Orbán Viktor elégedett

Nemzetközi sajtótájékoztatót tart a magyar miniszterelnök.

Beszédének elején Orbán Viktor többek között az európai versenyképességről szólva kifejtette, hogy az EU részesedése a világtermelésben és kereskedelemben csökkenő tendenciát mutat. Ennek kezelésére létrejött egy „versenyképességi paktum”, amely konkrét határidőkkel és felelősökkel igyekszik javítani a helyzetet.

„Azt, hogy sikerült, de egyébként alapvetően szerintem balra húzó Európában piacról, tőkéről, befektetésről, hatékonyságról beszélni és egyetértést kialakítani, az szerintem egy komoly teljesítmény” – mondta Orbán Viktor laptársunk, szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor tudósítása szerint.

Az Európai Tanács héten tartott ülésén értékelték a magyar elnökséget, egybehangzó elismeréssel – mondta a miniszterelnök. 

„Egy sikeres elnökségem vagyunk túl. Közösségi médián keresztül a számokat, amelyek az elvégzett munkának a mennyiségét mutatják, azokat mindannyian elérhetik. Több mint ezer tanácskozást tartottunk, rengeteg tanácsülést, elfogadtunk rengeteg dokumentumot” – fogalmazott a kormányfő. 

Kövesse percről percre a tájékoztatót itt >>>>

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo