Vannak, akik rózsaszínben látják a jövőt

Új rekord született a K&H ifjúsági indexének eredményei szerint: a 19–29 éves korosztály 35 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna munkát. A dolgozó fiatalok 69 százaléka fizetésemelésre számít. Sőt, a munkájukat sem szerették még soha ennyien: az első negyedévben a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy olyan állása van, ahol örömmel dolgozik.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

43 százalékuk érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, ugyanakkor a korábbiakhoz képest jóval kevesebben, mindössze 25 százalék számít arra, hogy előrébb tud lépni a jövőben a ranglétrán. A kutatásból kiderül az is, hogy bár a diákok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a magyar oktatási rendszer európai viszonylatban magas színvonalú, mindössze 28 százalék tervez külföldön tanulni. Csúcsot ért el az idei első negyedévben a K&H ifjúsági indexének egyik mutatója: a 19–29 éves korosztály tagjainak 35 százaléka szerint könnyen találna magának állást. Egy évvel korábban mindössze 23 százalékos, öt évvel ezelőtt pedig mindössze 10 százalékos volt az optimisták aránya.

A kutatásból kiderül az is, hogy a dolgozó fiatalok közel fele, 43 százaléka érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, míg egy évvel korábban mindössze 38 százalékuk mondta ugyanezt, 2016 elején pedig csak 29 százalékos volt az arányuk. Soha ennyien nem érezték úgy ezelőtt, hogy örömmel végzik a munkájukat: 57 százalékuk szereti az állását, ez szintén csúcsot jelent a felmérés korábbi eredményeihez képest. 2017 végén az arányuk még csak 52 százalék volt.

A képet árnyalja ugyanakkor, hogy az aktív dolgozók mindössze 25 százaléka lát fejlődési lehetőséget a munkahelyén, ez jelentős csökkenés az előző negyedévében mért 38 százalékhoz képest. A legpesszimistábbak az alapfokú képzettséggel rendelkezők: közülük mindössze 13 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy előrébb tud lépni a ranglétrán.

Így lehet piacképes tudása
Napjainkban Európában – és világszerte – a munkaerő-piaci változásokhoz igazodva átalakulóban van a szakmai oktatási rendszer. Európára általánosan jellemző, hogy a duális képzési modell került a középpontba.
A K&H ifjúsági indexe a fizetésekre vonatkozó várakozásokat is vizsgálta, az eredmények pedig óvatosságra utalnak. Bár a dolgozó fiatalok 69 százaléka számít arra, hogy a nettó fizetése emelkedni fog a jövőben, mindössze 22 százalékuk vár komolyabb béremelést.

Az aktív keresőkkel összhangban a nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók jelentős része, 46 százaléka szintén úgy véli, hogy könnyen találna magának munkát. Mindössze 3 százalékuk mondta azt, hogy nagyon nehezen tudna elhelyezkedni. A diákok alig több mint harmada, 34 százaléka fontolgatja a külföldi munkavállalást, ami jelentős csökkenést jelent a 2017 első negyedévében mért 46 százalékos arányhoz képest. Még ennél is kevesebben, az aktív keresők mindössze negyede tervezi, hogy külföldre menne dolgozni.

A külföldi tanulás szintén nem foglalkoztatja a többséget: bár a diákok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a magyar oktatási rendszer európai viszonylatban magas színvonalú, mindössze 28 százalékuk tartja elképzelhetőnek, hogy egy ideig külföldön tanuljon.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo