"Egy Feszty-képből nem lesz 7.0-ás verzió!"

Keveset tudni Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő vállalatának, a BÁV-nak az elnök-vezérigazgatójáról. Mohl László halkan, a háttérből állítja új növekedési pályára a céget. Ha pedig elvégezte, amit vállalt, úgy tervezi, feláll, és új kihívás után néz a csoporton belül. A műtárgyak tisztelete és a 21. századi kütyükért való rajongás egyszerre van jelen az életében magánemberként és üzletemberként is.

Tizennyolc éves korában alapította első informatikai vállalkozását. Sokáig kizárólag vállalkozóként képzelte el magát, mígnem felkérték egy vállalat informatikai igazgatói pozíciójára. Mohl László rábólintott, egy kikötéssel: ha továbbviheti saját vállalkozásait.

Két három-évvel később egy magyar pénzügyi befektetési holding stratégiai igazgatója lettem. Ezután kaptam azt a megtisztelő felkérést, hogy legyek az Inforg Zrt. elnök-vezérigazgatója, illetve emellett több cég igazgatóságába beválasztottak, többek között az Inforg közvetett kisebbségi tulajdonában lévő BÁV-éba. Majd 2014-ben felkértek a BÁV elnök-vezérigazgatói pozíciójára.

Hová lett az egykori informatikus vállalkozó?

A cégeim ma már önjáró társas vállalkozások, amelyeket remek szakemberek vezetnek. A nagy szerelmem még mindig az informatika, bár ma már szomorúan konstatálom, hogy ehhez a szakmához mások nálam sokkal jobban értenek. Szerencsére tulajdonosként az operatív feladatokkal nem kell foglalkoznom, az a dolgom, hogy jóváhagyjam a stratégiát, majd eldöntsem, hogy az általam választott vezető megfelelően hajtja-e azt végre.

Mi most a legfőbb erőssége?

Nagyon sok tapasztalatot szereztem különböző tevékenységű és különböző nehézségekkel küzdő vállalatoknál, mert az évek során a befektetési holdingban és igazgatósági tagként rengeteg cég életébe volt lehetőségem belelátni. A saját cégeimen keresztül megtanultam, hogy milyen tulajdonosként döntéseket meghozni, és magamon viselni azok súlyát. Vezérigazgatóként ugyanezt teszem.

Kép: PP, Fotó: Hatlaczky Balázs

Bármilyen cég igazgatósági tagságát vagy vezetését elvállalja?

Nem. Csak abban a cégben vállalok tisztséget, amelyet magaménak tudok érezni, amely tevékenységével azonosulni tudok. Kizárólag tulajdonosi szemlélettel lehet ugyanis működő stratégiát kialakítani, és azt hatékonyan végrehajtani, illetve felügyelni a munkát. Hogy termelő vagy szolgáltató vállalatról beszélünk, az valójában mindegy.

Mi vonzotta a BÁV-ban?

Nagy megtiszteltetés és kihívás megőrizni egy 18. században alapított cég tradícióit, és felvértezni a 21. század adta lehetőségekkel egy teljesen új vállalati startégi kidolgozása és végrehajtása révén. „A BÁV az értékek birodalma” az egyik szlogenünk, melyről először azt hittem, az általunk forgalmazott rengeteg gyönyörű tárgyra vonatkozik, de valódi jelentését csak akkor érti meg az ember, amikor megismeri az itt dolgozókat.

Milyen helyzetben vette át a BÁV vezetését?

Az arany ára a hetvenes évektől a nagyságrendileg unciánként százdolláros szintről egyetlen komoly megbicsaklással emelkedett. A 90-es évektől 2013-ig nevezhetjük szigorúan monotonon növekvő függvénynek, ami az ezernyolcszáz dolláros szintet is megütötte. A BÁV esetében duplán fontos az arany: a vállalat kihelyezett kölcsönök fedezeteként aranyat fogad el, és befektetési célú aranytömböket, illetve arany ékszereket forgalmaz. 2013-ban azonban az arany ára nagyon rövid idő alatt ezeregyszáz dollár körüli szintre zuhant. A BÁV igazgatósága már korábban kidolgozta mind a növekvő, mind a csökkenő aranyár kezelésére vonatkozó stratégiát, és annak ellenére, hogy az elemzők döntő többsége ekkor még – nagyon optimistán – növekedést prognosztizált, mi jó ütemérzékkel váltottunk a csökkenő aranyár kockázatait kezelő stratégiára. Abban a vérzivataros évben sok arannyal foglalkozó cég komoly veszteségeket könyvelhetett el, és nem egy meg is rendült, a BÁV viszont 1,3 milliárd forintot meghaladó eredménnyel zárt, amiből több mint egymilliárdot a fedezési tranzakcióinknak köszönhettünk.

A BÁV Zrt. megvásárolja az OREX-Zálogot
A BÁV Zrt. az április végén aláírt szerződés értelmében megvásárolja az OREX-Zálog Zrt.-t és a tulajdonában álló OREX-Zálogkereskedelmi Kft.-t, a tranzakció lezárásához szükséges felügyeleti engedélyeztetési eljárás már elindult. A tájékoztatás szerint a tranzakció sikeres lezárásához a Magyar Nemzeti Bank engedélye szükséges, az MNB jóváhagyásáig a két vállalat továbbra is zavartalanul és egymástól függetlenül működik. A felvásárlás nyomán több mint száz fiókból álló, egységes szolgáltatási hálózat jön létre. A záloghitelezéssel közel tíz éve foglalkozó OREX-Zálog Zrt. megvásárlása a BÁV szolgáltatásainak további fejlesztését teszi lehetővé - közölték. A BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. záloghálózata jelenleg 82 saját és 14 közvetítői zálogfiókkal üzemel országszerte. Az OREX-Zálog Zrt. 30 fiókot tart fent, amelyből 20 a fővárosban van. Az OREX-csoport többi tagvállalatát, az OREX Óra-Ékszer Kereskedőház Zrt.-t és az OREX-Ingatlan Kft.-t az akvizíció nem érinti - írták. A BÁV Zrt. 2015-ben 5,64 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 7,80 milliárd forint után. A tavalyi évet 744 millió forint mérleg szerinti eredménnyel zárta, míg 2014-ben 551 millió forint volt a nyeresége. A társaság dolgozóinak átlagos létszáma 420 volt tavaly.
Kétszáznegyvenhárom éve azért alapították meg a zálogházat, hogy visszaszorítsák az uzsorásokat. A rászorulókat segítették. Van 2016-ban létjogosultsága ennek az üzletágnak?

A záloghitel ma is az egyetlen lehetőség arra, hogy valaki pillanatok alatt készpénzhez jusson. A céget 1773-ban Mária Terézia alapította, és így Magyarország legrégebbi folyamatosan működő vállalata. A BÁV már 1848-as szabadságharcunk idején erősen nyugdíjas korú volt, ma pedig azt szeretnénk, hogy főnix madárként szárnyaljon. A vállalat hatalmas erőssége a több mint két évszázados múltja. Ebből meríthet a megújuláshoz, ha időben felismeri, hogy változnia kell. Az új üzletpolitikánk egyik alapvetése, hogy el mertük vállalni a piacvezető szerepet a záloghitelpiacon, és újabb piacokon célzunk meg hasonló pozíciót. A BÁV-nak, kilépve a záloghitelezői szerepből, pénzügyi szolgáltatóvá, és – a műkincspiaci pozíciónk megőrzése mellett – az ékszerpiacon is meghatározó szereplővé kell válnia. Ma a legújabb technológiák segítségével megpróbálunk olyan szerepet betölteni, amely a fiatalokat is megszólítja. Robbanásszerűen változik a világ, rengeteg új eszközt kell felhasználnunk céljaink eléréséhez. A következő öt-tíz évben bizonyos szakmák biztos, hogy eltűnnek a süllyesztőben. Korábban lassan mentek végbe ezek a folyamatok, ma villámgyorsan lehet elveszni vagy feltűnni bármely piacon. Úgy vélem, az ipari forradalomhoz mérhető szintű változás zajlik ma a világban az informatika nyújtotta lehetőségekkel. A BÁV feladata, hogy felkészüljön rá, és élére álljon a változásoknak.

Sikerült megvalósítania az új stratégiát?

Köszönhetően a BÁV csapatának, igen. Magam köré gyűjtöttem azokat az embereket, akiket képesnek láttam arra, hogy a megálmodott új pályára állítsák a vállalatot. Összetartottam a csapatot, az ott születő gondolatokat mederbe tereltem, irányt adtam a cselekedeteknek. A megújulásnak azonban még csak az elején vagyunk: stabilizáltuk a BÁV piaci pozícióit, és most új termékekkel új piacokat, új célközönséget próbálunk megszólítani.

Jó befektetés a műtárgy?

A műkincs értéke sosem egzakt, pont azért, mert egy van, és ezért is olyan értékes. A mai világot értékválság jellemzi több szempontból is. Ha a nagyszüleinknek feltették volna a kérdést, hogy mit zárnának be egy dobozba, és adnák oda az unokának, mint olyan valamit, ami évek múlva is biztos, hogy érték lesz, ők gondolkodás nélkül tudták volna a választ: a valutát, az ingatlant, az aranyat. Ma sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Az elmúlt évek ingatlanválsága is rámutatott: minden – korábban megdönthetetlennek vélt – értékbe vetett bizalom megingatható. A válság a régen megkérdőjelezhetetlen valutákba vetett hitet is megingatta. Úgy érzem, ma az emberek egyre inkább fordulnak az arany és a műkincsek irányába. Néhány furcsa hatást leszámítva, a műtárgyak értéke mindig felfelé megy. Személyes kedvencem, Feszty Árpád festményéből sohasem lesz hetes verzió, mint az iPhone-ból. És azonkívül, hogy ezek értéket képviselnek, szerethetők is. Tartozik mindegyikhez egy történet. A történeteket pedig nem lehet nem szeretni. De persze, ahogy minden befektetés esetében, itt is érteni kell a piachoz.

A fiatalok inkább iPhone-ra gyűjtenek, és nem aukciókra járnak. Miért?

Szinte minden ismerősömnek fel szoktam tenni három kérdést: érdekli-e az aukció, látott-e már filmen aukciót, és volt-e már árverésen. A háromból csak az utolsóra szoktak nemmel válaszolni. Sokat dolgozunk azért, hogy ez ne így legyen. Érdekes módon a legtöbben azt gondolják, hogy ez a felső tízezer úri huncutsága, ahol olyan tárgyak vannak, amelyek vagyonokért cserélnek gazdát. Holott ez nem igaz. Minap jártam egy barátomnál. Volt az otthonában egy nagyon impozáns, vászonra nyomtatott kép. Pillanatnyi hatást váltott ki, nem hagyott mély nyomot. Megkérdeztem, hogy miért nem jönnek el az aukcióra, és választanak egy valóban emberi kéz által festett, egyetlen példányban készült alkotást. Azt felelték: mert ők azt nem tudják megfizetni. Pedig, mint kiderült, a kép – amelyből akár egy tucatot is rendelhet – árából az aukción egy egyedi, valódi értéket képviselő alkotást vásárolhatott volna. Szeretném, ha terjedne ez a szemlélet, így mindig is célunk lesz olyan tárgyakat árverésre bocsátani, amelyek elérhetők a legtöbbünk számára.

Ön mit venne meg az aukción, azt a festményt, ami tetszik, vagy azt, amiről a szakértők úgy vélik, érdemes megvenni?

Azt a képet veszem meg, amely érzelmeket vált ki belőlem, amelyről úgy érzem, évek múlva is megmozgatja a lelkem. De a kütyük is fontos szerepet játszanak az életemben.

Mi egy cég legnagyobb értéke ön szerint?

A munkatársai, múltja, valamint a tudás, amit fel tud halmozni. Ha ebben a három pillérben jól áll, sikeres lehet.

A múltat említette. Ennek nem mondanak ellent az imént említett eltűnő szakmák vagy a néhány év alatt milliárdos nagyságúra növő startupok?

Innováció és tradíció szorosan összefügg, még akkor is, ha ma ez sokak számára egymásnak ellentmondó fogalmak. Néhány esetet leszámítva abból az újításból lesz valódi tartós siker, amelynek van gyökere. A Microsoft vagy a Google valóban ellentmond ennek a teóriának, de az ő esetükben a termék sem létezett korábban. A legtöbb startup azonban egy zseniális ötletből nyílik ki, virágzik, nagy lánggal ég, majd kialszik. Kevesen vannak, akik egy ötletből azután nagy céget építenek. Még mindig több példa van a tradicionális alapokon végrehajtott tartós innovációra. A mai világban csak annak van jövője, aki változik, aki kihasználja az új lehetőségeket, de eközben a múltat nem tapossa el, hanem építkezik rá. A májusi aukciónkon például – miközben szeretnénk megőrizni a show személyes jellegét – már okostelefonos alkalmazáson keresztül is lehet majd licitálni.

Cserekereskedelem az adóhivatallal?
Műalkotással is törleszthetik adókötelezettségüket az olaszok Dario Franceschini olasz kulturális miniszter bejelentése szerint. A felajánlott műkincseket szakértő bizottság értékeli.
Ön fektet startupba?

Igen, magánemberként és az Inforg Zrt. elnök-vezérigazgatójaként is.

Hogy választja ki, hogy melyik induló vállalkozásból lesz sikertörténet?

A jó minden esetben mást jelent. Más hoz sikert az antikbútor-értékesítésben, és más az applikációfejlesztésben. A cég tevékenységében, az adott cégben élő emberekben, valamint a piacban kell meglátni a lehetőséget.

Mire számít 2016-ban?

A világ számára mozgalmas, a BÁV életében meghatározó év lesz. Rengeteg kérdés merül fel: merre megy Európa, van-e jövője a monetáris uniónak, milyen irányba fejlődnek a technológiai cégek? Az Apple-nek például ma nagyobb készpénz-tartaléka van, mint annak az országnak, amely befogadja. Vajon ezek a cégek képesek lesznek-e más ágazatba áthelyezni a náluk felhalmozódott hatalmas vagyont? Számukra ésszerű és valószínűsíthető célpontnak tűnik a pénzügyi szektor. Egyes nagy IT-cégek az első lépéseket meg is tették ebbe az irányba. A migránsválság is befolyásolja, hogy milyen irányba megy a világunk. Fontos, hogy mi zajlik az arab országokban, mi történik Keleten, hogyan érnek véget – ha véget érnek – a forrongások. Ha egy cég környezetéről beszélünk, nem megkerülhető, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljunk. A kérdésekre azonban rengeteg válasz van, és egyik sem rövid.

A BÁV-Zálog Zrt., valamint a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. éve nem indult pozitívan: a Gazdasági Versenyhivatal hatvanmillió forintos bírságot szabott ki tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

Ezt az ajándékot már sajnos karácsonyra megkaptam, és még díszcsomagolásban sem volt az erről szóló levél. El kell ismernem, követtünk el technikai hibát a kampány során, amit három hónappal az indulása után ki is javítottunk. Ugyanakkor az a határozott véleményem, hogy minden pillanatban igaz volt az üzenetünk, és a mai napig is igaz, amit független piackutató cég is alátámaszt. Méltánytalannak tartom a büntetést, ezért jogorvoslattal élünk vele szemben.

Mi volt az élete legnagyobb kudarca?

– Hogy fiatalon túlzott bizalmat szavaztam sok embernek, akiről később kiderült, hogy nem volt rá érdemes. De ma minden sikeremet annak köszönhetem, hogy vannak körülöttem emberek, akikben bízhatok.

Hogyan látja a jövőjét?

Amikor 2014 nyarán a BÁV elnök-vezérigazgatója lettem, úgy vállaltam a feladatot, hogy kidolgozzuk azt a stratégiát, amely a BÁV-ot új pályára állítja, és kimozdítja a válságból úgy, hogy közben a vállalat stabilitása megmarad. Azt vállaltam, hogy eljutunk az új stratégia megvalósításában egy bizonyos szintig, és amikor látjuk az irányt, hogy merre kell menni annak érdekében, hogy kétszáznegyven év múlva is lehessen beszélgetni a BÁV-ról, átadom a céget az utódomnak. Az igazgatóság munkájában azonban továbbra is szívesen részt veszek, de akkor már újra nagyobb erőkkel tudok koncentrálni az Inforg Zrt.-re.

Véleményvezér

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája?

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája? 

Még egy lépcsőt lejjebb lépett a magyar belpolitika.
Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül

Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül 

Kevés a hatósági állatorvos.
Kormányváltó hangulat

Kormányváltó hangulat 

Oda a Fidesz népszerűsége.
Sok nagy okos már világháborút lát

Sok nagy okos már világháborút lát 

Az orosz ballisztikus rakéta bevetése egy teszt volt.
Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat

Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat 

A büntetés mértéke nevetséges.
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten

Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten 

A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo