Jönnek az első emelt rezsiszámlák - tartanak is tőle a magyarok

A háztarások kétharmada szerint a rezsicsökkentés szabályainak megváltozása érinteni fogja saját anyagi helyzetüket. Leginkább a családi házak és a 100 négyzetméter feletti ingatlanokban élők, a kisvárosi és községi lakosok, valamint a gyereket nevelő családok tartanak ettől. A megkérdezettek átlagosan havi 27 ezer forint tehernövekedésre számítanak – derül ki GKI és a Masterplast közös, augusztusi kutatásának eredményeiből.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A rezsicsökkentés szabályainak megváltoztatását bejelentő kormányzati kommüniké óta sokakat foglalkoztat, hogy ez az intézkedés érinti-e, s ha igen, mekkora tehernövekedést okozva saját háztartásukat. A fél, de valójában csaknem az egész ország számolgat.  A kormányzat becslése szerint az áram és a gáz esetében is a fogyasztók 25-25 százalékát érintheti a rezsiköltségek emelkedése. A szakértői becslések ennél általában pesszimistábbak.

Érkeznek a számlák (Fotó: Pixabay)

De hogyan vélekedik erről maga a lakosság? A GKI felmérése szerint a megkérdezettek 66 százaléka gondolja úgy, hogy a rezsicsökkentési szabályok módosítása érinteni fogja családját. 26 százalékuk várhatóan nem lesz érintett, s további 8 százalék azok aránya, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni erre a kérdésre. A kétharmad közeli érintettségi arány jóval nagyobb, mint a témába vágó legpesszimistább szakértői becslés.

E kissé túlzónak tűnő lakossági értékelés kialakulásához vélhetően hozzájárul, hogy a téma felmerülése óta uralja a hazai médiát, lényegében alig van olyan nap, hogy valamilyen ezzel kapcsolatos új információ ne kerülne napvilágra, egyelőre nagy a bizonytalanság. S mivel a lakosság egy részének mindennapi életét durván befolyásoló fejleményről van szó, az ez iránti felfokozott érdeklődés (és idegeskedés) nagyon is érthető. A rezsiszabályok változásával kapcsolatos lakossági várakozásokat foglalja össze a következő táblázat.

A rezsicsökkentés szabályainak módosítása várhatóan érinti-e az Önök háztartását? (megoszlás, százalék)

Igen Nem Nem tudja*
Családi házak 77 17 6
Panellakások 43 45 12
Tégla építésű lakások 51 39 10
51 nm alatti ingatlanok 50 38 12
51-100 nm közöttiek 66 27 7
101-150 nm közöttiek 80 17 3
150 nm feletti ingatlanok 84 14 2
Budapest 56 34 10
Megyei jogú városok 50 40 10
Egyéb városok 72 22 7
Községek 76 17 7
18 év alatti gyermekesek 74 19 7
Gyerektelenek 63 29 7
Összesen 66 26 8
Forrás: a GKI felmérése. */Nem tudja/Nem akarja közölni

A rezsiemelés hatásai tehát várhatóan a legnagyobb mértékben a családi házak és az átlagosnál nagyobb alapterületű lakóingatlanok lakói, a kisebb városokban és községekben élők, illetve a gyermeket nevelők számára lesznek érzékelhetők. A panellakásban élők kisebb aggodalmát feltetőleg a távfűtési díjak egyelőre változatlan szabályozása magyarázza.

A rezsiköltségek emelkedésével számoló háztartások 42 százaléka havonta 20 ezer forintnál kisebb, 26 százalékuk 21 és 40 ezer forint közötti, 22 százalékuk 40 ezer forint feletti költségemelkedésre számít. Minden tizedik háztartás e téren bizonytalan. A rezsiemeléssel várhatóan érintett válaszadók átlagosan havi 27 ezer forintos költségemelkedésre számítanak. (Viszonyítási alapként, a kormányrendeletben szereplő átlagfogyasztó az áramért havi 7570, a földgázért 14700 forintot fizetett. E két tétel összege havi 22270 forint.)

A családi házakban élő érintettek havi átlagban 30 ezer forint körüli többletteherrel számolnak, míg a társasházi lakásokban élők 17 ezer forintosra. A várható költségemelkedés párhuzamosan nő a lakóingatlanok alapterületével: az 51 négyzetméter alatti lakásokban élők átlaga havi 19 ezer forint, a 150 négyzetmétert meghaladó ingatlanok lakói esetében pedig 37 ezer forint. A kisebb városokban és községekben lakók átlaga 28-29 ezer forint, a nagyvárosiaké 22-23 ezer forint. A 18 év alatti gyereket nevelő családok átlagértéke 30, a gyerekteleneké 25 ezer forint.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo