Amióta Orbán Viktor gyakorlatilag hűvösre tette a viszonyt az Európai Unió szinte összes országával, el kell ismerni, hogy ügyesen szervezte át külpolitikai programjait a világ nagyhatalmaival. Láthatóan emberei ki tudnak járni egy-egy audenciát a világ leghatalmasabb vezetőivel, akár rapid módon is. És persze közben benn hagyta a lábát Európában is a Patrióták Európáért frakció megalakításával. Hogy mindez a külpolitikai pávatánc mennyibe kerül a magyar adófizetőknek szigorú titok, de nem lehet olcsó. Az pedig, hogy mindezt hová teszi majd a történelem egy külön fejezet. Az ukránok láthatóan besokalltak Orbán Viktortól, de ők most sok bajuk miatt gyenge erőtérnek számítanak a világpolitikában.
Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását
Sokak megrökönyödésére történt, hogy miután Orbán Viktor december 4-én váratlanul ellátogatott a pápához egy héttel később egy tömeggyilkossal tárgyalt. Az ukránoknál mindenesetre kiverte a biztosítékot a magyar kormányfő által végrehajtott hajtűkanyarok.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe
Szerette a volt külügyminiszter a luxust.