Ezek most a legjobb betéti kamatok új pénzre

Hosszú idő után lefelé indult el a jegybanki alapkamat, a lekötött betéti kamatok fokmérője. A BiztosDöntés.hu szakemberei ennek hatására kigyűjtötték a legjobb ajánlatokat, melyek most elérhetők a piacon új pénzre.

Miközben 2024-ben nyolcszor is változott a jegybanki alapkamat, 2024 szeptembere óta másfél évig változatlan volt, egészen 2026. február 25-ig, amikor is 0,25 százalékponttal 6,25 százalékra csökkent.

Régi törvényszerűség, hogy a jegybanki alapkamat csökkenését szinte azonnal lekövetik a betétek és csak késéssel a hitelek, így március idusára már kialakultak az új kamatszintek. Bár a BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint ennek ellenére kamatnövelésre is akad példa, igaz, csak akciósan.

A kamatvadászok még mindig találhatnak magas kamatokat

A sort a MagNet Bankkal érdemes kezdeni, mely nem csökkentette, hanem éppen ellenkezőleg, megemelte a betéti kamatát rövid távon. A 3 havi Prizma Forint Betét kamata 2026. március 16-tól évi 7,08 százalékra (EBKM 7,00 százalék) nőtt. Az új kamat egy 1 hónapos akció keretében, kizárólag új pénzre érhető el. A 12 havi kamat is megemelkedik, itt az új kamat évi 5,52 százalékos, az pedig EBKM 5,00 százalék.

A leköthető betétösszeg legalább 500 000 forint, legfeljebb 100 millió forint lehet, a magas kamatnak pedig nincs más feltétele azon túl, hogy a pénznek új forrásnak kell lennie. A futamidő 12 és 6 hónapos lehet, itt az éves kamat változatlanul 6,45 százalék, az EBKM pedig 6,41 százalék.

Az új forrásnak a 2026. a 2026.március 2-12 közötti látra szóló és lekötött átlagos egyenleghez képest kell beérkeznie. Az új forrásként leköthető összeget csökkenti a 2026. március 16-tól lekötött, fennálló Prizma Forint betétek összege. A kamat a futamidő alatt nem változik. A betét Tartós Megtakarítási Számláról nem köthető le.

A K&H Banknál régóta él a K&H rajt betét, mely évi 8 százalékos kamatot fial 90 napra azoknak, akik legalább egy hónapja rendelkeznek K&H lakossági bankszámlával. A K&H privát banki rajt betét a privát banki ügyfeleknek plusz 1 százalékkal magasabb kamatot fizet, így 90 napra évi 9 százalékos kamat érhető el. A kamat itt is fix, tehát a futamidő alatt nem változik, de a magas kamat feltétele az új pénz.

A Gránit Bank az elmúlt években folyamatosan tartotta a magas lekötött betéti kamatait, még akkor is, amikor a többi bank a padló alá süllyesztette ezeket a kamatokat. Az új pénzes ajánlat most évi 6 százalékos betétkamatot fizet 3 hónapra a Gránit eBank betétben. 500 000 forint és 30 millió forint között lehet pénzt lekötni, és a magas kamat feltétele az új pénzen kívül 400 000 forint egyösszegű jóváírás érkezése a lakossági bankszámlára legalább két, egymást követő hónapban. Az új pénznek a 2026. február 23-i egyenleghez képest kell megérkeznie.

A Trive Banknál új pénzre 12 hónapra évi 8 százalékos kamatot fizet az eBetét Kamatbónusszal. Ennek nincs feltétele azon kívül, hogy a magas kamat csak a számlanyitást követő 30 napon belül lekötött betétekre érvényes. Ingyenes számlavezetés mellett, legalább 100 000 forint lekötésekor vehető igénybe ez a magas kamat.

 

Az Oberbanknál új pénzre 3 és 6 hónapra kapható magasabb kamat. A 2025. november 26-i egyenleghez képest számított új pénz lekötésekor 3 és 6 hónapra is egyaránt évi 5,60 százalékos kamat kapható. Az Oberbanknál azonban csak legkevesebb 8 millió forintot lehet lekötni ebben a konstrukcióban.

Tovább csökkenhetnek a kamatok

Aki fontolgatja a betétlekötést, kamatvárakozások miatt, az valószínűleg jobban teszi, ha él a fenti befektetési lehetőségek valamelyikével.

A Magyar Nemzeti Bank a legutóbbi kamatcsökkentés után hangsúlyozta, hogy nem döntöttek kamatcsökkentési ciklus elindításáról, nincs tehát elköteleződés egy kamatpálya mellett. Csak ezt az egy kamatcsökkentő opciót tárgyalták a kamatdöntő ülésen és a jövőben adatvezérelt döntéseket hoznak.

Ennek ellenére – vagy talán éppen az adatvezéreltség miatt – akár már márciusban folytatódhat a jegybanki alapkamat csökkentése a kedvező nemzetközi folyamatok és az esetlegesen tovább csökkenő februári inflációs adatok nyomán. Sőt, egyes elemzők akár még két-három további kamatvágásra is számítanak az évben, ha az adatok megfelelően alakulnak, ebből az egyikre még a nyár folyamán.

A cikkben közölt kamatokat 15 százalékos személyi jövedelemadó (kamatadó) és 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) terheli. Ez azt jelenti, hogy a fenti kamatokat 0,72-vel kell beszorozni ahhoz, hogy megkapjuk a kézhez kapott, nettó kamatot. Ha a nettó kamat meghaladja az elmúlt egy éves inflációt (mely az elmúlt 12 hónapban 3,81 százalék volt), akkor az adott lekötött betét – legalábbis induláskor biztosan – infláción felül teljesít.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo