szakmai közönség szavazatai alapján a TcT Hungary Kft. által fejlesztett JobCTRL (Jobcontrol) kapta a leginnovatívabb megoldásnak járó díjat. A vállalatok számára fejlesztett alkalmazás a fejlesztők elmondása szerint 10-20 százalékos növekedést képes elérni a munkaerő-kezelés hatékonyságában. A kockázati tőkebefektetőkből álló zsűri díját az OptoForce nevű háromdimenziós erőmérő szenzor kapta, melyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia Kara fejlesztett. A legjobban prezentáló társaság a BME-Infokom Innovátor Kft. volt.

A leginnovatívabb fejlesztésért járó közönségdíj: JobCTRL
TcT Hungary Kft.

A TcT Hungary Kft. 1995-ös alapítása óta Magyarország vezető K+F vállalkozásai közé nőtte ki magát. Kutatóműhelyéből sorra kerülnek ki a magas innováció tartalmú sikeres termékek, ahogy a 2010-es TechShow győztes CallMix is. Idén a JobCTRL rendszer mutatkozik be, amely egy 3 éves K+F program eredményeként a vállalatok hatékonyságnövekedésére nyújt egyedülálló megoldást. A rendszert használó vállalatok a bevezetést követően 30%-os növekedést is realizálhatnak, továbbá oly módon támogatja a vezetői munkát, hogy a vezetők hagyományos tevékenységei akár a felére is csökkenhetnek.

A zsűri által odaítélt TechShow Nagydíj: Optoforce
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia Kar

"Az OptoForce egy olyan háromdimenziós erőmérő szenzor, amely messze megelőzi képességeiben a piacon jelenleg elérhető hagyományos egydimenziós alapszenzorokat. A háromdimenziós erőmérő képességével pedig nem csak az erő nagyságát hanem annak irányát is képes érzékelni (például csúszás), ezáltal nemcsak felülmúlja ezen érzékelőket, hanem gyakorlatilag új kategóriát teremt a piacon. A háromdimenziós erőmérésen túl a rendkívüli mérési átfogása teszi egyedülállóvá az érzékelőt, ami képes akár egy tollpihe érintését detektálni, valamint az emberi tapintáshoz hasonlóan akár pulzusmérésre is használható, de emellett egy kalapácsütésnek is ellenáll, sőt még mérni is képes azt!"

A legjobb prezentációért járó díj: RemoteSense (BME-Infokom Innovátor Kft.)

A RemoteSense új szintre emeli a vezetéknélküli szenzorhálózatokat. Az alkalmazott rádiós technológiának és a korszerű protokollnak köszönhetően egy olyan átviteli rendszert hoztunk létre, mely önszerveződő módon, energia- és költséghatékonyan tud információt eljuttatni egy központi egységhez úgy, hogy a terjedési tulajdonságai lényegesen jobbak, mint más, hasonló technológiáknak. A rendszer szabadtéren 2-3 km-es körzetben, épületen belül pedig 3-5 szint között biztosít átvitelt, miközben hagyományos ceruzaelemről is több évig működik. A megoldás kiválóan alkalmazható vezeték nélküli smart metering feladatokra, segítségével víz-, villany-, illetve gázórák távoli leolvasása is megoldható. Környezetvédelmi monitoring és egészségügyi megfigyelő rendszereknél új lehetőségeket nyit a nagy hatótávolság, az energiahatékony működés és a state of the art biztonsági megoldások használatával. A kétirányú kommunikációnak, valamint az egyszerű és önműködő telepítésnek köszönhetően ipari létesítményekben és intelligens otthonokban egyaránt alkalmazható mind információgyűjtésre, mind beavatkozó egységek vezérlésére.

  

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo