A magyarok már 60 év alatt szívesen nyugdíjba mennének

Miközben a nyugdíjkorhatár emelkedését várják, a magyarok szeretnének már 60 év alatt nyugdíjba vonulni. A 30–59 évesek körében a megtakarítással rendelkezők aránya 70 százalékra nőtt – derül ki egy felmérésből.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

 

Bár egyre többeknek van megtakarítása, a K&H kutatásából kiderült, hogy egyharmaduknak kevesebb mint 500 ezer forintja van, 25 százalék 0,5–2,9 millió forinttal rendelkezik, míg mindössze 12 százaléknak van több mint 3 millió forintos többlete. Az érintettek több mint fele továbbra is konkrét cél nélkül takarékoskodik, leginkább biztonsági tartaléknak tekintik a felhalmozott összeget.

Kép: Pixabay

Így nem meglepő, hogy a magyarok átlagosan mindössze 6 hónapot tudnának átvészelni, ha jövedelem híján csak a megtakarításaikra támaszkodhatnának. A válaszadók 40 százaléka pedig maximum 1 hónapig tudna megélni. Kedvezőbbek a kilátások a fővárosban, ahol átlagosan 9 hónapig tudnák finanszírozni kiadásaikat.

Nyugdíjkilátások szempontjából kedvezőtlen, hogy míg 2017-ben a megtakarítók 38 százaléka tett félre a nyugdíjas éveire, arányuk idén 29 százalékra olvadt. A teljes lakosságra vetítve – tehát a megtakarítással nem rendelkezőket is figyelembe véve – minden ötödik ember, azaz a lakosság 20 százaléka készül spórolással nyugdíjas éveire.

Utolsó helyen Magyarország a nyugdíjas toplistán
Az utolsó helyre került Magyarország azon a listán, ahol azt vizsgálták, a fejlett országok közül hol a legjobb nyugdíjasnak lenni.
A K&H biztos jövő indexe szerint a megkérdezettek azt várják, hogy a mostani jövedelmük átlagosan 47 százalékát kapják nyugdíjasként. A válaszok azonban elég változatosak: 8 százalékuk szerint egyáltalán nem kapnak majd nyugdíjat, 13 százalékuk pedig nem tudja, hogy mire számíthat. Mindössze 5 százalék számol azzal, hogy a fizetésének 80-89 százalékához hozzájut a nyugdíjba vonulás után.

57 évesen szeretnének, de csak 69 évesen tudnak majd nyugdíjba menni A biztos jövő index szerint a magyarok a nyugdíjkorhatár fokozatos emelkedése ellenére inkább korábban hagynák abba a munkát: átlagosan 57 éves korukban szeretnének nyugdíjba vonulni. A mostani 30-as korosztály 21 százaléka pedig már 50 évesen tenné ugyanezt. A valóságban azonban arra számítanak, hogy átlagosan csak 69 évesen kezdhetik meg a nyugdíjas éveiket, ez 4 évvel haladja meg a jelenleg érvényes nyugdíjkorhatárt. Bár a vágyak a korai nyugdíjazásról szólnak, a kutatásból kiderül az is, 78 százalék arra számít, hogy nyugdíjasként is dolgozik majd bevételkiegészítésként.

Munka nyugdíjban: már nem kell külön kérni a nyugdíjemelést
A tovább dolgozó nyugdíjasoknak nem kell kérniük a félszázalékos nyugdíjnövelést, az automatikusan jár, méghozzá nem 365 járulékfizetéssel fedett nap után, hanem bármilyen rövid időszakra.
Ezzel összefüggésben a jövőbeli egészségügyi állapotukat pozitívan látják a megkérdezettek: 44 százalék gondolja úgy, hogy az átlagnál kevesebb gondja lesz, és mindössze 17-17 százalék számol azzal, hogy megromlott egészsége miatt kórházi vagy otthoni ápolásra szorul majd. Ennek ellenére az egészségükért nem sokat tesznek: 72 százalék betegen is dolgozik, 55 százalék jár csak szűrővizsgálatokra, és még ennél is kevesebben, mindössze 45 százalék sportol rendszeresen.

Minimum havi 243 ezer A kutatásból az is kiderül, hogy mekkora összeggel lennének boldogok nyugdíjas korukban a magyarok: véleményük szerint átlagosan minimum havi 243 ezer forint kell a kényelmes nyugdíjas évekhez. Ellenpontként havi 100 ezer forintban jelölték meg azt az átlagos összeget, aminél kevesebből a válaszadók szerint egy nyugdíjas már nem tud megélni. A többség arra számít, hogy a mostani lakásában lakik nyugdíjasként is, 48 százalékuk viszont tart attól, hogy ennek fenntartása problémát okoz majd.

Kuruc Péter elmondta: a biztos jövő index szerint a többség tisztában van azzal, hogy lépnie kell: 78 százalék mondta azt, hogy az állami nyugdíj mellett fontos, hogy időben elkezdje az öngondoskodást, 74 százalék pedig jobban hisz az öngondoskodásban, mint az állami nyugdíjban. A válaszadók 20 százaléka ugyanakkor azon a véleményen van, hogy túl fiatal még ahhoz, hogy a nyugdíjjal foglalkozzon.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo