6 pontos követeléslistát küldtek a kormánynak a szakszervezetek

A munka törvénykönyvének felülvizsgálatát, sztrájkjogot, létminimumhoz kötött minimálbért, általános hatáskörű érdekegyeztető szervezetet szeretne a 70 ezer munkavállalót tömörítő SZEF.

A SZEF közleménye szerint az elmúlt két parlamenti ciklus során a munkavállalók jelentős részét érdekképviseleti és érdekvédelmi szempontból hátrányosan érintő jogszabályok léptek érvénybe, ezért a kongresszus arra szólította fel a parlamentet, hogy a szakszervezetek bevonásával vizsgálja felül a Munka Törvénykönyvét és a közszolgálatban dolgozók státuszát maghatározó jogszabályokat.

„A közszféra munkavállalóinak reprezentatív képviseletét ellátó SZEF követeli, hogy kezdődjenek érdemi tárgyalások a közszféra egészét érintő rendszerszintű bérrendezés elérése és a rendezett munkakörülményeket teremtő megállapodások megkötése céljával” – írták.

Elfogynak a szakszervezetek?
Csökkent a szakszervezetek munkahelyi jelenléte, ezzel együtt a szakszervezeti tagok aránya is a munkahelyeken az elmúlt években - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Munkaerőpiaci helyzetkép, 2015 című kiadványából.
A SZEF követeléseit az alábbi hat pontban foglalták össze:

„1.Követeljük a háromoldalú országos, általános hatáskörű érdekegyeztető intézmény visszaállítását, az ágazati kollektív szerződések rendszerének kiterjesztését, a párbeszéd bizottságok munkájának érdemivé tételét.

2. A munka világára, a szakszervezetekre és a sztrájkjogra vonatkozó jogszabályokat harmonizálják az ILO egyezségokmányok és az EU vonatkozó direktívái szerint.

3. Követeljük a közszolgálati jogállások kinevezési, képzési, minősítési és javadalmazási szabályainak egységes elvű rendezését a kezdő illetménytételek általános rögzítését a minimálbérhez, és a felsőfokú végzettséghez kötött beosztások diplomás bérminimumának meghatározását.

4. Követeljük a kiskeresetű alkalmazottaknak járó adójóváírás és a béren kívüli juttatások rendszerének általános visszaállítását. A minimálbér nettó összege érje el a létminimumot, és ennek érvényesülnie kell a nyugdíjminimumban is!

5. Követeljük az azonos munkáért, azonos bér elvének következetes és jogszabályokkal garantált érvényesítését.  Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan helyzetet, amely szerint az azonos beosztásban dolgozó nők keresete Magyarországon átlagosan 17%-al kevesebb, mint a férfi munkavállalóké.

6. Követeljük, hogy a Magyar Államkincstár és a nemzetgazdaság valamennyi foglalkoztatást végző szervezete a jogszabályok erejénél fogva legyen kötelezett a szakszervezeti tagdíjak levonásában és továbbításában közreműködni.”

A SZEF közölte azt is, „azt várják a következő kormánytól, hogy jól működő, élhető országot teremtsen”, ami „nem történhet úgy, hogy egyeztetés nélkül átírja a törvényeket, nem történhet úgy, hogy hatalmas összegeket látszatberuházásokra és előre lejátszott, méregdrága közbeszerzési pályázatokra költ.” A SZEF aggodalmát fejezte ki a munkavállalók, különösen a közszférában dolgozók (többek között orvosok, pedagógusok, tűzoltók, katonák, a rendvédelemben dolgozók) elvándorlása miatt, szerintük ez csak a munkájuk méltányosabb bérezsével akadályozható meg.

Véleményvezér

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF 

Felelőse vélhetően nem a milliárdos csalásnak.
Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo