Jó hír a vállalkozóknak, hogy felgyorsulhatnak az adó és más közigazgatási perek, rossz hír, ehhez az kellett, hogy megbukjon a 2020-as reform

2022. március 1-jétől a Kúria tehermentesítése érdekében bevonják a Fővárosi Ítélőtáblát a közigazgatási ítélkezésbe. Az átalakítással a 2020. április 1. előttihez hasonló szervezeti-hatásköri struktúra áll vissza, amely a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei szerint magával hozhatja az adó- és más közigazgatási perek lefolyásának felgyorsulását. További fontos változás, hogy az új rendszerben a Kúriának újra felülvizsgálati hatásköre lesz a kétfokú közigazgatási perekben.

A közigazgatási bíráskodás keretében 2020. március 31-ig első fokon a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, másodfokon a Fővárosi Törvényszék, felülvizsgálati ügyekben és egyes kiemelt ügyekben első fokon a Kúria járt el. A közigazgatási és munkaügyi bíróságok 2020. április 1-jével megszűntek, hatásköreik a törvényszékekhez kerültek.

Önmaga köré csavarodott a bírósági reform. Kép: Pixabay

Közigazgatási ügyekben azóta is nyolc kiemelt törvényszék bírálja el első fokon a közigazgatási ügyeket. Mivel a Fővárosi Törvényszék lett az egyik ilyen kiemelt közigazgatási ügyekben is eljáró elsőfokú bíróság, másodfokú hatásköröket nem gyakorolhatott, ezért a korábbi másodfokú hatáskörök 2020. április 1-jével a Kúriához kerültek. Ennek azonban egyben az is lett az eredménye, hogy a két fokon tárgyalt közigazgatási ügyekben megszűnt a felülvizsgálat lehetősége, miközben a Kúriának egyszerű eljárási kérdésekben kellett másodfokú döntéseket is meghoznia.

A járványhelyzetben bevezetett szervezeti reform nem vált be

„A 2020. április 1-jén hatályba lépett szervezeti reform nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért a mostani döntéssel gyakorlatilag visszaállítják az ezt megelőző közigazgatási bíráskodási struktúrát, ezúttal a Fővárosi Ítélőtáblát bevonva a jogorvoslati ítélkezésbe. A 2022. március 1-jén hatályba lépő új szabályok értelmében a Fővárosi Ítélőtábla jár majd el másodfokon minden olyan kérdésben, ami első fokon a törvényszék, mint közigazgatási ügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik” – magyarázza Dr. Balog Balázs, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédje.

Dr. Kelemen Dániel, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédje felhívja a figyelmet a megújuló rendszer egyik fontos változására is, mely szerint az elsőfokú bíróságok és a Kúria közé beillesztett bírósági szintnek köszönhetően újból megnyílik a Kúria előtti felülvizsgálat lehetősége a keresetlevelet visszautasító és az eljárást megszüntető jogerős végzés, valamint a kétfokú közigazgatási perekben született ítéletek ellen.

A közigazgatási perek felgyorsulhatnak, a személyi tényező azonban az ügyintézés lelassulásához is vezethet

A szakértő ügyvédek szerint a reform hatásának kimenetele még kérdéses, bár az ítélőtábla bevonásával a közigazgatási perek felgyorsulása várható, az átalakulás személyi változásokat is hozhat, ami akár az ügyintézés lelassulásához is vezethet.

A visszarendeződés gyakorlati megvalósítása jelentős felkészülési időt igényel, éppen ezért a Fővárosi Ítélőtáblán csak 2022. március 1-jén kezdődik majd meg a közigazgatási bíráskodás. Az új szabályokat csak a március 1-jén vagy ezt követően előterjesztett fellebbezésekre, felülvizsgálati kérelmekre kell alkalmazni, az olyan ügyeket pedig, amelyek már 2022. február 28-án is folyamatban vannak, a Kúria fogja befejezni, ezek nem kerülnek át az ítélőtáblára. (PwC)

Véleményvezér

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF 

Felelőse vélhetően nem a milliárdos csalásnak.
Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo