A mára mozgalommá nőtt Budapest Klub szükségessége azonban már 1978-ban felmerült Aurelio Pecceiben – ő a Római Klub alapítója és elnöke - valamint László Ervinben. Az emberiség előtt álló kihívásokkal csak úgy nézhetünk szembe – ismerték fel -, ha a tudományos és a gyakorlati gondolkodás mellett a művészetben, a szellemi életben rejlő lehetőségeket is érvényre juttatjuk, és ha gondolkodásmódunkban szerepet kap az intuíció, ha az ész mellett a szív.

A klub az úgynevezett új tudatosság kimunkálására törekszik, melynek lényege, hogy az újfajta, gazdagabb gondolkodásmód segít felismernünk, hogy valamennyien az emberiség nagy családjának tagjai vagyunk, segít átérezni alapvető egységünket, összetartozásunkat, és ez meghatározza erkölcsi magatartásunkat, melynek értelmében képessé válunk arra, hogy globálisan gondolkodjunk és felelősségteljesen éljünk, másoknak is esélyt hagyva az életre.

A klub szellemiségét szépen kifejezi a Kiáltvány a planetáris tudatról, amelyet 1996. október 27-én írtak alá a Budapest Klub tagjai közül többek között: Őszentsége a XIV. Dalai Láma, Pir Vilayat Inayat Khan, László Ervin, Lord Yehudi Menuhin, Sir Peter Ustinov, Vigdís Finnbogadóttir, Vitányi Iván.

A Budapest Klub eszmeisége

Az emberiség történetének leggyorsabb és legmélyrehatóbb változásai közepette élünk. Ez a szemünk előtt zajló átalakulás még annál is mélyrehatóbb lehet, mint az, amelyik a középkortól a modern ipari társadalmakig vezetett; időtartama pedig évszázadok sora helyett évtizedekben mérhető. Ahogy beköszöntött a harmadik évezred, olyan világban találtuk magunkat, amelyet minden eddiginél több ember megnövekedett szükséglete és igénye terhel, és amelyben az ember életét és tevékenységét áthatják, és folytonosan alakítják a globálisan áramló információk, a globális környezeti hatások, a globális piacok, a globálisan használt technológiák és a globális hatáskörű politikai és szervezési, szakmai és életmódbeli döntések. Azok a körülmények, amelyeket a növekvő információmennyiség, valamint az élet és a társadalom globalizációja hozott létre, legalább annyira megkülönböztetik majd a harmadik évezred első évtizedeit a legújabb kortól, mint amennyire az különbözött a középkortól.

Az új feltételek közötti létezés a gondolkodás és a tett gyökeresen új útjait igényli. Ebből származik az igazi gond, hiszen a posztmodern kor olyan sebességgel rohant ránk, hogy arra sem maradt időnk, hogy helyzetünket átgondoljuk, és helyes gyakorlatot alakítsunk ki. A mi nemzedékünk javarészt a XX. század gondolkodásával és gyakorlatával próbál megfelelni a XXI. század kihívásainak. Ez azonban olyan, mintha a középkori falusi ember gondolkodásával próbálnánk megélni a mai ipari társadalomban. Ez nemcsak haszontalan, hanem – a jelenkori gazdasági szervezetek sérülékenysége miatt – veszélyes is. A veszély mindenkit fenyeget. A globális piacok, technológiák és információs rendszerek olyan szorosan fonódnak össze és függenek egymástól, hogy a társadalom egy adott szegmensében jelentkező idejétmúlt gondolkodás és gyakorlat többi része is veszélyes lehet.

Korunk azt a feladatot rója ránk, hogy olyan létezési módokat és tevékenységi formákat fejlesszünk ki, amelyek megfelelnek a jövőbeli posztmodern világnak, amelybe kivetítjük magunkat. Einstein elmélete szerint egy probléma nem oldható meg ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amely azt létrehozta. A második évezred végére alkalmazva ez annyit tesz, hogy nem juthatunk el a harmadik évezred kezdetéig, ha nem fejlesztjük ki azt a fajta gondolkodást, amely képes megfelelni a változó körülményeknek.

Az új gondolkodásmód kifejlesztése nagyfokú kreativitást igényel. A harmadik évezredben már nem lesz elég, ha racionális ismereteink tárházát bővítjük; új gondolkodásmód kell, amellyel együtt jár önmagunk, embertársaink, a természet, valamint a bennünket körülvevő világ merőben új észlelése és meglátása. Új értékekre, etikára, élet-és magatartásformákra lesz szükségünk. A hátrafelé tekingetés csak korlátozott eredménnyel jár: a múltunkból fontos dolgokat tanulhatunk, de tudnunk kell, hogy a történelem soha nem ismétli meg teljesen önmagát. A társadalom, de maga a természet is folytonosan fejlődik, változik, átalakul. Bár ma is ugyanannak a fajnak vagyunk a tagjai, amelyik genetikailag változatlan formában élte át az elmúlt százezer évet, identitásunk és szerepeink csak a legutóbbi évtized során is jelentős változáson mentek át. Ezeket kell újra felfedeznünk a harmadik évezred kontextusában. Az egész Földet átfogó, interaktív viszonyok között kell fenntartanunk egyediségünket, és megteremtenünk azt a jövőképet, azt a tudatosságot, amely képes az élet egészét felölelni a csillagközi űr végtelen tereiben keringő kis bolygónkon.

A Római Klub a hetvenes években ráébresztett bennünket a növekedés korlátaira. A nyolcvanas évek környezetvédelmi mozgalma ráirányította a figyelmet az életfeltételeinket biztosító környezet védelmének fontosságára. Most, e sorsdöntő évszázad kezdetén a Budapest Klub arra szólít, hogy fejlesszük ki azt a tudatosságot – azt a jövőképet és etikát, azokat a gondolkodási, érzékelési és cselekvési módozatokat – , amelyek nélkül nem élhetünk bölcsen és felelősen a harmadik évezred globálisan összekapcsolt, de egyénileg, társadalmilag és kulturálisan sokszínű világában. László Ervin