Az összes hazai nagybank csatlakozott a kkv-hitel kihelyezését lehetővé tevő programhoz

A tizedik bank is csatlakozott az október elején indított Garantiqa InvestEU Garanciaprogramhoz, ezzel a teljes hazai bankszektor felsorakozott az összesen 600 milliárd forint összegű vállalati hitel kihelyezését segítő programhoz – jelentette be a többnyire viszontgaranciával nyújtott kezességvállalással foglalkozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

Magyarország célja, hogy 2025-ben a GDP-arányos növekedés 3 százalék feletti legyen. Ez elképzelhetetlen az itthon működő vállalkozások több mint 90 százalékát kitevő, a foglalkoztatottak 72 százalékát alkalmazó kis- és közepes vállalkozói szektor fejlődése nélkül.

A közvetlen uniós viszontgarancia mellett igényelhető termék ezzel az összes Magyarországon működő pénzintézet ügyfelei számára teszi elérhetővé és olcsóbbá a fejlődésüket szolgáló, versenyképességüket erősítő finanszírozást. Az októberben elindított garanciaprogram a várakozások szerint 17 ezer hazai kkv új hitelhez jutását segíti majd.

A program így fontos eleme azon kormányzati törekvéseknek, amelyek a hazai vállalkozások, kkv-k megerősítését, versenyképességük növelését célozzák, és érdemben járulhat hozzá a hazai gazdaság 3 százalék feletti növekedéséhez.

Az Európai Bizottság és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megállapodása révén az InvestEU program keretében a Garantiqa fennállásának legnagyobb nemzetközi hátterű garanciaprogramjához csatlakoztak most a hazai banki partnerek. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében, az Európai Unió 95 százalékos viszontgaranciájával a Garantiqa 1 milliárd euró összegben vállalhat kezességet, amivel 2028-ig összességében 600 milliárd forint értékű finanszírozás válik elérhetővé a magyar kkv-k számára. A program különlegessége ráadásul, hogy 17 ezer olyan hazai kkv kaphat benne banki finanszírozást, amelyek eddig erre nem számíthattak.

Az InvestEU program keretében kiemelt hangsúlyt kap a digitális és a zöldátállást támogató projektek finanszírozása, az agrár- és élelmiszeripari cégek hatékonyságnövelése, a beszállítói szerepvállalás és az innováció, valamint a termelékenység növelése. A program feltételrendszere hozzásegít a magyarországi felzárkóztatási régiók lemaradásának csökkentéséhez, a vidékfejlesztéshez.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo