50 ezer embert kiszervezne a GE - mi lesz a magyarokkal?

A döntés még nem született meg, egyelőre vizsgálja a General Electric (GE), hogy a világszerte 50 ezer embert foglalkoztató, több mint 13 milliárd dolláros éves forgalmú Consumer and Industrial üzletágat önálló cégbe szervezi-e.

Szabó Eszter, a GE közép-európai kommunikációs vezetője tájékoztatása szerint a kiszervezés Magyarországon 10 ezer embert érintene, "akik lehet, hogy ha az önálló cégbe való szervezés megvalósul, akkor annak az új cégnek a munkatársai lesznek a jövőben, ami a GE részvényesek tulajdonában lesz". Hozzátette, hogy Magyarországon további 5 ezer munkatársa van a cégnek, ők változatlanul a GE üzletágainál dolgoznak majd a jövőben is. A társaság  közleménye szerint július 10-én jelentette be a GE, hogy a kiszervezés "a GE Hungary Zrt. részét képező budapesti székhelyű Consumer and Industrial európai, közel-keleti és afrikai részlegét is érintené". Az üzletág Ligthing divíziója nyolc gyárat működtet az országban, kettőt Budapesten, egy-egy gyáregységet pedig Győrött, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán, Vácott és Zalaegerszegen. Az Industrial divízió egy gyárat üzemeltet Ózdon, továbbá Magyarországon működik a Lighting kutató-fejlesztő központja is.

Kisebb leépítés

Az MTI pénteki információja szerint a cégcsoport a háztartási gépek, ipari felhasználású elektronikák és a fényforrás gyártásának kiszervezéséről döntött, ennek lebonyolításával a Goldman and Sachs bankházat bízta meg. A GE Consumer and Industrial kommunikációs osztálya korábban többszöri megkeresésre is elérhetetlennek bizonyult, a cég sem telefonon, sem e-mailben nem adott választ azokra az értesülésekre sem, amelyek szerint a nagykanizsai fényforrásgyárban az elmúlt hónapokban 10-15 százalékos létszámleépítést hajtott végre. Az MTI úgy tudja, hogy a GE Lighting fényforrásgyárában a zalai városban nemrég még mintegy 3 ezer állandó dolgozót foglalkoztattak, további 600-at pedig kölcsönzött munkaerőként. Az utóbbiak közül mintegy 400-at már nem vesz igénybe a nagykanizsai gyár, az állandó foglalkoztatottak létszámát pedig főként nyugdíjazásokkal csökkentették néhány százalékkal.

Aggodalomra nincsen ok

A gyárral kapcsolatos elképzelésekről a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke az MTI-nek pénteken azt mondta: az üzletág leválásáról döntött a GE, hozzátéve, hogy a szakszervezetek és az üzemi tanács számára adott tájékoztatás szerint ez a folyamat legalább egy évet vesz igénybe. Hederics István a nagykanizsai dolgozók körében már tapasztalható, az esetleges megszűnésre vonatkozó aggodalmakra válaszul elmondta: ennek nincs reális veszélye, hiszen "világítani mindig kell". Garanciát jelenthet a dolgozók számára az is, hogy a kollektív szerződés 2011 végéig él. Nagykanizsán a termelés legnagyobb része hosszú évek óta a hagyományos izzók gyártása, de autólámpákat és - mind nagyobb mennyiségben - kompakt fénycsöveket is készítenek.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo